Életet ment ez a tudás – elsősegély

Magyar Vöröskereszt Hajdú- Bihar Megyei Szervezete
megjelent:

Te vagy ott: összesik egy ember melletted az utcán, semmire sem reagál, a kezedben van az élete – ez bármikor megtörténhet. Jó, ha segíteni akarsz, de nagyon fontos tudnod, hogyan tedd. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsga központjában nyáron hetente indul képzés.

Elkerülhetetlen, hogy valamikor az életünkben ne legyen szükségünk elsősegélynyújtó ismeretekre. Ráadásul egészen másképpen cselekszik a bajban az, aki már tanult és gyakorolt elsősegélynyújtást, sőt pszichésen is másképp hat rá a helyzet. Határozott, nem esik pánikba, végzi a „dolgát”. Bármikor megtörténhet, hogy éppen mi vagyunk ott a baleset, rosszullét helyszínén, így rajtunk múlik egy ember élete vagy teljes felépülésének esélyei a – kihívott – mentők megérkezése előtt.

A tapasztalatok szerint már az is fontos, hogy bennünk van a segítő szándék, de még fontosabb, hogy helyesen járjunk el. A beteg kiszolgáltatott helyzetben van. A hosszútávú cél az, hogy bárki, bárkik is legyenek a környezetében, megfelelően nyújtsanak neki elsősegélyt.

Alapvető tudnivalók

Közúton, munkahelyen, otthon

Minden héten indul elsősegélynyújtó képzés a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Oktatási és Vizsgaközpontjában nyár végéig. A szervezők célja, hogy a minél több fiatalt, felnőttet felkészítsenek a legkorszerűbb alapfokú elsősegélynyújtó eljárásokra, és motiválják őket a segítségnyújtásra, ezért minden héten legalább egyszer tartanak tanfolyamot.

Nemcsak a jogosítványhoz szükséges Közúti alapfokú ismeretek-képzésre várnak jelentkezőket, hanem cégeknek is ajánlják a Munkahelyi elsősegélynyújtást.

A képzésekre Jelentkezhet személyesen vagy telefonon: a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsgaközpontjában (4025 Debrecen, Hatvan u. 37., 06/52/316-330 vagy 06/52/316-679.)

(Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete)

Cikkajánló

Elsősegély
Hiába állnak rendelkezésünkre jól képzett baleseti sebészek, gyakran előfordul, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegélynyújtásra. A Newsweek című hetilap összefoglalta a leggyakrabban elkövetett elsősegélynyújtási hibákat, illetve hogy mit tegyünk helyettük.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Gorzsás Anita, újságíró, Szakértő: Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
WEBBeteg - Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
WEBBeteg - Molnár Judit, újságíró-szerkesztő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Botos Péter

Belgyógyász, Kardiológus, Oxiológus

Eger