Veszélyes önkísérletek az orvoslás szolgálatában

Az elmélet próbája a gyakorlat, de az orvoslás történetében olykor előfordult, hogy a bizonyító értékű kísérlet elvégzésére nem akadt önkéntes kísérleti alany.

Magad, uram, ha szolgád nincsen! – tartja a közmondás, ezért aztán sok kutató önkísérlettel próbálta bebizonyítani elméletének igazát. Tény és való, az elmúlt idők orvosi önkísérletei az emberiség javát szolgálták, mégis, ha bepillantunk a kulisszák mögé, számos bizarr dologra, hátborzongató részletre és furcsa emberi motivációra bukkanhatunk. Ezek közül szeretnénk néhányat az olvasóval megismertetni.

Mindent az orvostudomány érdekében

• A XX. század elején Almroth Edward Wright húszezer alkalommal szúrta meg önmagát, hogy az így nyert vérminta segítségével ellenőrizhesse az elölt tífusz oltóanyagnak, a szervezet ellenálló képességére gyakorolt hatását. Noha ennyiszer nem is, de Weiner Karl Landsteiner is szorgalmasan szurkálta saját, illetve munkatársai ujjbegyét, mígnem végre sikerült felfedeznie az emberi fő vércsoportokat.
• A fakír természetű, bátor önkísérletezők között nagydíjat érdemelne Werner Froßmann, aki 1929-ben, az intézeti ebédszünetet kihasználva, a karvénáján keresztül egy hólyagkatétert vezetett fel saját szívébe. A kísérlet eredményességét dokumentálandó, munkatársai segítségével röntgenfelvételt készített, melyen jól látszott a katéter vége a pitvarban.

Az intézetvezető azonban nemigen értékelte beosztottja ebédszünetben gyakorolt kutatói önszorgalmát, és nem is maradt el a főnöki letolás, miszerint: „Ez a cirkuszi produkció egyáltalán nem méltó egy orvoshoz”. Ezért a „cirkuszi produkcióért”, azaz a szívkatéterezés területén végzett úttörő munkásságáért,Froßmann 1956-ban megosztott Nobel-díjat kapott.

• Bátorságért nem ment a szomszédba Jan Purkinje sem. Az 1800-as évek elején a különböző hatóanyagok adagolásának és farmakológiai hatásának ismerete még gyermekcipőben járt. Ezen okok miatt a prágai egyetemen, Purkinje különböző gyógyszerekkel – beleértve a szívszer digitáliszt és a nadragulya hatóanyagát (extractum belladonae) – önkísérleteket folytatott. A digitálisz okozta súlyos tüneteit, életveszélyes szívritmuszavarát utólag precíz pontossággal, írásban rögzítette a cseh élettanász.

Veszélyes kísérletek a fájdalomcsillapítás érdekében

Az emberiségnek mindig is régi vágya volt a testi kín legyőzése, azaz a fájdalomcsillapítás, ezért különösen sokan kísérleteztek magukon altató, kábító, fájdalomcsillapító szerekkel.

• 1846-ban egy fogorvos, William Morton önmagán tapasztalta meg az éterbelélegzés fájdalomcsillapító hatását. Ezzel az eljárással ő végezte el az első fájdalommentes foghúzást Bostonban.
• 1847-ben James Simpson hosszas önkísérletezéssel igazolta a kloroform fájdalomcsillapító hatását. Miután az aneszteziológia eme korai úttörői kezdetben nem ismerhették az általuk vizsgált szerek helyes adagolását, önkísérleteik utólag egyáltalán nem tekinthetők veszélytelen beavatkozásoknak.
• A következő történet szinte horrorfilmbe illő. 1896-ban egy német sebész, August Bier a kokainos gerincérzéstelenítéssel kísérletezett. Bier először asszisztensi segítséggel, saját magán próbálta ki módszerét, de a beavatkozás asszisztense ügyetlensége miatt nem sikerült. Ezután a két kutató szerepet cserélt.

Ezúttal Bier végzett el gerinccsapolást a munkatársán, és hogy a fájdalommentességről valósan meggyőződhessen, kollégáját késsel szurkálta, kalapáccsal ütögette, kihuzigálta szeméremszőrzetét, majd végezetül alaposan összepréselte annak heréit. A sikeres kísérlet után a kutatópáros - az elszenvedett traumákkal mit sem törődve - baráti egyetértésben vacsorázni indult.

• Még neurológus korában Sigmund Freud is előszeretettel önkísérletezett a kokainnal. Az átélt élményektől el volt ragadtatva. Egy alkalommal elhatározta, hogy morfinista barátját a kokain segítségével leszoktatja szenvedélybetegségéről. A kezelés részben eredményesnek bizonyult. De csak részben. A barát valóban felhagyott a morfiummal, viszont a kúra során rákapott a kokainra. Ez esetben is igaz a mondás: „A kezelés nem lehet veszélyesebb a betegségnél”.
• Voltak, akik tudományos célból veszélyes és fájdalmas fizikai behatásnak vetették alá saját szervezetüket. A 20. század elején John Haldane a légzést, a test gázfogyasztását, a mélytengeri búvárok egészségügyi állapotát vizsgálta. Számos alkalommal, dekompressziós kamrába zárva, saját magán tesztelte a különböző gázszintek fiziológiai hatását.

