Észak-Afrika: egészségügyi kockázatok utazáskor

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Sztankovics Dániel, biológus frissítve:

Az Észak-Afrikába irányuló rövidebb, turisztikai célú utazások összességében biztonságosak, akik azonban hosszabb ideig tartózkodnak a térségben, vagy eleve valamilyen egészségügyi problémával küzdenek, tisztában kell lenniük az utazás lehetségek kockázataival, illetve ajánlott betartaniuk az utazással kapcsolatos egészségügyi ajánlásokat.

Észak-Afrikához a turisták által közkedvelt Egyiptom, Algéria, Líbia, Marokkó és Tunézia tartozik. Mediterrán éghajlatának köszönhetően a nyaralók által kedvelt partvidéken a nyár száraz és forró, a tavasz mérsékelten meleg, míg a tél hűvösebb, és csapadékban gazdagabb. A tengerparttól távolabb eső, belső területeken, a Szahara északi részén már szubtrópusi az éghajlat, azaz a nyár rendkívül forró, míg a tél azonban hideg.

Az utóbbi években a hőséghullámok gyakorisága és intenzitása érdemben nőtt, és önálló egészségügyi kockázati tényezővé vált. A klímaváltozás, az urbanizáció és a turizmus bővülése miatt a kórokozók eloszlása több ponton változott, ezért a klasszikus utazási orvoslási ismereteket érdemes korszerűsíteni.

Élelmiszer-eredetű megbetegedések Afrikában

Észak-Afrikában továbbra is az utazók leggyakoribb egészségügyi problémái közé tartoznak a gastrointestinalis fertőzések. A fertőzések leggyakrabban szennyezett élelmiszerrel vagy ivóvízzel terjednek, és jellemzően akut hasmenéses betegséget okoznak. A legtöbb eset önkorlátozó lefolyású, de kiszáradás miatt idősekben és gyermekekben komolyabb kockázatot jelenthet.

A klasszikus „forralt víz” ajánlás ma már árnyaltabban értelmezendő: a gyakorlatban a palackozott, ellenőrzött forrásból származó ivóvíz és a megfelelő higiénia a meghatározó megelőző tényező. Általános szabály, hogy kerülje az útszéli büféket, illetve, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztás előtt palackozott vízzel alaposan le kell mosni. Amennyiben ez nem lehetséges, csak hámozott zöldséget, gyümölcsöt fogyasszon!

A víz tisztítására alkalmas mikrofilter és fertőtlenítő tabletták Európában a kereskedelmi forgalomban kaphatók, ezért még az utazás megkezdése előtt tájékozódjon az ilyen szerekkel kapcsolatos különböző lehetőségekről! Egyszerű higiéniai intézkedésekkel a bosszantó bélfertőzések gyakran elkerülhetőek.

A leggyakoribb, étel okozta fertőző bélbetegségek:

  • A bakteriális hasmenéses betegségek, például a Campylobacter- és E. coli-fertőzések, valamnt a Shigella dysenteriae okozta vérhas gyakoriak.
  • A Salmonella (enterica serovar) Typhi által okozott tífusz továbbra is jelen lehet egyes régiókban, de a turisták kockázata összességében alacsony. Különösen Algériából érkeztek jelentések, azonban az átlagos turista fertőződési kockázat alacsony, és jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben (1 eset 50 000–100 000 utazóra).
  • Gyakori az úgynevezett brucellózis, mely továbbra is előfordul az egyes vidéki térségekben, jelentős közegészségügyi problémát jelentve. A Brucella baktérium által okozott fertőzés, mely a fertőzött állatokkal (szarvasmarha, sertés, kecske) való közvetlen kontaktus által, vagy közvetve, szennyezett élelmiszerrel, különösen a pasztörizálatlan tejtermékekkel terjed. A betegségben szenvedőknél súlyos lázrohamok mellett a máj, lép, csontvelő és nyirokerek fertőzése jellemző.
  • Ezen túlmenően különösen a paraziták játszanak központi szerepet az élelmiszer-eredetű betegségek kiváltásában. Ezek közé elsősorban a fonalférgek tartoznak, például az orsó-, ostor-, valamint a galandférgek, különösen a marha-és sertés galandféreg (Taeniosis), melyek a nyers, vagy nem megfelelően főtt marha- és sertéshús fogyasztásával (pl. darálthús-nyársak, kolbász) terjednek. Elterjedt még az úgynevezett kutya galandféreg (Echinococcus) is, melynek fő kockázati tényezője a kutyák által széklettel szennyezett környezet, így a fertőzés elsősorban szennyezett kéz, talaj vagy élelmiszer útján történik.
  • A fertőző bélbetegségek másik jellemző kórokozója Észak-Afrikában a Giardia lamblia, egy olyan parazita a vékonybélben, mely bélgyulladást, hasmenést (giardiasis) okoz. Az „amőbás vérhas” ma már inkább endémiás gócokhoz kötődik, nem általános turista-rizikó.
  • A hepatitis A- és a hepatits E-fertőzés továbbra is jelen van Észak-Afrikában, bár a hepatitis A vírus előfordulása több országban csökkent a javuló higiénés viszonyok miatt. Mindkét vírus elsősorban szennyezett élelmiszer és ivóvíz által, ritkábban a betegekkel való közvetlen fizikai érintkezés által terjed. A hepatitis B fertőzés előfordulása változó, de a vérrel és testnedvekkel terjedő fertőzések miatt továbbra is fontos az utazás előtti immunizáció.

Rovarok okozta egészségügyi kockázatok

  • A rovarok és pókok csípése által közvetített betegségek közé tartozik a filariasis. A klasszikus lymphaticus filariasis (pl. Wuchereria bancrofti) korábban Egyiptomban jelentős volt, de a közegészségügyi kontroll miatt ma már olyan mértékben visszaszorult, hogy nem tekinthető általános utazási kockázatnak. A fertőzést a közvetítő által a kötőszövetekben és a nyirokerekben megbúvó vékony fonalféreg okozza, omoly bőrelváltozást, súlyos duzzanatot (elefantiázis) okozhat. A fonalféreg leggyakoribb közvetítési területe elsősorban a Nílus deltájának vidéke.
  • A leishmaniasis megbetegedésben a Leishmania parazitákat a nőstény lepkeszúnyogok és a homoki legyek terjesztik. A fekélyes elváltozásokat okozó cutan leishmaniasis (a bőr leishmaniasisa) sporadikus endémiás betegség Észak-Afrikában, különösen Marokkóban, Tunéziában és Egyiptom egyes régióiban. A klímaváltozás és a vektorok élőhelyének változása miatt a homoki legyek elterjedése lokálisan módosulhat. A cutan forma gyakoribb, a Kala azar néven is ismert viszcerális (zsigeri) leishmaniasis ritkább, de súlyos, kezeletlen esetben életveszélyes lehet. Különböző szerveket, így például a tüdőt, gyomor-és bélrendszert, lépet, májat és csontvelőt érintheti.
  • A malária Észak-Afrikában napjainkban nem tekinthető széles körben endémiásnak. Egyiptom egyes területein (Sennoris és Al-Fayum), Algériában, Líbiában és Marokkóban tavasztól őszig fordulhat elő. Noha a betegség terjedésének kockázata viszonylag alacsony (a helyi átvitel rendkívül sporadikus, az esetek többsége importált fertőzés), feltétlenül gondoskodjon a szúnyogok elleni megfelelő védelemről szúnyogriasztóval, szúnyoghálóval és hosszú ruházattal! Ez jelentős változás a korábbi évtizedekhez képest, ezért a rutin megelőző kezelés általában nem javasolt, kivéve speciális helyzeteket.
  • A nyugat-nílusi láz a térségben továbbra is jelen van, és szezonálisan okozhat megbetegedéseket. A betegséget, mely potenciálisan életveszélyes gyulladást okoz az agyban, nappal és éjszaka is aktív szúnyogok terjesztik. A legtöbb fertőzés tünetmentes, ugyanakkor a fertőzés súlyosabb lefolyású lehet az 5 év alatti gyermekek, az idősek és a legyengült immunrendszerrel rendelkező személyek esetében.
  • A dengue láz és egyéb Aedes-eredetű fertőzések (pl. chikungunya) Észak-Afrikában sporadikusan, de egyre gyakrabban felbukkanhatnak, különösen urbanizált területeken és melegebb években, a tigrisszúnyog terjedésével összefüggésben, súlyos vérzést és véralvadási rendellenességeket okozva.
  • Marokkóban országszerte megfigyelhető a kullancsok által terjesztett, endemikusan visszatérő lázrohamokat okozó Borrelia. Ugyancsak előfordul az országban a homoki bolhák által terjesztett bolhaláz, mely erős viszketéssel és fájdalommal járó bőrbetegség.
  • Egyiptomban, Algériában, Marokkóban és Tunéziában is előfordul a kiütéses tífusz. A betegség baktérium által okozott fertőzés, mely tetvek vagy patkány bolhák által terjed az emberre.
  • Észak-Afrikában, különösen a Nílus térségében az egyik leggyakoribb parazitafertőzés a schistosomiasis (vérmétely), ugyanakkor előfordulása ennek is csökkenő trendet mutat a közegészségügyi programok miatt. A féreg lárvái az édesvízben úszók bőrén áthatolva kerülnek a szervezetbe. Pár héttel később lázat, fejfájást, izomfájdalmat, hasi fájdalmat, hasmenést, vérvizelést okoz. Emellett károsíthatja a tüdőt, a májat, a szívet és az agyat is.

Egyéb fertőző megbetegedések

  • Észak-Afrika szegényebb és szárazabb régióiban elterjedt a Chlamydia trachomatis baktérium által okozott trachoma, mely az egyiptomi szembetegség okozója. Ez a szaruhártya és kötőhártya elhúzódó gyulladása, amely vaksághoz is vezethet. Közvetlenül a fertőzött beteggel vagy közvetve szennyezett tárgyakkal való érintkezés útján terjed.
  • A HIV-fertőzés kockázata Észak-Afrikában összességében alacsony, de regionálisan változó, ezért a szexuális tevékenységek során az óvszer használata erősen ajánlott. Bizonyos országokban a HIV-fertőzés lehetséges kockázata miatt csak abban az esetben egyezzen bele a vérkészítmények felhasználásával járó orvosi kezelésbe, ha arra életveszély miatt azonnal szükség van! Egyes kórházakban még a fecskendők és a tűk is szennyezettek lehetnek.

Kötelező oltások és általános követelmények afrikai utazás előtt

Az észak-afrikai országokba való közvetlen utazás során nincs szükség kötelező védőoltásra. Azonban mivel az egyes országok az egészségügyi előírásaikat többször is megváltoztathatják, utazás előtt érdeklődjön az érvényben lévő szabályokról az adott ország nagykövetségén!

Kötelező védőoltások

Fertőzött területről való beutazás során Marokkó kivételével minden észak-afrikai országban kötelező a sárgaláz elleni oltás. Így azoknak az utazóknak, akik Botswanából, Malawiból, Mauritániából, Belizéből, Costa Ricából, Guatemalából, Hondurasból, Nicaraguából, Zambiából vagy Trinidad és Tobagóból érkeznek Egyiptomba, bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek sárgaláz elleni oltással.

Általános és speciális oltási ajánlások

  • A tetanusz elleni emlékeztető védőoltást – függetlenül az útitervtől – ajánlott legalább 10 évente megismételni.
  • Észak-Afrikában fokozott a Hepatitis A fertőzés kockázata. A vírus elsősorban élelmiszerrel és ivóvízzel, ritkábban a beteggel való közvetlen fizikai kontaktus által terjed. A betegség elleni védőoltás még utazás előtt időben erősen ajánlott!
  • A Hepatits B rendszeresen és tömegesen fordul elő, ezért azok számára különösen ajánlott a védőoltás, akik több mint 3 hónapig terveznek a régióban tartózkodni, mivel a vírus vérrel és testnedvekkel terjed. Az immunizáláshoz érdemes kombinált Hepatits A és B oltást kérni. Ne feledkezzen meg nemi aktus során a kondomhasználatról sem!
  • Tífusz elleni védőoltás is ajánlott Észak-Afrikába való utazás előtt, ugyancsak fontos a malária elleni védelemről gondoskodni.
  • A vadon élő állatok (különösen róka) vagy kóbor háziállatok által terjesztett veszettség kockázata Egyiptomban, Marokkóban és Tunéziában fokozott. A betegség emberre nyállal, a fertőzött állat harapásával terjed, ezért legyen különösen óvatos a vidéki területeken a kóbor kutyákkal, macskákkal, még ha szelídnek is tűnnek! A veszettség elleni oltást megelőzés céljából nem adják be az utazóknak, csak azoknak, akik szakmai vagy egyéb okok miatt fokozott kockázatnak vannak kitéve.
  • Decembertől májusig a Nílus-delta vidéken időszakosan többször fordul elő bakteriális agyhártyagyulladás. Aki erre a területre utazik, annak tanácsos az indulás előtt legalább 2 héttel az immunizációról gondoskodni.

Hőséghullámok, UV-terhelés és környezeti hatások

A fertőző betegségek mellett Észak-Afrikában egyre nagyobb jelentősége van az éghajlati és környezeti eredetű egészségügyi kockázatoknak is. A klímaváltozás következtében az elmúlt években gyakoribbá, hosszabbá és intenzívebbé váltak a hőséghullámok. A nyári hónapokban Egyiptom, Algéria, Tunézia, Líbia és Marokkó számos területén nem ritka a 40–45 °C feletti nappali hőmérséklet, sőt egyes sivatagi régiókban ennél magasabb értékek is előfordulhatnak.

A tartós hőség fokozza a kiszáradás, a hőkimerülés és a hőguta kialakulásának veszélyét, emellett jelentős terhelést ró a szív- és érrendszerre is. Különösen veszélyeztetettek az idősek, a kisgyermekek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri, légzőszervi vagy vesebetegségben szenvedők. A megfelelő folyadékpótlás, a déli órákban végzett fizikai aktivitás kerülése, valamint az árnyékos vagy klimatizált helyiségek használata kiemelten fontos.

A térségben a napsugárzás intenzitása is jelentősen meghaladja a közép-európai viszonyokat. A nyári időszakban az UV-index gyakran eléri a „nagyon magas” vagy „extrém” kategóriát, ami már rövid idő alatt is napégést okozhat. A túlzott UV-expozíció nemcsak akut bőrkárosodáshoz vezethet, hanem hosszú távon növeli a bőrrákok, köztük a melanoma kialakulásának kockázatát is. Ennek megfelelően ajánlott a magas faktorszámú fényvédő készítmények rendszeres használata, a fejfedő viselése és a közvetlen napsugárzás lehetőség szerinti kerülése a legmelegebb órákban.

Észak-Afrika több országában további környezeti kockázatot jelentenek a Szaharából érkező porviharok és száraz, poros szelek. A levegőbe kerülő finom por- és homokszemcsék átmenetileg jelentősen ronthatják a levegő minőségét, ami légúti irritációt, köhögést, szemirritációt és nehézlégzést válthat ki. Az asztmában, krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD), allergiában vagy más légzőszervi betegségben szenvedők különösen érzékenyek lehetnek ezekre a hatásokra. Erős porvihar esetén célszerű zárt helyiségben tartózkodni, illetve szükség esetén megfelelő szűrőképességű maszkot használni.

Egyéb utazási tanácsok

A kígyók és skorpiók különösen veszélyesek lehetnek az emberre, ha fenyegetve érzik magukat. Emiatt célszerű bizonyos óvintézkedéseket hoznia! Ne aludjon a padlón, vizsgálja át az ágyát (a takaró alatt is) lefekvés előtt, rázza ki a cipőjét, mielőtt felvenné azt, illetve viseljen magas szárú cipőt a természetjárás során!

A szúnyogok ellen speciális szúnyogriasztóval és a test nagy felületét fedő ruházattal védekezhet.

Ezen túlmenően különösen az egészségügyileg kiszolgáltatott állapotban lévőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a betegellátás színvonala az észak-afrikai országokban lényegesen rosszabb, mint Európában. Utazás előtt ajánlott speciális utazási egészségbiztosítást kötni, mely súlyos esetben a hazaszállítási költséget is tartalmazza, mert az orvosi kezelés költségeit ezekben az országokban sokszor nem fedezi az alap biztosítás. Ezzel kapcsolatban az utazás előtt érdeklődjön az utazási irodánál!

A téma cikkei

6/1 Egészségügy kockázatok: Dél-Amerika
6/2 Egészségügyi kockázatok: Észak Afrika
6/3 Egészségügyi kockázatok: Délkelet-Ázsia
6/4 Egészségügyi kockázatok: Karib-térség és Közép-Amerika
6/5 Egészségügyi kockázatok: Dél-Európa
6/6 Egészségügyi kockázatok: Délnyugat-Ázsia

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Szerző: Cs. K., fordító
Aktualizálta: Dr. Sztankovics Dániel, biológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest

Cikkajánló