Elsősegély a munkahelyen: kötelező, fontos, elsajátítható

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A munkahelyi elsősegélynyújtást elsősorban kiképzett munkavállaló vagy középfokú egészségügyi képzettséggel rendelkező személy végezheti. Ezt a szabályt felülírhatja a közvetlen életveszély elhárítása, amely mindenki számára kötelesség a tőle elvárható mértékben.

Továbbra is vizsgálják annak a halálos kimenetelű balesetnek a körülményeit, okait, amely még áprilisban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nagytétényi úti kollégiumépületének felújítása során történt. Egy leszakadó függőhíd munkahelyi balesetet okozott, amelynek következtében két építőmunkás a helyszínen életét vesztette.

2017. január és július között 11 ember hunyt el az építőiparban végzett munkatevékenységek közben, ez a szám magasabb, mint a korábbi évben. 2016-ban egyébként 23 ezer munkabaleset történt az országban, a legtöbb baleset a feldolgozóiparban következett be (6293), ezen belül a gépiparban (3360). Budapest élen jár, a legkevesebb munkabaleset Nógrád megyében történt – derül ki a KSH adataiból.

Mi számít munkabalesetnek?

Munkabaleset a munkavégzéssel összefüggésben következik be, nem csupán a munkahelyi balesetek, hanem a kapcsolódó közlekedés, anyagmozgatás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevétele közben történt esetek is ide sorolandóak. A munkahelyre és haza történő közlekedés csak akkor, ha a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt a baleset.

Az elsődleges cél minden esetben a megelőzés, a munkavédelmi előírások ismerete, azok betartása. Munkavédelmi Információs Szolgálat is működik, feladata a munkavédelmi ismeretek mind szélesebb körű terjesztése, elsődlegesen a mikro, kis- és középvállalkozások, illetve az induló vállalkozások számára az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében való segítségnyújtás, a tanácsadás a munkahelyi balesetek és egészségkárosodások megelőzése érdekében.

Elsősegélynyújtás: életet menthet!

Minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt, valamint a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani. 6-50 fő munkavállaló esetén 1 képzett elsősegélynyújtó szükséges, ennél több főt foglalkoztató vállalkozásnál 2 vagy több személyre van szükség.

A törvényi kötelezettségeken túl az elsősegélynyújtó jelenléte sérüléssel nem járó esetekben is hasznos lehet és életeket menthet például szívinfarktus kialakulása és elsődleges ellátása esetén.

Az elsősegélynyújtás humanitárius cselekedet: az áldozat részére biztosított segítség és támogatás közben az elsősegélynyújtó az önzetlenség és empatikusság emberi értékeiről tesz tanúbizonyságot.

Mi mindenre kell figyelni?

  • A kijelölt elsősegélynyújtó helyen kell a sérültet ellátni.

  • Amennyiben az ellátásra szoruló személy állapota ezt nem teszi lehetővé, akkor a helyszínen kell biztosítani a körülményeknek megfelelő feltételeket.

  • Az ellátásban részesülő személyt sérülése mértékétől függően minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni.

Újraélesztés bábun

Képzés a Vöröskeresztnél

A Magyar Vöröskereszt széleskörű tevékenységi kör mentén vállalja az elsősegélynyújtás népszerűsítését, oktatását és a kapcsolódó projektek szervezését. Mint megkeresésünkre válaszolták: az ember élete során számos alkalommal kerül olyan helyzetbe, amikor segítségre van szüksége, ekkor kerül a képbe az elsősegélynyújtás. A cél, hogy minél több ember elsajátítsa a szakszerű módszereket.

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az elsősegélynyújtás oktatás terén hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkező intézmény. Oktatási és Vizsgaközpontjukat 2005-ben vette nyilvántartásba a Munkaügyi Központ, majd 2011. évtől akkreditált, 2014. évtől pedig engedélyezett
intézményként működnek. Oktatási programjuk a legfrissebb ismereteket tartalmazza, és a gyakorláshoz szükséges korszerű is a rendelkezésükre állnak (számítógépes úgynevezett Ambu fantom az újraélesztés gyakorlására, defibrillátor, bébi és kisgyermek fantom, idegentest eltávolító trainer stb.).

A Társadalmi elsősegélynyújtó képzés óraszáma 12, ebből az elmélet 7 óra. Olyan témakörök kerülnek elő, mint az eszméletlenség fogalma, tünetei, leggyakoribb okai, következményei, ellátása, az újraélesztés alapfogalmai, formái, a légzés és keringés anatómiája, élettana, az újraélesztés ABC-je, vérzések fajtái, felismerése, ellátása, valamint az ízületi sérülések formái, tünetei, ellátása.

A tanfolyamon a résztvevőket olyan baleseti és rosszullétes helyzetekre készítik fel, amelyek a munkahelyeken előfordulhatnak. A tapasztalt szakemberektől a legkorszerűbb eljárásokat tanulják meg a jelentkezők. A képzés sikeres elvégzéséről névre szóló tanúsítványt állítanak ki.

Munkavédelmi tudatosság
A Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése elnevezésű projekt a munkaügyi és munkavédelmi tudatosság növelésének mérföldköve lehet. A már zajló, a munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését és a munkavállalók mentális egészségének megőrzését célzó foglalkoztatási programokat támogatja az új program, amely 2020 őszén indul, és a munkavédelmi és munkaügyi tananyagok fejlesztését, konferenciák és kampányok szervezését támogatják.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró
Forrás: Magyar Vöröskereszt, KSH, HVG

Cikkajánló

Elsősegély
Hiába állnak rendelkezésünkre jól képzett baleseti sebészek, gyakran előfordul, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegélynyújtásra. A Newsweek című hetilap összefoglalta a leggyakrabban elkövetett elsősegélynyújtási hibákat, illetve hogy mit tegyünk helyettük.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Gorzsás Anita, újságíró, Szakértő: Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
WEBBeteg - Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
WEBBeteg - Molnár Judit, újságíró-szerkesztő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Botos Péter

Belgyógyász, Kardiológus, Oxiológus

Eger