Ezt teheti a szúnyogok ellen, ha az egészségére is figyel

WEBBeteg
frissítve:

Noha a legtöbb szúnyogcsípés csak egy kis bosszúságot okoz, időnként ezek a csípések veszélyesek lehetnek. Ha megelőzzük a csípéseket, és mindezt az egészségünk szempontjából is biztonságos módon tesszük, azzal csökkentjük a betegségek, komplikációk valószínűségét.

A szúnyogok szaporodásának mérséklése

Tévhit, hogy a szúnyogok csak nagyobb vizes területeken (folyópartok közelében, nádasokban, tavakban) szaporodnak. Néhány szúnyognak ugyanis elég csak egy kupaknyi víz a sokasodáshoz, így valójában jelentős részük lakókörnyezetünkben kel ki.

Nem érdemes tehát a központi szúnyoggyérítésre várni (már csak azért sem, mert 2020-tól kémiai szúnyogirtás már nem végezhető a levegőből), hanem mindannyian tehetünk a szúnyogok számának csökkentéséért saját lakóhelyünkön. Ez egyben a leginkább környezetbarát és egyben egészségünkre nézve is legkedvezőbb eljárás.

A legfontosabb, hogy víztelenítsük a külső területeket, csökkentve azoknak a helyeknek a számát, ahol a szúnyogok lerakhatják petéiket és szaporodhatnak. Gondoljunk mindenre, ahol megállhat az esővíz vagy az öntözővíz. Néhány lehetőség: szemeteskukák, ereszcsatorna, vödrök, kertben hagyott műanyag játékok, virágládák, gumiabroncs, ponyvák, a talaj egyenetlensége miatt kialakuló pocsolyák. Ne öntözzünk annyit, hogy folyamatosan biztosítsuk a nedves környezetet a szúnyogoknak.

Vannak olyan helyek, amelyek nem vízteleníthetőek. Ilyenek az esővízgyűjtő hordók, a madárfürdetők, a háziállatok vizestáljai vagy a kisebb-nagyobb medencék. Mivel a szúnyogok szaporodási ciklusa mindössze egy hét, ezért hetente legalább egyszer, de inkább kétszer tisztítsuk ezeket. Öntsük ki az állott vizet és pótoljuk frissel, a medencék vizetét pedig klórozzuk. Ha követjük ezeket a lépéseket, megszakad a szúnyogok szaporodási ciklusa, ellenkező esetben azonban hetente új nemzedékek kelhetnek ki.

Szúnyogirtás és lárvagyérítés

A lárvagyérítést és szúnyogirtást országosan a Katasztrófavédelem végzi, honlapján rendszeresen közzéteszi, hogy az adott héten a számok ismeretében hol folytatnak irtást, illetve gyérítést.

A két fogalom eltérő módszert, készítménytípust és hatásmechanizmust takar.

  • A lárvagyérítés biológiai úton történik, az emberre és más állatokra nézve veszélytelen, ezért földi és légi kijuttatás is engedélyezett. Ez azonban csak a még ki nem kelt lárvák ellen hatásos, és - amint a "gyérítés" szóból is látszik - közel sem 100 százalékos hatásfokú módszer.
  • A kifejlett szúnyogok ellen kémiai szerek állnak rendelkezésre, amit 2020-tól egészségvédelmi és környezetvédelmi okokból légi úton már nem lehet kijuttatni, a földi irtás azonban sokkal kevesebb területre jut el.

Saját lakókörnyezetünkben is használható a lakosság számára is elérhető szúnyoglárvairtó tabletta vagy granulátum, amely használható például esővízgyűjtő hordókban. A kezelt víz locsolásra alkalmas, veszélytelenül használható. A szúnyogirtó szerek ezzel szemben a lakossági használat során mindig korlátozottan, a használati útmutató betartásával alkalmazhatóak, tömeges előfordulás esetén és megfelelő szellőztetés biztosításával. A szúnyogok távoltartására (azaz nem elpusztítására) állnak rendelkezésre huzamosabb ideig is alkalmazható, egészségi szempontból biztonságosabb módszerek.

Tippek a szúnyogok mechanikai távoltartásához

A kikelt szúnyogok távoltartására - a használati szabályok betartása esetén - biztonságosnak tekinthetők a szúnyogrisztók. Ezzel együtt is érdemes a fizikai védekezésre nagyobb hangsúlyt fektetni, és az alábbi módokon megakadályozni a szúnyogokat a csípésben.

  • Takarjuk testfelületeinket ruhákkal, ha kint tartózkodunk, viseljünk zárt cipőt, zoknit, hosszú szárú nadrágot. Mivel aszúnyogokat jobban vonzza a sötét színű ruházat (a nagyobb hőtartó képesség miatt), érdemes világos színű ruházatot hordani.
  • A legtöbb szúnyogrisztó szer nem ajánlott csecsemők esetében, így a három hónapnál fiatalabb babák védelme érdekében használjunk szúnyoghálót a babakocsin, kiságyon.
  • Ellenőrizzük és javítsuk meg az ajtókon és ablakokon található szúnyoghálókat. Amikor lehetséges, az ablakokat és ajtókat tartsuk zárva.
  • A klíma használata a szúnyogokat is távoltartja, ugyanis nem szeretik a hűvöset.

Szúnyogriasztók és szúnyogirtók

A szúnyogirtókat semmiképp se használja úgy, mint a risztó szereket: ne fújja magára, se ruházatára vagy a függönyökre. Súlyos mérgezést okozhat a helytelen és túlzott használat.

Szúnyogrisztók bőrre és ruházatra

Az alábbi anyagok engedélyezettek, hatásosak és széles körben alkalmazhatóak a szúnyogok ellen a bőrön és a ruházaton: dietil-toluamid (DEET), pikaridin, etil-butil-acetil-aminopropionát (IR3535), citriodiol (citromos illóolaj). Ne használjunk permetrin hatóanyagot közvetlenül a bőrön (bizonyos sportruházatok és felszerelések előkezelését végzik ezzel a szerrel), a para-mentán-diol pedig 3 éves kornál fiatalabb gyermekek esetén ártalmas.

  • Csak olyan rovarriasztót alkalmazzunk, amit a megfelelő hatóság engedélyezett a bőrön és ruházaton történő alkalmazás céljából. Kövessük a termék címkéjén feltüntetett utasításokat, különösképp, ha gyermekek esetén alkalmazzuk azokat.
  • Három hónapos kor alatt biztonságosabb, ha egyáltalán nem használunk szúnyogriasztó készítményeket.
  • A rovarirtószert szabadon levő bőrfelületen, vagy ruházaton alkalmazzuk, de ne juttassuk be a ruházat alá.
  • Semmikép se jusson a szerből sérült bőrfelületre, nyálkahártyára, szembe.
  • Ha naptejjel együtt alkalmazzuk, akkor elsőként a naptejet vigyük fel, és ezt követően használjuk a rovarriasztó szert.
  • Bármely hatóanyag kiválthat allergiás reakciót az arra érzékenyeknél, különösen akkor, ha UV-terhelés is éri a szervezetünket. Ha ilyet tapasztal, mossa le és ne használja többet.

Füstölő spirál

Kizárólag szabad térben alkalmazható, zárt, nem megfelelően szellőző térben történő alkalmazása veszélyes. Kerülni kell a füst közvetlen belégzését is. Rovarriasztó és -irtó hatással is rendelkeznek. Megfelelő használat mellett azonban akár több spirál is meggyújtható egyszerre, és 5-8 órán keresztül tartják távol a szúnyogokat.

Zárt térben alkalmazható szúnyogirtók

A rovarirtó spray-k mellett párologtatáson alapuló - általában elektromos - eszközök is elérhetőek. Utóbbiak órákon keresztül biztosítanak egyenletes hatást. Toxikus hatásuk miatt fokozottan be kell tartani a használati útmutatóban található utasításokat, és csak szakaszosan használhatóak. A WEBBeteg szakértője számolt be olyan esetről saját praxisából, amikor az elektromos szúnyogriasztó folyamatos, szellőztetés nélküli használata miatt fejfájás, rosszullét alakult ki.

Erre figyeljen, ha mégis megcsípte a szúnyog

A szúnyogcsípés Magyarországon az esetek többségében csak kellemetlen viszketést okoz a csípést követően 48 órán belül (sőt, amennyiben a szúnyognak nem állt rendelkezésére 6 másodpercnyi időtartam a csípéshez, jó eséllyel ez sem). Bár már megjelentek egyes ázsiai szúnyogfajok hazánkban is, mivel az általuk terjesztett kórokozók nincsenek jelen, ezek nem jelentenek járványügyi kockázatot.

Milyen esetben lehet szükséges orvoshoz fordulni?

Elkapart csípés nem gyógyul, esteleg lázzal is jár - Elképzelhető, hogy elfertőződött a csípés helyén kialakuló seb. Ennek gyanúja esetén forduljon orvoshoz, akár tetanusz injekció beadására is szükség lehet. A megelőzése szempontjából fontos, hogy ne vakarja a csípéseket, szükség esetén használhat gyógyszertárban kapható készítményeket a viszketés csillapítására.

A csípés körül nagy kiterjedésű csalánkiütés - Szúnyogcsípés-allergia, enyhébb tünetekkel. Külön kezelés nélkül is elmúlik, de az allergiásoknak érdemes fokozottan figyelniük a csípés megelőzésére.

Légszomj, zihálás, ödéma, a torok bedagadása - A szúnyogcsípés-allergia ritka és súlyos esetben ún. anafilaxiás sokkhoz is vezethet, amely életveszélyes, azonnali orvosi ellátást ignylő állapot.

A csípés 5 cm-nél is nagyobb, esetleg kokárdaszerű (körkörös gyűrűkből áll) - Lehet, hogy nem szúnyogcsípés, hanem a kullancscsípés miatt kialakuló Lyme-kór egyik tünete.

Külföldi utazást követő láz - Bár Magyarországon a szúnyogcsípés nem terjeszt veszélyes fertőző betegségeket, más a helyzet, ha valaki egzotikus utazáson vesz részt. Ebben az esetben számos fertőző betegséget adhat tovább a szúnyog a csípésével (malária, dengue-láz, nyugat-nílusi vírus, stb.).

Ez is érdekelheti

WEBBeteg összeállítás
Forrás: ÁNTSZ/NNK; Országos Epidemiológiai Központ; Florida Department of Health - Füzesi Zsuzsa, fordító, Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Farkas Katalin

Dr. Farkas Katalin

Belgyógyász, Angiológus

Budapest