Szájmaszkok helyett már sebkezelő termékek lapulnak táskáinkban

KNK PR&Média
megjelent:

A jelek szerint rendkívüli módon ragaszkodunk a sebkezelő eszközeinkhez, olyannyira, hogy szinte minden második ember tart is magánál ilyet a táskájában a mindennapok során.

Vannak, akik egyértelműen azért használják ezeket a termékeket, mert meggyőződésük, hogy a hámsérülések szakszerű kezelése megakadályozza a fertőzések kialakulását és természetesen felgyorsítja a sebek gyógyulását – derül ki a HARTMANN-RICO Hungária Kft. friss felmérésből.

Sebkezelés illusztráció

Szinte minden embernek (97%) van otthon valamilyen sebkezelő eszköze, és majdnem minden második (46%) ember magával is visz azokból egyet-egyet a táskájában – derül ki a HARTMANN-RICO Hungária Kft. nagymintás – 2023. május 5. és 2023. május 25. között zajló –, közel négyezer ember megkérdezésével, az otthoni sebkezelés témakörben végzett felméréséből. Így úgy tűnik, hogy a napi kötelező „felszereléseink” között már nem a szájmaszkokat, hanem a sebellátási termékeket tartjuk inkább fontosabbaknak.

Fontos a szakértői segítség

Bár ezek a termékek számos helyen beszerezhetők, ám a magyarok közel kétharmada (60%) nem hajlandó lemondani arról, hogy gyógyszertárakban vásároljon. A válaszok alapján ennek egyértelmű a magyarázata: az emberek elengedhetetlennek tartják azt a szakértői segítséget, amelyet a patikákban kapnak a megvásárolt termék mellé.

Még ennek fényében is meglepőnek mondható, hogy bár az interneten keresztül zajló vásárlás egyre népszerűbb, ám a válaszadók csaknem háromnegyede (74,3%) még soha nem rendelt ilyen terméket online. Ennek az oka az említett szakmai tanácsadás elmaradása mellett az is, hogy úgy vélik, ilyenkor többletköltségekkel kell kalkuláljanak. Az eredmények szerint egyébként a kutatás résztvevőinek mintegy fele fél évente biztosan vásárol valamilyen, a sebek kezeléséhez szükséges terméket.

Ezek döntő részben sebfertőtlenítők és sebtapaszok, hiszen a válaszadók szinte mindegyike (95,5%) az előbbi kettőt tartja a legfontosabbnak a sérülések kezeléséhez. A seböblítőt minden ötödik ember (18,2%) tekinti elengedhetetlennek.

A válaszadók 76,5 százaléka gondolja úgy, hogy a sebek szakszerű kezelése azért fontos, hogy megelőzzük a fertőzések kialakulását, és felgyorsítsuk a sebek gyógyulását. Ám egy szűk, mégis jól látható kör (mintegy 3%) elsősorban a szebb gyógyulás, a kisebb hegek miatt használja ezeket a termékeket.

(Szerző: KNK PR&Média)

Frissítve: 2023.11.02. 09:21, Megjelent: 2023.11.02. 09:21
Címkék: Sebkezelés téma

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, Dr. Lesznyák Judit
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Tóth András, újságíró