A túlevést hormon váltja ki

Az étkezés a végéhez ért, az éhség rég eltűnt (talán nem is volt), ám az emberek többsége nem áll meg, tizenkilencre lapot húz, és akkor is képtelen lemondani a desszertről, amikor maga is érzi, hogy degeszre ette magát. A jelenségért nem mi, hanem egy hormonunk a felelős – mondhatnánk széttárt kezekkel.

Tiramisu, torta vagy csokipudding... a felsoroltak mindegyike ott szerepel a potenciális desszertek listáján, s a sort számos nyalánksággal szinte a végtelenségig lehetne folytatni.

Tudatosan végiggondolva, mivel is tápláljuk szervezetünket csak úgy mellékesen a főfogás után, megállapítható, hogy a desszertek többsége tulajdonképpen óriási kaliória- és/vagy zsírbombaként is felfogható.

Akár főfogásként is az asztalra kerülhetnének, de mi ártatlanságként kezelve őket már jóllakva kezdünk a kanalazásukba, szeletelésükbe… Ezek az élelmiszerek sok esetben mintegy jutalmazásként működnek, s a texas-i Southwestern Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói arra is kíváncsiak voltak, miért eszünk tovább még akkor is, amikor már egyáltalán nem vagyunk éhesek.

Miért kerül bevásárláskor több áru a kocsiba, mint amire szükség van?

Az amerikai kutatók egérkísérleteket folytattak a jelenség felderítése érdekében, s a nyomok a ghrelin elnevezésű hormonhoz vezettek. Már korábbi kutatások is feltételezték, hogy a ghrelin oly módon hat agyunkra, hogy az nem állítja le a táplálékbevitelt, hanem a hormon eredményeképpen továbbra is fenntartja az ennivaló iránt táplált ellenállhatatlan vágyat.

Normál esetben az emberi szervezet akkor választja ki ezt az anyagot, amikor ténylegesen éhes. Ez az oka annak is, hogy amikor éhesen indulunk nagybevásárlásra, jóval több áru kerül a bevásárlókocsinkba, mint amennyire ténylegesen szükségünk van, és mint amennyit jóllakott állapotban pakolnánk bele.

„Kísérletünkkel arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan szituációk, amelyekben jutalmazásként akkor is elfogyasztunk ennivalókat, amikor már jóllakottak vagyunk.

Ennek csupán annyi az oka, hogy agyunk kiadja a parancsot: meg kell enni a szóban forgó ételt, és punktum” – mondja Jeffrey Zigman, a megfigyelést végző kutatók egyike.

A tudósok abból indultak ki, hogy a ghrelin fokozza az evés jutalmazó hatását. Jutalmazás alatt minden olyan dolog értendő, amely ahhoz járul hozzá, hogy jobban érezzük magunkat, de nem szükséges a létfenntartáshoz.

A "jutalmazás" mechanizmusa

A jutalmazás érzékszerveinknek ad élvezeti élményt, s ez arra ösztönöz minket, hogy ezt az élményt hosszú távon is átéljük, azaz jó sok ilyen finomságot tömhessünk magunkba.

Emlékezetünk ugyanakkor gondosan elraktározza az információt arról, hogyan és miért is jutottunk hozzá a finom falatokhoz” – részletezi Zigman a jelenség hátterét.

A kutatók a tanulmány elkészítéséhez sztenderd viselkedésteszteket végeztek: az egyikben azt figyelték meg, hogy a teljesen jóllakott kísérleti egerek választási helyzetben a zsíros táplálékot rejtő helyiséget választják-e a normál élelmet tartalmazóval szemben.

A válasz egyértelművé tette a ghrelin szerepét: amikor a kutatók ghrelint fecskendeztek a rágcsálókba, azok döntő többségben a magas zsírtartalmú ennivalóval „felvértezett” helyiségbe vették útjukat, míg ghrelin nélkül ugyanakkora nagyságrendben választották mindkét helyiséget.

A gherlin felelős a túlevésért?

„Feltételezésünk szerint a ghrelin jelenléte indította arra az egereket, hogy a kalóriadús táplálék közelségét válasszák, mivel emlékezetükben erősen él, mennyire is élvezték korábban fogyasztását” – mondja Mario Perello, a tanulmány fő szerzője.

Egy másik megfigyelésben a kutatók azt vizsgálták, hogy a kisállatok mennyi ideig fúrták orrukat egy apró lyukba, amelyből végül élelmet kaptak.

Perello és kollégái megállapították, hogy a ghrelint kapott rágcsálók jóval kitartóbbak, s a hormonnal nem rendelkezők sokkal hamarabb feladják a várakozást.

Az emberek és az egerek az agysejtek összeköttetései és a szervezetben megtalálható hormonok terén nagyfokú hasonlóságot mutatnak fel, s emellett még a komfortérzet is az agyuk hasonló területén alakul ki.

A tudósok e megfontolások miatt hangsúlyozzák, hogy az egérkísérletek tapasztalatai az emberek esetében is mérvadónak tekinthetők.

Forrás: WEBBeteg
K. J., fordító
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos