Mesterséges intelligencia segíti a betegellátást

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Az emlő- és a tüdődaganatok, a légmell, valamint a sürgősségi tüdőelváltozások pontosabb és gyorsabb felismerését, diagnózisát teszi lehetővé az a két, mesterséges intelligencia alkalmazásokkal ellátott röntgenberendezés és egy új mammográfiás készülék.

A világon az elsők között a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján érhető el az a két új röntgenkészülék, amely mesterséges intelligencia alkalmazásával jelenleg nyolc különböző tüdőelváltozást képes automatikusan azonosítani a mellkasröntgen-felvételeken.

A mesterséges intelligenciával támogatott képalkotás gyorsabb és pontosabb leletezést tesz lehetővé, és ezzel egyidőben csökkenti a radiológuskollégák munkaterhelését – emelte ki dr. Maurovich Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika Igazgatója.

Világszerte csak néhány intézményben érhető el az alkalmazás

Az új röntgenkészülékek képesek nagy sebességgel több felvételből összefűzött képek készítésére, amellyel a teljes gerinc egy képen elemezhető, valamint több felvételből álló háromdimenziós, úgynevezett tomoszintézis (rétegfelvétel) vizsgálatokra is lehetőség nyílik. A hagyományos röntgenképek mellett kettős energiájú képek is készíthetők, vagyis a lágyrészek és a csontszerkezet elkülönítését, azok pontosabb megítélését is segítik – ismertette dr. Gyebnár János, a Radiológia Tanszék klinikai főorvosa.

Hozzátette, az új röntgenkészülékek speciális szoftvere (Thoracic Care Suite) révén számos tüdőelváltozást képesek automatikusan felismerni a mellkasfelvételeken, köztük például a tüdődaganatokat, meszesedéseket, fibrózist vagy akár a mellkasi folyadékgyülemet. A mesterséges intelligencia algoritmus a koronavírus-fertőzés, a tuberkulózis, illetve a tüdőgyulladásra utaló jelek felismeréséhez is hozzájárul. A készülékkel azok az eltérések és gyanús tüdőterületek is azonosíthatók, amelyek szabad szemmel még nehezen felismerhetőek, így már korai szakaszban felhívják a figyelmet a potenciális elváltozásra.

A berendezésekhez újonnan beszerzett másik szoftver az úgynevezett Critical Care Suite – Pneumotrax, amelynek sürgősségi, illetve kritikus helyzetekben van jelentősége a légmell felismerésében. A világszerte csak néhány intézményben – köztük a Semmelweis Egyetemen – elérhető alkalmazás azonnal kiértékeli a felvételt, még mielőtt a leletező orvos látná, és eredményét azonnal megjeleníti a monitoron.

A klinika a két új, 200 millió forint összértékű röntgengépet az Operatív Törzs támogatásával, pénzügyminisztériumi finanszírozással szerezte be.

A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika Emlődiagnosztikai Részlegén 2021 szeptemberében üzembe helyeztek egy, a legmodernebb emlődiagnosztikát, úgynevezett 3D-vezérelt tomoszintézist (rétegfelvételt) lehetővé tevő készüléket (Hologic 3Dimensions) is. Ez a típusú tomoszintézis rendszer jelenleg a világon elérhető legmegbízhatóbb és legkorszerűbb diagnosztikai emlővizsgálat.

Újdonsága a berendezéshez kapcsolódó szabadalomban rejlik

A hajlított kompressziós lemez teljes mértékben követi az emlő alakját, tehát kompatibilis minden méretű és formájú emlővel, nem okoz képi torzítást, ugyanakkor a besugárzási dózis nem növekszik, és kevesebb kellemetlenséggel jár. A tomoszintézis során a röntgensugárforrás az emlő feletti ívet követve mozog, miközben 15 fokos szögtartományban gyűjt adatokat. Ezekből számítógépes szoftver segítségével emlőnként – az emlő méretétől függően és irányonként – maximum 15 képet készít, míg a hagyományos mammográfia során emlőnként két kép készül – emelte ki dr. Tóth Mónika, az Emlődiagnosztikai Részleg klinikai főorvosa.

A tomoszintézist végző készülék a jelenleg rendelkezésre álló leggyorsabb és legmodernebb technológia, amellyel a nagy felbontású, háromdimenziós képek révén akár 20-60 %-kal több emlőrák ismerhető fel a hagyományos mammográfiához képest.

A saját klinikai forrásból vásárolt készülékkel, annak gyorsasága miatt több beteg vizsgálatát lehet ugyanannyi idő alatt elvégezni, és a diagnózis felállítása is sokkal biztonságosabb – tette hozzá dr. Maurovich Horvat Pál klinikaigazgató.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos