Eutanázia a gyakorlatban - Interjú dr. Kovácsy Zsomborral

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Szitokszónak számít hazánkban az eutanázia, irtózik tőle a szakma – mondja dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, ügyvéd. Véleménye szerint elérhetővé kellene tenni az aktív eutanáziát hazánkban is, de szigorú feltételek mellett.

Különbséget kell tennünk aktív és passzív eutanázia között?

Tulajdonképpen nincs akkora különbség közöttük, gyakorlati vonatkozásban és bizonyos értelemben morálisan azonban van. Hazánkban tiltják a törvények az aktív eutanáziát, amely emberölésnek minősül, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szigorú feltételek mellett, szűk körben azonban lehetővé teszi a passzív változatát.

Melyek ezek a feltételek?

Az engedélyezésről egy háromtagú orvosi bizottság dönt, ebben megtalálható a kezelő orvos mellett pszichiáter és független orvos. Nekik kell írásban igazolniuk, hogy a beteg végstádiumban van, menthetetlen, azaz a kezelés ellenére is rövid időn belül meghalna, valamint szabad akaratából döntött, tudatában van döntése következményeivel. A páciensnek három nap elteltével meg kell ismételnie a nyilatkozatát. Ez a procedúra nem hosszú, egyhetes távlatú.

Mennyire elterjedt hazánkban a passzív eutanázia alkalmazása?

Előfordul, hogy idős emberek - még cselekvőképesen - előzetes írásban nyilatkoznak a közjegyzőnél, ezzel visszautasítják a későbbi életfenntartó beavatkozásokat, amennyiben súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Van egy másik lehetőség is: közokiratban megnevezheti a páciens azt a cselekvőképes személyt, aki ilyen esetben a visszautasítási jogát helyette gyakorolhatja.

Aktív eutanázia
Az orvos kioltja a beteg életét, a páciense érdekében – ezt jelenti az aktív eutanázia. Amikor a beteg azt kéri, hogy ne kezeljék tovább, passzív eutanáziáról beszélünk.
„A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.”
(Eütv. 20.§ (3) bek.)

Ön támogatja az eutanázia aktív változatát?

Szigorú feltételek, azaz orvosi és jogi kontroll mellett elérhetővé kellene tenni az aktív eutanáziát hazánkban is. Az orvosi szakértők nyilatkozatát követően bírósági, nem peres eljárás keretében döntenének az eutanáziáról. Erre a szigorra a visszaélések elkerülése érdekében lenne szükség, nagyon fontos, hogy befolyásmentes legyen a döntés. Öngyilkos nemzet vagyunk, ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy például egy depressziós vagy a rokonai számára terhet jelentő beteg ezt az utat válassza az ellátórendszer aktív segítségével.

Az orvos azonban hivatkozhat arra, hogy lelkiismereti okokból nem segíti halálba a betegét…

Úgy gondolom, nem mindennapos esetről lenne szó, és volna megfelelő számú orvos, aki a beteg önrendelkezési jogát tiszteletben tartva vállalná a segítséget.

El kellene végre oda jutni, hogy az egészségügyben elfogadottá váljon a beteg önrendelkezési joga. Ezek a döntések a beteg saját akaratából születnek meg, itt nem az orvosnak kell vállalnia a lelkiismereti terhet.

Néhány európai országban engedélyezik az aktív eutanáziát. Ott milyen gyakorlat valósul meg?

Svájc és Luxemburg mellett Belgiumban is engedélyezik az aktív eutanáziát, az ottani orvos csak akkor vethet véget felnőtt korú, döntési képességében nem korlátozott betege életének, ha nincs kilátás arra, hogy javuljon az állapota. (A törvény elfogadását Belgiumban annak idején három évig tartó szakmai és politikai vita előzte meg, írja az MTI – a szerk.)

Hollandiában a beteg saját kérésére az orvos véget vethet páciense életének bizonyos feltételek mellett, amennyiben betartja az előírt irányelveket, nem vonják felelősségre. Ezt a formát az orvosok is elismerik, itt van gyakorlata az aktív eutanáziának.

Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban, Oregonban szintén engedélyezik az eutanázia aktív változatát.

A jellemző megoldás egyébként a hazaihoz hasonló: a passzív eutanáziát bizonyos feltételek mellett elfogadja a jog, az aktív változatát azonban többnyire nem. Ahhoz, hogy az aktív eutanáziát támogassa a jogrendszer, szükség lenne az orvosok elmélyültebb jogi, etikai és pszichológiai felkészítésére is.

Aktív eutanázia
Az orvostudomány rendkívül gyors fejlődése mellett szinte „bármeddig” képesek életben tartani egy beteget. Az orvosok erre esküt is tesznek, hogy tudásukhoz mérten senkit sem hagynak meghalni. Amíg a beteg tudatánál van és képes felelős döntést hozni (cselekvőképes), jogilag nyilatkozhat, hogy nem kér bizonyos kezeléseket.
Az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására – szigorú alaki feltételek betartása mellett – lehetőség van, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet.

(WEBBeteg – Tóth András, újságíró)