CT-vizsgálattal a túlélésért

Debreceni Egyetem
megjelent:

A Debreceni Egyetem egészségügyi szolgáltatói is csatlakoztak az országos tüdőrákszűrési modellprogramhoz. A HUNCHEST II. keretében CT-vizsgálatokat végeznek, így korai stádiumban kimutatható a daganat. A cél, hogy a jövőben bevezethessék ezt a szűrést hazánkban.

A tüdőrák az egyik vezető halálozási ok Magyarországon. Évente mintegy 10 ezer ember betegszik meg és körülbelül 8 ezer hal meg tüdődaganat miatt. A HUNCHEST II. programban alacsony dózisú CT-vizsgálattal országosan 3000 ember szűrését végzik el térítésmentesen. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet által szervezett Magyar Tüdőrák modellvizsgálathoz a DE Tüdőgyógyászati Klinika és a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Radiológiai Diagnosztika közösen csatlakozott.

A vizsgálatban azokat szűrjük, akik a magas rizikójú csoportba tartoznak

Több feltételnek is meg kell felelni a páciensnek. Az 50-75 év közötti életkor mellett fontos, hogy legalább 25 éven át napi 1 csomag cigarettát szívott, jelenleg is aktív dohányos, vagy kevesebb, mint 10 éve szokott le, tüdődaganat semmilyen jelét nem mutatja, az elmúlt 12 hónapban nem vett részt mellkas CT-vizsgálaton, korábban nem volt tüdőrákos- sorolta Székely András, a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház radiológusa.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a betegséget a lehető legkorábbi állapotában az alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálattal (LDCT) lehet kiszűrni, minimális sugárterhelés mellett. A szűrés hatékonyságát több nemzetközi tanulmányban is vizsgálták. Egyes eredmények szerint az LDCT-vel a tüdőrák-halálozás 20 százalékkal csökkenthető. A kimutatott daganatok több mint fele 1-2 cm-es, így sebészi úton még eltávolítható volt.

Országosan is szeretnék bevezetni

A HUNCHEST II. keretében a vizsgálatokat országszerte 10 kórházban, köztük a debreceni Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Radiológiai Diagnosztika I. emeleti CT-vizsgálójában végzik. A pácienseknek nem adnak kontrasztanyagot, a vizsgálat pár percig tart. A szűrés után mindenki megkapja a leletét, akinél problémát látnak, azt a Tüdőgyógyászati Klinikára irányítják.

A daganatgyanús eseteket a klinika szakemberei kísérik figyelemmel, úgynevezett szoros követés következik. Amennyiben beigazolódik a gyanú, műtéttel eltávolítják a daganatot. A korai stádiumban felismert betegség, nagyon jó eséllyel gyógyítható – mondta Bittner Nóra, a DE KK Tüdőgyógyászati Klinika igazgatója.

A kórházban júniusig összesen 300, 50 év fölötti, erős dohányost vizsgálnak meg, és gyűjtenek minél több adatot az egészségi állapotukról. A programmal szeretnék felhívni a rizikócsoportba tartozók és az orvosok figyelmét erre a szűrésre. A végső cél az, hogy néhány éven belül országosan is be lehessen vezetni ezt a típusú vizsgálatot. A pácienseket elsősorban a háziorvosoktól, tüdőgyógyászoktól, belgyógyászoktól várják, de egyénileg is lehet jelentkezni azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek. Beutaló nem szükséges, de a CT információs pultnál személyesen vagy telefonon (52/511-839 - hétköznap 11:00-15:00 között) időpontot kell egyeztetni.

Tovább Mi hajlamosít a tüdőrák kialakulására?

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász