Tüdőnk egészsége: a tbc már ritka, de van több olyan betegség, amit komolyan kell venni

WEBBeteg összeállítás
frissítve:

Nem véletlen, hogy az Európai Tüdőgyógyász Társaság 2010-et a tüdő évének nyilvánította, felhívva ezzel is a figyelmet a világszerte több százmillió embert érintő krónikus tüdőbetegségek jelentőségére, és arra, hogy bár a legtöbb tüdőbetegség gyógyítható, a megelőzés a leghatékonyabb módszer ezek kivédésére.

Igaz, ennek már nyolc éve, azonban aktualitása vitathatatlan. A tüdő betegségeit komolyan kell vennünk, hiszen a tüdő az egyik legfontosabb szervünk. A tüdő három veszélyes betegségéről szól a WEBBeteg.hu összefoglalója.

Tbc - Már nem népbetegség

A tbc formái napjainkban, a fejlett társadalmakban igen ritkák, mivel a fertőzés előfordulási gyakorisága jelentősen függ a szociális helyzettől. A világon mintegy 8-12 millió új fertőződés történik évente – leggyakoribb a betegség Dél-Afrikában, ahol 100 000 lakosra több mint 200 fertőzött személy jut. A tüdőtuberkulózis kórokozója elsősorban cseppfertőzéssel terjed, azaz a fertőzött személy terjeszti azt köhögésével, tüsszentésével, beszédével vagy nyálával. Ezen kívül a fertőzött tárgyak is veszélyesek lehetnek, de a szoptató anya is átadhatja gyermekének, mint ahogy szervátültetéssel, fertőzött ételekkel és szexuális úton is terjedhet.

Magyarországon a XX. század elején még a halálesetek negyedéért volt felelős a tüdőgümőkór, amit akkor népbetegségnek tartottak. A második világháború után kiteljesedett az országot behálózó tüdőgondozó hálózat, felfedezték a tbc elleni hatásos gyógyszereket, általánossá vált a kór elleni védőoltás, így a tbc elleni küzdelem jelentősen felgyorsult.

Bővebben A TBC tünetei és rizikófaktorai

Tüdőrák - A leggyakoribb daganatos megbetegedés

Hazánkban az elmúlt két-három évtizedben robbanásszerűen nőtt meg a tüdőrákos megbetegedések száma. A férfiak között a betegség előfordulása az utóbbi években stagnál, illetve enyhén csökken, a nőknél azonban töretlen a növekedés üteme. Magyarországon évente körülbelül 8000 beteg hal meg tüdőrák miatt, tehát ez a betegség ma még a kevéssé gyógyítható daganatok közé tartozik.A tüdőrákos megbetegedések közel 90 százalékáért a dohányzás felelős, ráadásul a tüdőrák kialakulásának a kockázata egyenes arányban áll az elszívott cigaretták számával és a dohányzás időtartamával. Rizikófaktort jelent az alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozási szokások, a radioaktív sugárzás és a genetikai adottság is.

Kapcsolódó A tüdőrák tünetei

COPD - Ha elfogy a levegő

Krónikus obstruktív légúti betegségnek (COPD) az alsó légutak tartós beszűkülésével járó betegségeket nevezzük. Ez a betegség az egyik fő halálozási tényező világszerte. A COPD visszafordíthatatlan károsodások hátrahagyásával halad előre, a tüdő szerkezetének helyreállítására nincs lehetőség. Kimutatható kapcsolatban áll a tartós dohányzással, ezen kívül azonban örökletes enzimhiány, foglalkozási ártalom vagy elhanyagolt asztma következtében is kialakulhat. A betegség megfelelő kezeléssel kontrollálható, de nem gyógyítható, így különösen fontos a megelőzés.

Bővebben A COPD és tünetei

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg összeállítás
Gorzsás Anita, újságíró

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos és Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg/Nemzeti Népegészségügyi Központ