Teherautónyi fülműtétes beteg várt még ránk
megjelent:
Operáltunk olyan eseteket is, amelyeket nagyon régen, még tanársegéd koromban gyakoroltunk - mesélte Prof. Dr. Gerlinger Imre, a PTE Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója, aki két hetet töltött el kollégáival az afrikai Blantyre városában.
Az Afrikával foglalkozó európai civil szektor aktív tagjaként, a Magyar Afrika Társaság eddigi 12 önkéntes missziójában közel három tucat magyar orvos és egészségügyi szakember, közel 30 ezer beteget látott el az afrikai kontinens számos országában: Guineában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Madagaszkáron, Maliban, Malawiban és Ugandában. Malawiban, Blantyre városában töltött el budapesti és miskolci kollégáival együtt két hetet saját költségén dr. Gerlinger Imre, a PTE Klinikai Központ fül-orr-gégész professzora, aki elmesélte, hogy azért kevés kint a műtét, mert nincs altatóorvosuk, aki van, az elvégzett egy kétéves gyorstalpalót, és inkább a traumatológián van rá szükség. A kéthetes misszió alatt 43 nagyműtét végeztek el, ami egy féléves ottani műtétszámnak felelt meg. Elszomorító élménybeszámoló következik.
A pécsi kollégái közül hány orvos vett részt eddig a misszióban?
- Ez volt a tizennegyedik misszió, de az első olyan, ahol műtéteket is szerveztek, most volt ránk szükség, eddig nem volt kint pécsi kollégánk. Egy évvel korábban a Heim Pál Gyermekkórházból volt ott egy kolléganő, Pálinkás Edina, ő fedezte fel, hogy van Blantyre-ben, a kereskedelmi-kulturális központban egy két műtős, adományokból épült, de egyáltalán nem használt blokk, ahová el lehetne menni néhány hétre.
Nincs altatóorvosuk, egy fül-orr-gégész jut 16 millió emberre, de az ő képzettsége nem engedi meg a nagyobb műtétek bevállalását. Edina szervezte meg a missziót, egy miskolci altatóorvos jött velünk, hárman a Heim Pál Kórházból, én voltam a felnőttek ellátásáért felelős személy, több mint három évtized szakmai tapasztalattal.
Mi fogadta önöket az afrikai városban? Mennyivel kellett felkészültebbnek, felszereltnek lenni, mint korábban?
- A felkészültség és felszereltség mindenütt fontos, itt is. Kesztyűket, ruhákat, sterilizáló szert, fájdalomcsillapítót, altatószert, varróanyagot vittünk magunkkal, ajándékba hagytunk ott számos kézi műszert, valamint 200 hallókészüléket vittünk magunkkal, ezek szintén ajándékok az Amplifon jóvoltából. Azt tudtuk, hogy milyen műszereket kaptak korábban, de ahogyan megláttuk a szegényes felszereltségüket, nagyon meglepődtünk. Sterilizálás európai értelemben ott nincs is. Minden eszközt bedobnak öt percre egy sterilizáló oldattal feltöltött kádba, aztán kiveszik onnan és úgy használják tovább. Érdekes, soha senki nem kapott el sebfertőzést.
Kint azért kevés a műtét, mert nincs altatóorvosuk, aki van, az elvégzett egy kétéves gyorstalpalót, és inkább a traumatológián van rá szükség.
Nincs operálni tudó orvos, pedig van két adományból épült műtő. Ezért aztán mi két hét alatt leoperáltuk az ottani fél éves műtétszámot.
Patológus egy van az országban, az is félállásban körzeti orvos. A betegből kivett szövetet a kukába dobták, meg kellett tanítani őket, hogy szövettani vizsgálatra kell küldeni az anyagokat, mert fontos információt nyújtanak az orvosnak.
Meg kellett tanítani őket a munkaszervezésre is. Reggel vizittel indult a nap, ők ilyet korábban nem szerveztek, napokkal előre meghatározták, hogy mit operáljunk, de nagyon sok diagnózisuk rossz volt, másfajta műtétet javasoltunk több betegüknek.
Voltak extrém, már-már lehetetlennek tűnő helyzetek?
- Nagyon sokat kellett rögtönöznünk. Például ha endoszkóp kellett, azt az urológiáról hoztunk el, ha már 300 kilométerről idejött egy beteg endoszkópos műtétre, akkor lássuk el. Egyszer leállt az oxigén- és áramellátás, mert valaki bekapcsolt egy plusz kávéfőzőt. Szerencsére találtunk egy biztosítékot, így folytatódott a műtét. Operáltunk olyan eseteket is, amelyeket tanársegéd koromban begyakorolt, régi technikákkal oldottunk meg.
A kórházi adományok között nagyon modern eszközt is találtunk, amiket mi is elfogadtunk volna itthon, de betették a raktárba, mert nem tudták, mi is az, mire kell használni. Egy napunk arra ment el, hogy elmagyarázzuk nekik a műszerek használatát. Volt, amiből többet is kaptak, azt javasoltuk nekik, hogy cserélgessenek el műszereket más felszerelésre a többi kórházban.
Megtudtam, hogy Madonna egy modern gyerekkórházat épített, már majdnem kész van. De ki fog ott dolgozni? A fiatalok nem kapnak fizetést pár évig, és inkább külföldre mennek, a gazdag betegek pedig Dél-Afrikába járnak gyógykezelésre.
Nincsenek körzeti orvosok, fél-egymillió emberre jut egy ellátó, ahol középkáderek dolgoznak, pajtaszerű nyomorúságos épületekben. Aki ide nem tud elszekerezni, annak marad a törzsi varázsló.
Van utánpótlás, tehát folytatódhat a misszió, az itthoni fiatal szakorvosokat is rá lehet venni arra, hogy elmenjenek egy ilyen útra? Önöktől is van érdeklődő?
- Igen, a misszió sokak érdeklődését felkeltette, lesz Ugandában és Tanzániában is misszió, több fiataltól hallottam, hogy szívesen mennének el a fül-orr-gége szakmából.
Egy fiatal orvost meghívtak Pécsre. Mi vár rá az egyetemen, milyen feladatokban vesz majd részt, és mit fog csinálni, ha visszatér az országába?
- A félévre hozzánk érkező rezidenst meg kell tanítani a munkaszervezésre: vizit, adminisztráció, zárójelentések írása, konzíliumok kérése stb. Be szeretnénk vonni asszisztálni a mi műtéteinkbe, de adunk neki lehetőséget kadáver disszekciókra is. A rezidens hazatérése után pár évvel szívesen megnézném, hogy mire vitte ott a Pécsett megszerzett tudással.
Mit adott önnek a misszió, miben változott az élete, a hozzáállása?
- Megtanultam értékelni a helyemet, a sorsomat. Úgy gondolom, többet nem fogok panaszkodni semmire, mert ilyen középkori embertelen körülményeket még sem tapasztaltam.
Összeszorul a torkom, ha a sok megoperálatlan fejlődési rendellenességre, daganatos betegre gondolok, akiket szekéren hoztak hozzánk több száz kilométerről, de már nem volt időnk velük foglalkozni. Még az elutazásunk előtti nap is telefonáltak a fővárosból, hogy egy teherautónyi fülműtétre váró beteg jönne el, elindíthatják-e őket?
Fantasztikus tapasztalat és élmény volt, a folyamatosan a hazai állapotokkal elégedetlen magyar betegek is tanulhatnak ezekből az élményekből.
| Egészségügy, sport, szociális területek: mindehol fejleszteni kellene |
| A 2006-ban alapított Magyar Afrika Társaság (AHU), amelynek Balogh Sándor az elnöke, egy nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó nonprofit szervezet, amely Afrika országainak a megsegítése céljából jött létre. Az afrikai országok fejlesztése, az egyes afrikai országokban folyó sport, oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, műemlékvédelmi, egészségügyi, szociális, természetvédelmi, állatvédelmi, környezetvédelmi, műszaki, természettudományi és kutatási tevékenységének támogatása, ezekben való aktív részvétel. Etiópiában, Madagaszkáron, Maliban és Ugandában iskolákat és szociális intézményeket támogat, továbbá a Budapest-Bamako Rally humanitárius szakmai partnere. Az egyesület minden év elején több tonnányi adományt juttat el Afrika különböző oktatási és egészségügyi intézményeihez. Minél több beteget láttak el az orvosok, annál világosabbá vált a szervezet számára, hogy szükség van a hosszú távon fenntartható egészségügyi infrastruktúra biztosítására azokban az afrikai országokban, amelyekben az orvosi ellátáshoz való hozzáférés jelentős problémát jelent a lakosság számára. Az AHU Health Centers Project keretében megkezdődött Ugandában a szervezet első egészségügyi központjának felépítése. A társaság tagjai rendszeresen jelen vannak mindazokon a magyarországi programokon és fórumokon, ahol Afrikáról van szó, és szívesen mennek iskolákba, művelődési házakba, hogy meséljenek erről a gazdag kontinensről és a szervezet tevékenységéről. |
Forrás: WEBBeteg
Szerző: Tóth András, újságíró
Képek forrása: Dr. Gerlinger Imre/PTE
