„Nincsenek hosszú éveink a helyzet normalizálására” – interjú a Magyar Rezidens Szövetség Elnökével

„Ha az orvosképzésünk minőségén akarunk javítani, akkor akarva-akaratlan az egészségügyi rendszert sorvasztó összes problémával foglalkoznunk kell.” – véli Dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke, akivel a magyar rezidensek és orvosok helyzetéről, kilátásairól, illetve a szervezet törekvéseiről beszélgettünk.

- Mi okozza a legnagyobb problémát Önök szerint jelenleg a magyar rezidensek és az orvosok számára? Hogyan lehet Önök szerint ez ellen tenni?

A rezidenseknek a legnagyobb gondot az okozza, hogy a hálapénzrendszer által torzított szakképzésben az oktatásunk ad hoc, és csak a szerencsén múlik, hogy megkapjuk-e a szükséges lehetőségeket ahhoz, hogy jó szakorvos váljék belőlünk. Elengedhetetlennek tartjuk az egyetemi és szakorvosképzés minőségbiztosításának megteremtését és folyamatos fenntartását. A minőségbiztosítást végző szervnek függetlennek kell lennie az orvosképzés megrendelőjétől, vagyis a magyar államtól, és függetlennek kell lennie a végrehajtóktól, vagyis az egyetemektől.

A kevés számú szakorvosnak nincs ideje a szakorvosjelöltekkel foglalkozni, oktatni őket, mert a mindennapos munka terhe egyre kevesebb vállon oszlik meg. Ahhoz pedig, hogy a szakorvosok valóban szakorvoshoz méltó életet éljenek, és eltarthassák családjaikat, a „saját” betegeikkel kell foglalkozniuk, így nagyon kevés idő marad a medikusokra, rezidensekre. Ez a kiszámíthatatlan, bizonytalan rendszer felőrli őket és a rendszer többi szereplőjét is, nagyban hozzájárulva a migrációhoz.

- Mit lehet Ön szerint tenni az orvosok külföldre vándorlása ellen?

- Nagyon sok jó szakorvos és oktató hagyta el az országot, ami rányomja a bélyegét úgy az egyetemi orvosképzésre, mint a szakképzésre. A jóval magasabb bérek, a jó munkakörülmények és a kiszámítható élet vákuumként szippantják el a magyar orvosokat és nővéreket tőlünk nyugatra. A Szövetség végzett egy felmérést a külföldre vándorolt orvosok körében, ennek eredménye szerint pedig az elvándorlás (és a haza nem térés) fő okai a következőek: rossz munkakörülmények, alacsony bérek és a hálapénz rendszere.

Tehát ha a képzésünk minőségén akarunk javítani, akarva-akaratlan az egészségügyi rendszert sorvasztó összes problémával foglalkoznunk kell. Valljuk, hogy a valóban minőségi szakképzési rendszer a hálapénzzel összeegyeztethetetlen. A hálapénz, mint egy izgága féreg sorvasztja az egészségügyi rendszert, befurakodik az életünkbe, és tönkre teszi úgy a beteg, mint az orvos mindennapjait. Éppen ezért indítottuk el a „Hála-Pénz – Hálát a Betegtől, pénzt az államtól” kampányt.

- Ön is rezidens. Milyen út vezetett az elnöki székig, és melyek a további tervei?

Érsebész rezidens vagyok. Amikor én kezdtem a képzést, az érsebészet úgynevezett ráépített szakképesítésként volt megszerezhető, amihez először az általános sebész képzést kellett elvégeznem. Ezt követően vághattam bele az érsebészeti szakképzésembe. Veszprémben egy kis csapattal már évek óta dolgozunk azon, hogy megfelelő munkakörülmények között itthon maradhassunk, majd később a felmondó nyilatkozatok gyűjtése kapcsán szorosabb kapcsolatba kerültem a szövetséggel.

Veszprémben ez az akció kifejezetten sikeres volt, az orvosok több mint kétharmadát sikerült meggyőzni a maradásról. Veszprémben dolgozni magyar viszonylatban még mindig az egyik legjobb, és a veszprémi közösség már többször jelét adta annak, hogy képes összefogni, ha kell. A felmondó akció óta folyamatosan együtt dolgoztam a szövetséggel, és így nyújtottam be a pályázatomat a szövetség elnöki tisztségére.

- Mit tehet és tesz a Rezidens Szövetség a magyar rezidensek és orvosok külföldre vándorlása ellen?

Az Élhető Magyar Egészségügyet Mozgalom keretében indított felmondási akció kapcsán orvosok és nővérek egyaránt részesültek béremelésben, de sem a bérek, sem a munkakörülmények nem érték el még azt a szintet, ami itthon tartaná az egészségügyi dolgozókat. Üdvözöljük az irányt, hiszen velünk szomszédos országban például bércsökkentés volt. Eredményt hozott a kifejezetten rezidenseket célzó intézkedések: a Markusovszky ösztöndíj, a hiányszakmás pótlék.

Habár nem minden rezidens kapja ezeket a plusz juttatásokat, és a Markusovszky ösztöndíjjal például vállalják a rezidensek, hogy nem fogadnak el hálapénzt, ezzel együtt is csökkent a rezidensek elvándorlási kedve. Véleményünk szerint az elvándorlás akkor fog megállni, ha látjuk a kormányzat konkrét terveit a jövőre nézve, és ha az egészségügy megkapja méltó helyét a kormány prioritási listáján. Jelenleg valamivel több mint 4%-ot költ Magyarország GDP-arányosan az egészségügyre, ami messze a legkevesebb a Visegrádi országok között – az Unióról nem is beszélve. A fenti feltételek teljesülése esetén lehetséges az oly sok problémát okozó hálapénz-rendszer kivezetése is. Ehhez kapcsolódnak olyan adalékok a szakmai jövőképünkre nézve, mint a teljes életpályamodell kialakítása, amelynek részletei továbbra sem világosak.

A korrupció kiszolgáltatottságot és bizonytalanságot jelent betegnek és orvosnak egyaránt. A hálapénz nélküli rendszerben helyreállhat az orvos és a betege közötti bizalom, amit a hálapénzrendszer lerombolt. A bizalom orvos és beteg között nélkülözhetetlen a megfelelő gyógyításhoz, és ahhoz, hogy hivatásként űzhessük a szakmánkat. Jelenleg a bizalom zálogát sokak számára a borítékba rejtett hálapénz jelenti. Megalázónak tartom, hogy egy orvost 2013-ban Magyarországon így kell megfizetni. Reprezentatív felmérések bizonyítják, hogy a hálapénz adását nem a hála, hanem a kényszer motiválja, és korrupciónak tartják az emberek. Egyszerűen nincs más választása a mindenkori kormánynak, mint komolyan venni ezt az ügyet, és megnyugtatóan pontot tenni a végére.

- Milyen a Rezidens Szövetség elfogadottsága az orvosi szakmán belül? Lehet mondani, hogy nemcsak a rezidenseket, de általánosságban valamennyi orvost képviseli a szövetség?

A visszajelzések alapján jó a megítélésünk. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk. Sokan nem tudják, hogy a Szövetség tagjai, szimpatizánsai a mindennapi munkán túl, önerőből végzik ezt a társadalmi munkát. A Magyar Rezidens Szövetség a rezidenseket képviseli elsősorban, de azt is látni lehet, hogy az eddigi munkánk eredményeiből nővértől a professzorig mindenki részesült.

A hallgató először rezidens, majd szakorvos jelölt, később szakorvos lesz. Elengedhetetlen a hatékony érdekérvényesítéshez, hogy széles alapokon nyugvó együttműködés jöjjön létre ezen felek között, félretéve vélt és valós sérelmeket. Pont ezért kezdeményezzük a szorosabb együttműködést a társ-szervezetekkel, ennek első lépése volt a négy orvosképző egyetem hallgatói képviselőivel megkötött Együttműködési megállapodás. Bízom benne, hogy ez a sor folytatódni fog.

- Milyennek képzelik azt a jövőt, amelyet munkájuk eredményeként el szeretnének érni?

Bízom benne, hogy sikerül meggyőzni a kormányzatot, hogy az egészségügyet emelje arra a szintre, ami megilleti. Sikerként tekintenék arra, ha egy olyan megállapodás jönne létre a szakma képviselői és a döntéshozók között, amiben számok, dátumok, konkrét elképzelések mentén meghatároznánk, hogy pontosan mikorra ér véget a bérrendezés és kerülhet kivezetésre a hálapénz rendszer. Természetesen ebben részletezve fel lennének tüntetve az orvosi életpálya szakaszai, a képzés, továbbképzés mikéntje és minőségbiztosítása. Ez egy olyan képzési rendszer kialakulását hordozza magával, ahol a magyar adófizetők pénzéből fenntartott orvosképzés hatékonyan és az adófizetők javára működik.

Bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor a rezidens mellett megfelelő szakmai felügyelet lesz, ami növeli a beteg és az orvos biztonságát. A július 1-jén életbe lépett miniszteri rendelet módosítása nagy előrelépés ebben az ügyben. Ez ugyanis előírja, hogy a rezidensnek teljesítenie kell a „sürgősségi” gyakorlatait, mielőtt elkezd ügyelni, és a képzés első két évében csak személyes felügyelet mellett vállalhat ügyeletet. Ám a rendeletmódosítás nem rendezte végérvényesen ezt a kérdést, hiszen az első két év után csak három szakterületen kötelező a személyes felügyelet: ortopédia, 2. progresszivitási szint, intenzív osztály, 2. progresszivitási szint és perinatális intenzív osztály.

A szó szoros értelmében életveszélyesnek gondoljuk, hogy egy szakorvosjelölt ne személyes felügyelettel dolgozzon például egy általános sebészeti, idegsebészeti, belgyógyászati vagy kardiológiai osztályon, ahol akut betegfelvétel is lehetséges ügyeletben. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a szakma képviselőivel egyeztetve további szakterületek, osztályok kerüljenek fel a listára, hogy beteg és orvos egyformán biztonságban tudja magát a kórházakban.

A jelenlegi bizonytalan, homályos és egyáltalán nem pozitív jövőképű rendszer mellékhatásai a betegbiztonságot veszélyeztetik, éppen ezért nincsenek hosszú éveink a helyzet normalizálására.