Mikrosebészet - A beteg és az orvos is profitál belőle
Dr. Mikó Irén első magyarként vehette át a szakma egyik legnagyobb elismerést jelentő díját, a Nemzetközi Kísérleti Mikrosebészeti Társaság alapítójáról elnevezett Sun Lee Award-ot. A professzor asszony szerint az eredményben fontos szerepet játszott az a csapatmunka, ami évtizedekkel ezelőtt egyetlen mikroszkóppal kezdődött.
Ma pedig az orvostanhallgatók, a rezidensek, szakorvosjelöltek és a gyakorló sebészek is igénylik a mikrosebészeti alapgyakorlatok elsajátítását. Mikó Irén 1972-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ugyanott, ahol ma már a Sebészeti Műtéttani Tanszék vezetője. Olyan lelkesedéssel beszél a szakmájáról, az ott folyó munkáról, az eredményekről, hogy egy laikust is magával ragad. Kandidátusi értekezését a "Szervmegtartásra irányuló lehetőségek a vese sebészetében" témakörből írta.
WEBBeteg: - Mit kell tudni erről a díjról, amit eddig még senki nem vehetett át hazánkban?
Dr. Mikó Irén: - 1998 óta ismerik el a kimagasló mikrosebészeti oktatást és a mikrosebészeti kutatásokat a rangos Sun Lee Díjjal. Eddig 1-1 német, japán és egyiptomi, 2-2 kanadai, olasz és amerikai tudós kapta ezt az elismerést. A számomra adományozott díj mindenképpen a mikrosebészeti oktatást elindító Furka professzoré és az itt dolgozó csapat elismerése is egyben.
Orvosi érdekességek |
(WEBBeteg - Czibere Anikó)