Görögdinnye gyomor

szerző: Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus - WEBBeteg
frissítve:

A gyomor-bélrendszerből származó vérzések nem gyakori oka a görögdinnye gyomor. Elnevezését a gyomortükrözés alkalmával látott képről kapta. A vizsgálat során a gyomorkijárat irányába futó vöröses színű csíkokat látunk - úgy néz ki, mint egy kifordított görögdinnye.

Ránézésre felmaródásnak, nyálkahártyahiánynak tűnik, de valójában a nyálkahártyában futó kis erek, hajszálerek tágulata okozza. Mikroszkóppal vizsgálva nemcsak értágulatot láthatunk, de több helyen apró vérrögök is megfigyelhetőek a kis erek egy részében. Az eltérés jelentőségét az adja, hogy erről a területről diszkrét vérzés várható, mely vérszegénységet, vashiányt okozhat. A vérvesztés lehet súlyos, mely vérátömlesztést tesz szükségessé.

Milyen betegségeknél fordulhat elő görögdinnye gyomor?

Májbetegségek első tünetei

A máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
Májbetegségek első tünetei

Az eltérés leggyakrabban májzsugorban fordul elő, a betegek kb. 30%-ában, de leírták autoimmun betegségekben (pl. szisztémás sclerosisban), valamint krónikus veseelégtelenség, szívbillentyű hiba, pajzsmirigy alulműködés esetén és csontvelő átültetést követően is. Májzsugor esetén a görögdinnye gyomorból vérzők 75% férfi és 65 év feletti, egyéb betegségek esetén gyakrabban fordul elő idős, 73 év feletti nőkben. Pontos okát nem ismerjük. Májzsugorban a magyarázat az lehet, hogy a gyomor-bélrendszerből összeszedődő, és a zsugorodott máj irányába futó vénákban megemelkedik a nyomás, ami a gyomornyálkahártya ereit tágítaná, azonban a többi említett betegségekben ez a jelenség nem észlelhető. Az utóbbi időben felvetődött, hogy a szimpatikus idegrendszer működési zavara okozza, mely miatt a gyomor perisztaltikus mozgása károsodik, a gyomorfal rendellenesen „gyűrődik”. Ez közös eltérés a fent említett egyébként egymástól nagyon különböző betegségekben.

A görögdinnye gyomor kezelése

A görögdinnye gyomor kezelése nem könnyű. A savcsökkentő terápia nem segít. Amennyiben enyhe vérvesztést okoz, elegendő lehet az elvesztett vasat pótolni. A szervezet, megfelelő vaskészlet mellett a vérképzés fokozásával kompenzálni tud. Nagyobb arányú vérzés mellett törekszünk a vérzés csökkentésére. Májzsugor esetén a gyomor-bél rendszer vénáinak nyomása gyógyszeresen (béta-blokkoló) csökkenthető. Egyéb esetekben a nyálkahártya enyhe roncsolása (argonplazma, lézer segítségével) segíthet elzárni a vérző ereket az érintett területen. A beavatkozást gyomortükrözés során végezzük és a sikeres kezeléshez többszöri tükrözés, roncsolás szükséges. Ha mindez nem segít, és állandó vérátömlesztés válik szükségessé, a gyomor egy harmadának műtéti eltávolítása jön szóba, amennyiben a beteg erre alkalmas.

Májzsugorban szenvedőkben májátültetést követően az értágulatok eltűnnek.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest