6 tanács a kullancscsípés okozta betegségek megelőzéséért

ÁNTSZ
frissítve:

Ezekben a hónapokban a legaktívabbak a kullancsok. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert és házikedvenceinket is megfertőzheti.

A betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy kis odafigyeléssel a betegségek megelőzhetők, illetve az agyvelőgyulladás esetében védőoltás is rendelkezésre áll.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök (háziállataink is), kisebb arányban hüllők lehetnek gazdaszervezeteik. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb csúcs pedig szeptemberben jelentkezik.

A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, alkalmas pillanatot keresve arra, hogy az arra járók tollazatára, bundájára, ruházatára felkapaszkodjanak. A közönséges kullancs legnagyobb számban a gazdag, sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

A tünetek megjelenésekor orvosi vizsgálat szükséges

Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. A patikában kapható „kullancsteszt”, amely a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó pozitivitását képes kimutatni, nem ad 100%-os bizonyosságot. Éppen ezért fenntartásokkal kezelendő, hiszen nem alkalmas az ember betegségének megállapítására. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (pl. bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás, stb.) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

6 jó tanács, hogy elkerülhesse a kullancs okozta betegségeket

A vérszívás és a kórokozók átvitele ellen egyénileg számos módon védekezhetünk. Ezek közül a legfontosabbak:

  1. Erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, amelyeket a bőrünkre, esetenként pedig a ruházatunkra juttathatunk. A riasztószereket mindig a használati utasítás szerint alkalmazzuk, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy milyen gyakran (hány óránként) javasolt az adott készítmény ismételt alkalmazása.
  2. Ha a túra vagy séta során világos színű ruházatot viselünk, akkor azon könnyebben észrevehetjük a ránk kapaszkodó, sötét színű kullancsokat.
  3. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát. A korai eltávolítás a kórokozók átvitelének megakadályozására is alkalmas.
  4. A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.
  5. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással.
  6. Mivel a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

Ez is érdekelheti A kullancs kiszedése

A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le. Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a sebben apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban már a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt; így ha nem tudtuk kiszedni, akkor, mint egy apró szálka, idővel magától kilökődik a bőrből. Célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

A kullancs házikedvenceinkre nézve is terjeszt életveszélyes betegségeket, a megelőzés lehetőségeiről kédezze állatorvosát!

Mit lehet még tenni a megelőzés érdekében?

Aki a következő időszakban hosszabb kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a kullancsokban gazdag, sűrű aljnövényzetet, bozótost, valamint az erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon, és használjon kullancsriasztó szert. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetünkbe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Hazaérve mindenképpen tartsunk kullancsvizitet!

Tudásteszt Kullancs kvíz

(ÁNTSZ)

Cikkajánló

Kullancs elleni védőoltás

Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
Kullancs elleni védőoltás
A helytelenül kullancs elleni védőoltásként emlegetett készítmény alatt valójában a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) elleni vakcinákat értik, melyből kétféle létezik.
Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Farkas Katalin

Dr. Farkas Katalin

Belgyógyász, Angiológus

Budapest