A reggeli kihagyása elhízáshoz vezethet

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
frissítve:

A reggeli az a főétkezés, amely a leghosszabb táplálkozás nélkül töltött időszakot követi, hiszen előtte éjszaka volt és aludtunk. Ha reggelizünk, azzal csökken a ghrelin (éhséghormon) szintje és hozzájutunk a szükséges energiához. Ha a reggelink elegendő makro- és mikrotápanyagot tartalmaz, az segít megőrizni egészséges testsúlyunkat és kognitív funkcióinkat.

Nézzünk meg néhány kutatási redményt ezzel kapcsolatban!

Egy német kutatócsapat 9 megfigyeléses tanulmány eredményét dolgozta fel, mely mindegyike arra jutott, hogy a reggeli kihagyása növeli a súlytöbblet, elhízás kialakulásának kockázatát. Két tanulmány metaanalízisével arra jutottak, hogy a reggeli három vagy több napon át történő kihagyása 11%-kal emeli meg az elhízás rizikóját.

Egy fehérjedús reggeli telít és csökkenti az étvágyat a nap hátralévő részében. Csökken azoknak az agyi jeleknek a száma, amelyek evésre ösztönöznek, és könnyebben kontrollálható az a vágy is, hogy az evést önmagunk megjutalmazásaként használjuk. A Missouri Egyetem kutatói jutottak erre a következtetésre. Eredményeiket az Obesity című tudományos magazinban közölték.

A kísérlethez a kutatók tinédzser korú lányokat választottak ki, mivel ők azok, akik közül a legtöbben kihagyják a reggelit, egész pontosan a 60 százalékuk nem szokott reggelizni. A kihagyott reggelit pedig napközben egészségtelen nassolnivalókkal pótolják, és ez súlygyarapodáshoz, elhízáshoz vezet.

A kísérletben részt vevő lányok átlagos életkora 15 év volt. Az első héten valamennyien kihagyták a reggelit, a következő héten normál fehérjetartalmú reggelit ettek, a harmadik héten fehérjében gazdag reggelit kaptak. Minden hét végén megkérdezték őket arról, hogy milyen volt az étvágyuk, és reggeli után mennyire érezték jóllakottnak magukat. Ebéd előtt valamennyi lányt funkcionális mágnesrezonanciás tomográfia (fMRT) vizsgálatnak vetették alá. Ennek segítségével analizálták annak az agyrégiónak a működését, amely az evésre motivál, és hajlamossá tesz arra, hogy az evést jutalomként, vigasztalásként használjuk.

Amikor a lányok reggeliztek, délelőtt csökkent az éhségérzetük. Az fMRT-vel mért agyi aktivitás is kicsi volt. Amikor fehérjedús reggelit kaptak, akkor mutatkozott meg a legnagyobb változás az étvágy, a teltségérzet és az evés jutalmazásra használása terén.

Mindenki tudja, hogy a reggeli fontos, mégis sokan kihagyják. Pedig a kutatási eredmények is azt bizonyítják, hogy a kiadós, egészséges reggeli hatékony stratégia az étvágy kontrollálására és a túlsúly elkerülésére.

Akkor aki nem reggelizik, az biztosan el fog hízni?

Nem, csak nagyobb az esély rá, mivel ha éhesek maradunk, a szervezetünk nagyobb kalóriafelvétellel próbálja majd ezt kompenzálni a nap folyamán, amit nem biztos, hogy tudunk kontrollálni.

És ha a vacsorát hagynánk ki?

Az sem jó ötlet! Egy 26433 japán egyetemista bevonásával készült tanulmány eredményei szerint a vacsora kihagyása gyakrabban vezetett jelentős súlytöbblet felhalmozódásához, illetve elhízáshoz. Így ez a vizsgálat is csak megerősítette, amit számos más tanulmány megállapított már korábban.

Akkor mit tegyünk?

A lényeg, hogy ne hagyjunk ki főétkezést! Ezzel megelőzhetjük a vércukorszintünk kilengéseit is, és folyamatosan tudjuk biztosítani a szervezetünk számára szükséges energiát mind fizikai mind szellemi teljesítőképességünk fenntartásához.

Az elhízás megelőzése szempontjából elsődleges jelentősége annak van, hogy a nap folyamán összesen ne vigyünk be több kalóriát annál a szervezetünkbe, mint amennyire szükségünk van.

Tovább

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; netdoktor.de, Frühstück schützt vor Übergewicht (SportsAndMedicine)

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg/Budai Kardioközpont - K. J., Bak Marianna, Dr. Vaskó Péter
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Irinyi-Barta Tünde

Irinyi-Barta Tünde

Okleveles táplálkozástudományi szakember

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Augusztin Gábor

Obezitológus

Kecskemét