Tegyünk a globális elhízás ellen!

Magyar Elhízástudományi Társaság
megjelent:

„Obesity calls for actions”, vagyis Akciókat követel az elhízás! mottóval rendezte meg októberben a 8. Közép-európai Elhízástudományi Kongresszust virtuális formában a Magyar Elhízástudományi Társaság.

A kétévente megszervezett nemzetközi rendezvénysorozat idei fővédnöke: Dr. Áder János Köztársasági Elnök, védnöke pedig Dr. Horváth Ildikó Egészségügyért Felelős Államtitkár. A konferencia egyben a Covid-19 pandémia miatt 2020-ban elmaradt XXVIII. MET Kongresszus is volt.

A kétnapos angol nyelvű kongresszuson a megnyitó előadásokat követően 9 szekcióban összesen 53 prezentáció, valamint 7 poszter prezentáció tárgyalta az elhízástudomány széles spektrumát az elméleti tudományoktól a klinikai összefüggéseken keresztül, a környezeti hatások és életmód attitűdök kérdéséig.

A nemzetközi virtuális kongresszuson 16 ország szaktekintélyei adtak elő

A referálók több mint 50 százaléka hazánkat képviselte. Jelen voltak a többi V4 ország delegáltjai, - Csehország, Szlovákia, Lengyelország - de felszólaltak szakemberek a világ számos országából, így például az Amerikai Egyesült Államoktól Franciaországon, az Egyesült Királyságon, Ausztrián, Görögországon, Törökországon, Portugálián az Egyesült Arab Emírségeken át még Indiából is.

A nemzetközi hírű szakemberek új eredményekről is beszámoltak, így például a chronobiológia és metabolikus elváltozások összefüggéseiről, vagy az elhízás és daganatos betegségek kapcsolatáról, de megvitatták a korszerű megelőzés, valamint a gyermekkori obezitás kérdéseit is. Terítékre kerültek egyes országok jó gyakorlatai is a dietetikai, mozgásterápiás, vagy sebészeti megoldások részletes tárgyalásával.

Az Európai Elhízástudományi Társaság (EASO) elnöke, Jason Halford professzor a COVID-19 pandémia és obezitás összefüggéseiről, továbbá az EUROPEANS tanulmány eredményeiről számolt be, hangsúlyozva a túlsúllyal élő személyek stigmatizáció mentes ellátásának szükségességét az eredményes kezelés érdekében. A kongresszust az európai betegszervezet (ECPO) nemzeti képviselői - köztük a magyar elnök – is köszöntötte.

A hazai előadók közül érdemes kiemelni Dr. Barna Istvánt - ő vehette át Halmy László, a hazai obezitológia megalapítójának emlékérmét a MET elnökségétől -, aki a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnökeként beszámolt Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramjának 10 éves eredményeiről az elhízással összefüggésben.

Bemutatkozott az ALSAD elnevezésű magyar fejlesztésű nemzetközi díjas prevenciós szoftver-fejlesztés, vagyis egy Automatikus Diéta- és Életmód-tanácsadó alkalmazás a mesterséges intelligenciára támaszkodva, továbbá a résztvevők megismerkedhettek a 4-10 éves magyar gyermekek táplálkozási szokásaival is egy részletes felmérés tapasztalatainak alapján.

A kétnapos nemzetközi tanácskozás ismét nyomatékosította, hogy az elhízás megelőzéséhez és kezeléséhez elengedhetetlen a multidiszciplináris szemlélet, és legalább ilyen fontos a sürgető társadalmi összefogás világszerte.

(Magyar Elhízástudományi Társaság)

Cikkajánló

HELLP-szindróma
HELLP-szindróma

Mi okozza? Mit tehet a megelőzés érdekében?

Boka- és lábdagadás
Boka- és lábdagadás

Érrendszeri rendellenesség okozhatja.

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Érközpont és WEBBeteg - Dr. Antal Szilvia, érsebész és Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Irinyi-Barta Tünde

Irinyi-Barta Tünde

Okleveles táplálkozástudományi szakember

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Augusztin Gábor

Obezitológus

Kecskemét