Tartós védelem a mogyoróallergia ellen

Magyar Orvosi Kamara
megjelent:

Egy új kezelés után négy évvel a gyerekek 70 százaléka tudott mogyorót enni anélkül, hogy allergiás reakcióik lettek volna.

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy ausztrál kutatók által kidolgozott új módszer.

A Murdoch Children's Research Institute (MCRI) szakemberei 18 hónapon át adagoltak egy probiotikumot, illetve egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek.

Egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig a 70 százalékuk tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül - számolnak be az eredményről a The Lancet Child & Adolescent Health című gyermekorvosi folyóiratban.

Tovább Egyre gyakoribb az ételallergia - Mi az oka?

"A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót, sőt, több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle" - nyilatkozta Mimi Tang, az MCRI kutatója. Mimi Tang szerint az orálisan alkalmazható terápia lényege, hogy képes megváltoztatni a szervezetnek egy allergénre adott reakcióját. "A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja azt, nem pedig allergiás reakcióra" - hangsúlyozta az MCRI kutatója, rámutatva, hogy ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.

A különböző élelmiszerekkel - főleg a mogyoróval - szembeni túlérzékenység hatalmas méreteket öltött az elmúlt néhány évtizedben. Napjainkban világszerte körülbelül 250 millióan küzdenek valamilyen ételallergiával, ez a szám pedig több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak.

A kutatás során használt probiotikumot Lactobacillus rhamnosusnak hívják, és bizonyos allergiás tünetek megelőzésére használható a készítmény.

Milyen tünetei lehetnek a földimogyoró allergiának?
A földimogyoró allergia előfordulása különösen kisgyermekek esetében gyakori. Az allergiás tünetek a kismértékű irritációtól egészen az életveszélyes reakcióig terjedhetnek. A panaszokat már közvetlenül a mogyoró fogyasztása után pár perccel tapasztalhatjuk, akár kis mennyiség is súlyos irritációt okozhat.
Milyen tünetei lehetnek a földimogyoró allergiának?

(Magyar Orvosi Kamara)

Cikkajánló

Ételallergia
Százezrek küszködnek Magyarországon puffadással, hasmenéssel vagy székrekedéssel, gyomorgörcsökkel, emésztési gondokkal, különféle bélproblémákkal, így egyre inkább előtérbe kerülnek az ételintolerancia és ételallergia kimutatására szolgáló vizsgálatok. Ha bebizonyosodik a betegség, azon gyógyszer nélkül, megfelelő diétával segíteni tudnak.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Allergiaközpont - Dr. Sárdi Krisztina, belgyógyász, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Polgár Marianne
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Garaczi Edina, bőrgyógyász, allergológus