Önkísérletei alaposan megviselték szervezetét, oxigénmérgezést kapott, amitől rendszeresen rohamai voltak, sőt a hirtelen nyomásváltozástól kilyukadt a dobhártyája is. Azonban szerzett betegségei ellenére sem vesztette el humorérzékét: - „Ha lyukas a dobhártyánk, ki lehet fújni a dohányfüstöt a fülünkön, aminek a társasági életben komoly haszna van” – mondta egy alkalommal barátainak.

• Niels Finsen dán orvost viszont a fény gyógyhatása érdekelte. Nagy intenzitású fénnyel sugározta be saját bőrét. Kísérletei során többször súlyos bőrleégést szenvedett, de végül sikeresen kidolgozta a széníveslámpa-kezelést, amellyel a későbbiekben eredményesen gyógyította a bőrtuberkulózist. 1903-ban Nobel-díjat kapott, és a „fotobiológia atyjaként” vált ismertté.

A fertőző betegségek önveszélyes kísérletei

A baktériumok, a fertőző betegségek kutatásának történetében is rábukkanhatunk önveszélyes kísérletekre, amelyek közül nem egy tragédiávalvégződött.

• John Hunter a gonorrhoea kóreredetét, lefolyását kutatva, egy betegétől nyert gennyel megfertőzte saját húgycsövét. Néhány hét múlva megjelentek nála a jellegzetes kankós tünetek, de akkor még nem tudta, hogy betege nem csak kankóban, hanem szifiliszben is szenvedett. Hunter 1793-ban, szifiliszes önfertőzésének késői szövődményében hunyt el.
• 1885-ben a perui orvostanhallgató, Daniel Carrion egy Verruga peruana nevű betegségben szenvedő vérével oltatta be magát. Kísérletével a vasútépítő munkásokat tizedelő, úgynevezett Oroya-láz kórokozóját akarta azonosítani. Carrion belehalt betegségébe. Ma is nemzeti hősként tisztelik; állítólag még a perui pénzre is rákerült a képmása, sőt még egy labdarúgóstadiont is elneveztek róla, amely gesztus a latin-amerikaiaknál a tiszteletadás egyik netovábbja.
• Arra is akad példa, amikor az önfertőzést, a kutatók közötti szakmai vita, sőt személyes ellenszenv motiválta. 1892-ben a 79 éves Max Pettenkofer professzor, tudományos vitába keveredett Robert Kochkal, a korszerű tudományos bakteriológia megalapítójával. Koch ekkortájt fedezte fel a kolera kórokozóját, - a koleravibriót. Pettenkoffer úgy vélte, hogy a vibrió önmagában nem elegendő a betegség kiváltásához, ezért különösebb szorongás nélkül nagyot kortyolt a vibriót tartalmazó tápoldatból. Szerencséje volt, mert erős gyomorsavtúltengése miatt a lenyelt kórokozók többsége elpusztult, így csak enyhe hasmenés alakult ki nála.
• Valószínűleg főnökével szembeni dac és személyes ellenszenv késztette Armauer Hansent is arra, hogy leprás váladékkal oltassa be magát. Főnöke ugyanis a leprát nem fertőző, hanem örökletes kórnak tartotta. Hansen sikeresen túlélte kísérletét, és később azonosította a lepra kórokozóját is.

A család besegít - vagy mégsem ?

A mindenre elszánt kísérletezők olykor közvetlen szeretteiket is bevonták a kutatómunkába. A „kloroformos” Simpson tevékenysége kifejezetten „családi kisvállalkozás” lehetett, hiszen a hatóanyagot családtagjain is számos alkalommal kipróbálta.

• Jonas Salk, a gyermekbénulás elleni oltóanyag felfedezője a vakcina veszélytelenségét először önmagán, majd feleségén, végül gyermekein tesztelte.
• Niels Finsen nemcsak a saját, hanem a felesége bőrét is gyakran sugarazta a vakító fényű széníves lámpájával.
• Az áldozatkész orvosfeleségek között akadt azonban kardos menyecske is. Az önmagát szívkatéterező Froßmann, miután megnősült, felesége „energikus” fellépésének köszönhetően, egy életre lemondott minden további önkísérletről.

Néhány hazai példa

Ne feledkezzünk meg a hazai kísérletezőkről sem. Közülük a leghíresebb Meduna László, aki 1934-ben olajos kámfort injekciózott be önmagának, majd ezzel az eljárással eredményesen kezelt bizonyos pszichiátriai kórképben szenvedő betegeket.

• Végezetül, egyes híradások szerint a 60-as években egy hazai orvos házaspár szeretkezés közben szorgalmasan méregette egymás vérnyomását, hogy végre szabatos módon fényt deríthessenek arra: milyen összefüggés van a szex és a vérnyomás-emelkedés között.

Hiába, na! Az eredményes kutatáshoz kitartó munka, teljes önfeláldozás és hideg fej szükségeltetik.

(WEBBeteg - Dr. Nagy László)