Dr. Papp István: A betegek mosolya többet ér, mint egy plecsni

A legnehezebb körülmények és a végtelen kétségbeesés és pánik között utolsó mentsvárként dolgoznak magyar orvosok a világ minden táján. Munkájukat leggyakrabban valamilyen misszió keretében, teljesen ingyen végzik, a katasztrófák és menekülttáborok világában egyetlen reményként a bajbajutottak számára.

Dr. Papp István gyermekgyógyász már több, mint 10 misszióban vett részt, s így 100 napnál is többet töltött katasztrófa sújtott, vagy háborús övezetben.

Értelmetlen halálok, természeti katasztrófák, káosz, pánik és félelem – nem éppen olyan szituációk, amikor bárki a legjobban tudna teljesíteni. Magyar orvosok azonban évről-évre nekivágnak, akár egyik napról a másikra is olyan katasztrófa sújtotta területeknek, ahol már szinte alig van remény. Mégis az ő munkájuknak köszönhetően ezek a szerencsétlenül járt emberek életébe újra visszatér a hit, ami sokszor még a gyógyszereknél is erősebb gyógyító erő.

– Koszovói háború, Indiai földrengés, Irán, újra India, Katrina hurrikán, Szudán, Libanon, Pakisztán, Sri Lankai földrengés … – sorolja azon országok szinte végeláthatatlan listáját dr. Papp István, ahova jóérzésű ember csak akkor tenné be a lábát, ha nagyon muszáj. Az eredetileg csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos azonban önként jelentkezett azokba a missziókba, ahol olyan szerencsétlenül járt emberek élnek, akiknek más esélyük nincs a túlélésre. Ha csörög a telefonja, már tudja, azonnal indulni kell, s lehet, hogy 24 óra múlva már egy másik ország betegein fog segíteni.

– Az első misszióm egyből a Koszovói háborúba vezetett, ahol a Magyar Speciális Mentőkkel egy albániai táborban a koszovói menekülteket láttuk el. Az az élmény máig megemészthetetlen maradt. Ugyanis míg a természet pusztításaival meg lehet békélni, azzal sosem tudtam, hogy az ember hogy tud még a természetnél is nagyobb károkat okozni – kezdte a most 56 éves orvos, aki az első elrettentő példa után sem vesztette el a gyógyításba vetett hitét. A háborús övezet után már a Baptista Szeretetszolgálattal négy földrengés, illetve hurrikán okozta pusztítással nézett szembe, s segített a szerencsétlenül járt embereken.

Ha az első 24-48 órában érkezik a csapat, akkor nem csak a gyógyításban, hanem a túlélők felkutatásában is részt kell vennie a magyar mentőknek. – Ilyenkor a kutyákat és a csapattagokat is mi, orvosok látjuk el, a lakosságot viszont nem, mert elsődleges feladatunk az életmentés. A katasztrófa utáni 5-7. napon már a túlélők egészségügyi ellátásában szoktunk részt venni, de vettem már részt olyan misszióban is, ahol a szerencsétlenség után hetekkel már kórházi körülmények között tudtunk dolgozni – magyarázta a gyermekgyógyász.

Nem lehet mindenkin segíteni

Mint mondja, ilyenkor nem csak a betegeké, de sokszor még a saját életük is veszélybe kerülhet. Ivóvíz és élelem gyakorta ugyanis annyi van náluk, amit Magyarországról vinni tudnak. – Kötszert, gyógyszert, infúziókat, defibrillátort, sátrakat, feszítővágókat és gyakorlatilag mindent maguknak kell vinni ilyen helyzetben, hiszen nem tudhatjuk, hogy egy katasztrófa után mi maradt épen. A kasmíri földrengéskor például láttunk olyat, hogy a rokonok 4 nap és 4 éjszaka hozták le a hegyről egy sérült hozzátartozójukat, hogy lássuk el. A katasztrófa medicina alapja viszont az, hogy bármennyi is a halott, és bármilyen nehéz is, de tudnunk kell, hogy mindenkin nem lehet segíteni. Ha olyan beteggel találkozunk, aki valószínűleg meg fog halni, inkább csak fájdalomcsillapítást használunk, és a többi, még menthető betegre fordítjuk az energiákat. Ezt meg kell tanulni, a szabályokat be kell tartani, s az segít át a lelkiismereti problémákon is – folytatta Papp István.

A katasztrófa tehát nem csak azoknak katasztrófa, akik megélik, hanem, azoknak is, akik segíteni próbálnak. Papp István szerint azonban az, hogy ott tevékenyen dolgoznak, segít feldolgozni és elfogadni az ott látottakat. – Bár ez meglepő lehet ilyen helyzetben, de jó emlékek is maradnak szép számmal. Az első bevetésemen például egy 5 napos csecsemőt hoztak elénk, akinek bőrfertőzése volt. A felnőtt szakorvosok azt hitték, hogy csak hámlik a baba bőre, ám én gyermekorvosként tudtam, hogy sokkal nagyobb a baj. Jó arra gondolni, hogy az a baba ma 13 éves és nélkülem nem szaladgálhatna a kortársaival. De ugyanígy emlékszem egy nénire is, akit az indiai földrengés után, több órás megfeszített munkával hoztunk a felszínre. A katasztrófa utáni első pár napban ugyanis az életmentés is a feladatunk – folytatta a doktor, akinek jó emlékből sokkal több adatott meg, mint rosszból.

– Pakisztánban terepen dolgoztunk, s az időjárás miatt nem tudtunk helikopterrel visszamenni a táborba. Egy katona engedély nélkül egy teherautóval lehozott minket a hegyről. A rendszámot bekente sárral, hogy le ne bukjon. Velünk 8 órát autózott, majd 8-at vissza, hogy a reggeli sorakozóra visszaérjen – mesélte Papp István, hozzátéve: az ilyen elismerések többet érnek számára, mint bármelyik „plecsni”, pedig az évek alatt nem csak jó emlékből, hanem kitüntetésből is összeszedett jó párat.

Mint mondja, az ilyen fajta gyógyítás a szenvedélye, szerves része a mindennapoknak, erre az életstílusra az egész családja berendezkedett. Két fia közül a kisebbik már Indonéziában is segített a földrengés után. – Figyelem a híreket, s ha valami történik, már várom, hogy csörögjön a telefon – mondta az orvos.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)