Mit jelenthet a nyálkás széklet?

Dr. Ujj Zsófia Ágnes
szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus - WEBBeteg
frissítve:

A székelési szokások, a széklet állaga, összetétele az élettanin belül is széles határok között mozog. Emellé társul számtalan olyan betegség vagy kórállapot, mely a széklet jellemzőinek megváltozását okozza, többek között például nyálkás székletet.

Milyen a nyálkás széklet?

Nyálkás széklet esetén az ürülő bélsár mellett színtelen, sárgás nyákürülés, nyákcsík észlelhető. Sok esetben más jellemzője, a széklet színe és állaga is eltérő lehet.

Milyen vizsgálatok történnek nyálkás széklet esetén?

Fontos a beteg részletes kikérdezése: a családban előforduló korábbi betegségekről, jelenleg is fellelhetők-e hasonló panaszos személyek. A páciens korábbi betegségeinek, szedett gyógyszereinek, utazásainak, panaszainak ismerete segíti az orvost a helyes diagnózis irányába terelni.

A fizikális vizsgálat során a beteg általános vizsgálata, a kültakaró, általános állapot felmérése, a mellkasi és különös tekintettel a hasi területek fizikális vizsgálata történik. Különös figyelemmel a hasra lokalizálódó panaszokra és eltérésekre.

Rektális digitális vizsgálat során a kezelőorvos kesztyűs ujjával a végbél alsó szakaszát átvizsgálja, onnan székletmintát vesz.

Ezen kívül további laboratóriumi, képalkotó diagnosztikai, vagy endoszkópos vizsgálatok lehetnek szükségesek a felmerülő kórkép függvényében.

  • Laboratóriumi vizsgálatok.
  • Székletminta-elemzés, széklettenyésztés.
  • Képalkotó vizsgálatokra, elsősorban hasi ultrahangra, szükséges esetben röntgen-, CT-, MR-vizsgálatra kerül sor.
  • Hidrogénkilégzési teszt laktózintolerancia kizárására.
  • Endoszkópos vizsgálat: vastagbéltükrözés.

Mi okozhatja a nyálkás székletet?

Számtalan kórfolyamat esetén jelentkezhet nyákosszéklet-ürítés, ezek közül a leggyakoribbakat igyekszünk sorra venni és röviden bemutatni

Ártalmatlan, de figyelmeztető esetben a kevés folyadékfogyasztás is okozhat kemény székletürülés mellett nyákürülést is. Ez egyértelműen a hiányos folyadékbevitelt jelzi, a hidratáltság visszaállásával a széklet is rendeződik. Egyéb kísérőtünetek, fájdalom nem kíséri.

Fertőzéses okok

Bakteriális, virális, gomba-, de féregfertőzés vagy parazita jelenléte is járhat nyákosszéklet-képződéssel. A fertőzések elsősorban szájon át, szennyezett víz, élelmiszer, fertőzött állattal való kontaktus révén kerülnek a szervezetbe. A nyákos széklet mellett egyéb tünetek is megjelenhetnek, mint a hasi fájdalom, hányinger, hányás, láz, véres széklet, rossz közérzet, étvágytalanság.

A tünetek a fertőzést követő órákban kialakulhatnak, de pl. féregfertőzés sokáig lappangva, rejtve maradhat, étvágytalanság és fogyás kíséretében megjelenő nyákos széklet kialakulásával. A fertőzések száma nyáron kifejezetten emelkedik a melegben nem megfelelően tárolt élelmiszerek, élelmiszer-alapanyagok miatt.

A fertőzés igazolásában a szerológiai vérvételnek, széklettenyésztésnek, mikroszkópos vizsgálatnak és az antibiotikumérzékenység kimutatásának kiemelkedő szerepe van.

Irritábilis bél szindróma

Az irritábilis bél szindróma (IBS) a bél nem szervi, hanem funkcionális, működésbeli betegsége. Gyakrabban fiataloknál és nőknél jelentkezik. Világszerte a lakosság akár 20%-át is érintheti. A hasi fájdalom, diszkomfort, puffadás mellett székletürülési zavarok, nyálkásszéklet-ürítés, hasmenés jelenik meg.

A kórképet gyakran kizárásos alapon azonosítják, képalkotó, labor- és endoszkópos vizsgálattal más betegség fennállása nem igazolódik, a panaszok tüneti terápiára, probiotikum szedését követően csökkenhetnek, az életmód és étkezési szokások megváltoztatása szükséges, alkalmanként pszichológus bevonására is sor kerül a beteg gondozásában.

Bélrendszeri gyulladások

Crohn-betegség: a krónikus gyulladásos bélbetegségek egyike, immuneredetűnek tartott betegség, mely az emésztőrendszer bármely részén kialakulhat, de gyakran a vastagbél területén. Az egész bélfal vastagsága érintett, heves fájdalommal, fogyással, lázzal, hasmenéssel, nyákosszéklet-ürüléssel vagy véres székletürüléssel jellemezhető kórkép. Sok esetben élethosszig kíséri a beteget, a tünetek hullámokban jelentkeznek, közben nyugalmas, tünetmentes periódusokkal. Főként fiatalkorban kezdődik, immunológiai, biológiai terápia, szteroid, tüneti kezelés, de akár műtét is szükséges lehet a kórkép ellátásában, folyamatos gondozásban és követésben kell a beteget részesíteni.

Colitis ulcerosa: a krónikus gyulladásos bélbetegség egy másik típusa, sok hasonlóság, átfedés is lehet a Crohn-betegséggel, immunológiai lehet a háttér, részben hasonló a kezelés is, a betegség lefolyása is. Nem érintett a bélfal teljes vastagsága, inkább nyálkahártyafekélyek jelentkeznek. Kifejezett hasi fájdalom, láz, nyákos, véres széklet, fogyás vetheti fel a gyanút. Mindkét betegség igazolására elengedhetetlen a szövettani mintavétel.

Divertikulózis esetén a bélfal kitüremkedik a hasűr felé az izomrétegek között. A kiöblösödésekben széklet maradhat meg, ami sérti a bélfalat, akár gyulladást is okoz, ez a divertikulitisz. Ritkán akár a bél kilyukadásáért is felelős lehet. Kialakulásában a genetikán kívül nagyon nagy szerepe van az életmódnak, a helytelen táplálkozásnak, rostszegény étrendnek, a mozgáshiánynak, ülő életmódnak, de akár a székelési inger gyakori elnyomásának is.

Egyéb okok

Lisztérzékenység: hasmenés, nyákos széklet, fogyás, puffadás, hasi fájdalom, vashiányos vérszegénység alakulhat ki azokban a gluténérzékeny személyekben, akik lisztet, gabonát fogyasztanak.

Nagyon ritkán járhat nyákosszéklet-ürítéssel

Amennyiben több alkalommal észlel nyákosszéklet-ürülést, kísérőtünetei vagy heves panaszai vannak, feltétlen keresse fel háziorvosát.

A széklet további eltérései

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológusForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Trombózisközpont - Dr. Baranyai László, aranyér-specialista
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest