Gombamérgezés - Tünetek, kezelés

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász frissítve:

Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.

Gombamérgezés alatt két megbetegedési módot is érthetünk. Általánosságban gombamérgezés esetén mycetizmusról beszélünk, ekkor a gombában található mérgező vegyület (toxin) okozza a tüneteket, ebben a cikkben erről lesz részletesen szó. A másik esetben az élelmiszerekben elszaporodó, szemmel feltétlenül nem is látható penészgombák méreganyagai miatt alakulnak ki panaszok, ezt mycotoxikózisnak nevezzük.

A sok csapadék, a nyári, nyár végi és őszi meleg és nedves idő kedvez a gombáknak, ilyenkor nagy számban fordulnak elő az erdőkben és a réteken. A kalapos gombák mindössze 3%-a mérgező, tehát a kertekben növekvő gombák között elég kis valószínűséggel bukkanhatunk halálosan mérgező darabokba, azonban egyes mérgező gombák súlyos máj- és vesekárosodást vagy halált is okozhatnak. Az ehető és mérges gombák elkülönítése nem könnyű feladat, ezért a begyűjtött gombát mindig vizsgáltassuk meg szakértővel!

A gombamérgezés tünetei

A tünetek viszonylag gyorsan jelentkezhetnek, akár egy órán belül, de tíz nappal a gomba elfogyasztása után is. A késő jelentkező tünetek együtt járnak a máj és a vese károsodásával, hiszen a méreg a tünetek jelentkezése előtt megkezdi kifejteni ártalmas hatását, és ez is éppoly életveszélyes lehet, mint a hirtelen ható gombaméreg.

A tünetek nagyon különbözőek lehetnek, a toxinoktól függően nem feltétlenül jelentkezik minden tünet egyazon személynél. A leggyakoribbak a következők:

  • Émelygés, hányinger, hányás
  • Hasmenés
  • Gyomor- és hasfájás
  • Izzadási rohamok
  • Szédülés
  • Zavarodottság, észlelési zavarok
  • Légzési nehézségek és légszomj
  • Heves szívdobogás
  • Egyensúlyzavarok

A gombamérgezéseket kilenc nagy csoportba osztják, az elfogyasztott gomba, illetve toxinjai okozta tünetek alapján megkülönböztetnek phalloides, orellanus, giromitra, muscarin, pantherina, psylocibin, koprinus, paxillus és gastrointestinalis szindrómát.

A leggyakoribb mérgezéscsoport a gastrointestinalis (gyomor- és bélrendszeri) szindróma, amelynél gyorsan jelentkeznek a gyomorrontásra emlékeztető tünetek: émelygés, hányinger, hányás, hasi fájdalom, esetleg hasmenés is.

A legveszélyesebb mérgezési forma a phalloides szindróma. A mérgezésnek két fázisa van, az első korai intenzív tünetekkel járó, a második látszólag tünetszegény, de ekkor következnek be a halált okozó szervi elváltozások. A gyilkosgalóca-mérgezésnél a fogyasztást követően 8-28 óra múlva kezdenek megnyilvánulni a kezdeti tünetek: a csillapíthatatlan hányás, vízszerű hasmenés, ami rövid idő alatt életveszélyes kiszáradáshoz, izomgörcsökhöz vezethet. A második szakaszban a tünetek látszólagos javulása után elkezd kialakulni és egyre inkább mélyülni a sárgaság, ami májsejtek pusztulása miatt alakul ki, előrehaladott esetekben májkóma következhet be. A májsejtek elhalásával egy időben vesekárosodás is zajlik ami vizeletkiválasztási zavarhoz vezet.

További lehetséges tünetcsoportok:

  • Muscarin szindróma - Acetilkolineszteráz-gátláson alapul, izzadás, remegés, nyálfolyás, könnyezés, hasi görcsök jellemzik tünetként.
  • Pantherin szindróma - Tér- és időérzékelési zavarok, felfokozott érzelmi állapot, koordinálatlan mozgások, vörös, száraz nyálkahártyák, szapora szívműködés, nyugtalanság, delírium, hallucinációk jellemzik. Ezeket a gombákat fogyasztották az ősi törzsi népek sámánjai a szertartásaikon.
  • Psylocibin szindróma - Rövid, maximum 1 órás lappangási idő után hallucináció, magas vérnyomás, szapora szívverés, izzadás, nyál- és orrfolyás, görcsök jellemzik.
  • Koprinus szindróma - Érdekessége, hogy toxinja csak egyidejű alkoholfogyasztással együtt okoz megbetegedést, mivel a méreganyag az alkohol lebontását gátolja, és acetaldehid-mérgezést okoz.
  • Orellanus szindróma - Szomjúság, gyomor- és bélpanaszok (hányás, émelygés és fajdalmak) a jellemző tünetek. Vesekárosodást okoz, amit hónapokig tartó legyengülés követ.
  • Giromitra szindróma - Émelygés, hányás, hasmenés, fej- és hasfájás a tünete, amit később magas láz, keringési zavarok, sárgaság és a májfunkció teljes megszűnése követ.
  • Paxillus szindróma - Nem közvetlenül toxin okozza, hanem az, hogy a gomba a szervezetben immunreakciót vált ki. A vérben keletkező ellenanyagok a vörösvértestek szétesését okozzák. Egy-két órai lappangás után jelentkeznek a tünetek: hasfájás, véres vizelet és akut veseelégtelenség.

A gombamérgezés kezelése

Ha a mérgezés tüneteit észleli magán vagy családtagjain, azonnal hívjon mentőt! Fontos, hogy az orvost tájékoztassa róla, hogy gombát fogyasztott(ak), mivel a tünetek könnyen összetéveszthetőek az ételmérgezések és más gyomor-bélrendszeri betegségek tüneteivel. Ha gomba fogyasztása után rosszul van és hányt, ajánlott a hányásból mintát eltenni, hogy az orvos illetve a laborvizsgálat kimutathassa belőle, hogy milyen méreg okozta a panaszokat. A legjobb lenne, ha magát a gombát is meg tudnák mutatni az orvosnak, akinek mindkettő nagy segítséget jelent.

Ha fennáll a gombamérgezés gyanúja, semmiképp se kísérletezzen otthoni gyógymódokkal, a gombamérgezés minden esetben orvosi kezelést igényel! Az enyhébb mérgezések következmények nélkül gyógyíthatók.

Az orvosi kezelés kifejezetten a gombaméreg kiürülését célozza. Néhány esetben elegendő csak a beteg orvosi ellenőrzése, a légzésének, vérnyomásának és pulzusának a figyelése, a legtöbb esetben viszont gyomormosásra és aktív szén adására van szükség, hogy a gombamérget eltávolítsák a szervezetből. Az orvosi szén tabletta (vagy vizes oldatának) adása magába szívja a mérgező anyagokat, a gyomormosás pedig eltávolítja a gyomor redői között megrekedő gombamaradványokat is.

Néhány gombaméregnek ellenmérge is létezik, amivel a beteg gyógyítható. Például a muszkarin típusú mérgezésekre adható atropin, pantherin szindróma esetén nyugtatók és súlyos esetben physostigmin.

A potenciális máj- és vesekárosodást okozó gombamérgezések esetén haemodialízis is szükséges lehet. A visszafordíthatatlan májkárosodás esetén csak májtranszplantáció lehet megoldás.

Tovább A gombamérgezés elkerülhető - Tanácsok

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító;
Onmeda.de
Lektorálta és aktualizálta: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Jóna Angelika
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Debreceni Egyetem Science Café
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Botos Péter

Belgyógyász, Kardiológus, Oxiológus

Eger