A legfurcsább balesetek 2010-ben

Medipress
megjelent:

Villámcsapás, patkányharapás, WC-ről való leesés – többek között ilyen okok miatt keresték fel a brit orvosokat az elmúlt évben. Íme a legfurcsább esetek!

Hetvenöt emberbe csapott bele a villám, 460 esetben okozott sérülést fűnyíró, 1120 darázs-, méh- vagy lódarázscsípés történt, harmincan katasztrofális viharok, huszonnégyen pedig patkányharapás következtében kerültek kórházba. 3680 vezető és gyalogos sérült meg állat által vontatott járművek miatt, 6419 embernek pedig a létrával gyűlt meg valamilyen módon a baja. 1419 esetben esett le valaki fáról, háromszáztizen pedig növényektől szenvedtek el sérüléseket, akár a töviseik, akár éles leveleik miatt. 2079-en úgy szenvedtek balesetet, hogy valaki éppen vitte vagy támogatta őket, 46 463-an pedig leestek valami nem túl magas helyről, amik között a WC-ülőke is szerepelt.

„Az adatok alapján igen széles skálája van a balesetek okainak” – idézte a Daily Mail a Baleset-megelőzési Bizottság szóvivőjének szavait. „Ezek közül néhány első hallásra jelentéktelennek tűnik, de minden esetben orvosi ellátásra szorult a szenvedő alany. Jó hír azonban, hogy a legtöbb baleset megelőzhető, csupán nagyobb elővigyázatosságra és a lehetséges kockázatok számbavételére lenne szükség.”

(Medipress)

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Botos Péter

Belgyógyász, Kardiológus, Oxiológus

Eger