A máj hatása az immunrendszerre

MTI
megjelent:

A fertőzések ellen küzdő immunsejteket a máj bizonyos esetekben paradox módon lebontja - állapították ausztrál kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban.

Patrick Bertolino és munkatársai évek óta a máj vizsgálatával foglalkoznak. A máj különös szerv - mondta a csoport vezetője. Legtöbben azt hiszik, csak az a dolga, hogy lebontsa az alkoholt, de valójában a szervezet kémiai üzeme: eltávolítja a számunkra veszélyes anyagokat, viszont előállít olyanokat, melyekre szükségünk van.

A kutatók 2004-ben fölfedezték, hogy a májsejtek az immunrendszer aktív sejtjeit, a T-sejteket körülveszik, és a májszövet ezeket a sejteket megsemmísíti. A riasztónak tűnő tényt a további vizsgálatok is megerősítették.

Azt a szervátültetések során már eddig is észlelték, hogy a májbeültetések esetén ritkább a szerv kilökődése.

Biztonságosabbá válhat a szervbeültetés

A májsejtek különös viselkedésének további kutatása lehetővé teheti a szervkilökődés mechanizmusának részletesebb tisztázását, és remélhetőleg újszerű kezelését is. Bertolino professzor és csapata azt észlelte, hogy a májsejtek a még inaktív T-sejteket veszik körül és pusztítják el.

A szervbeültetés legfőbb gondja, hogy az immunrendszert gátló gyógyszerek jelentősen csökkentik a beültetett szerv, a vese vagy a szív kilökődését, de ugyanakkor a szervezet ellenállóképességét is csökkentik, ezért a betegek az máskülönben veszélytelen fertőzésekre is fokozottan érzékennyé válnak.

A kutatók abban bíznak, hogy a májsejtek különös működésének pontosabb megismerésével sikerülhet az immunrendszer védő tevékenységét megőrizni, másféle, vagy kevesebb gyógyszerrel, és így a beültetett szervek is biztonsággal a fogadó szervezetben tarthatók.

A máj működése

A máj a szervezet anyagcsereközpontja, méregtelenítésért felelős fő szerv. A beérkező vért tisztítja, közben koleszterint termel az epe előállításához, felelős a véralvadásért, keményítőt tárol, hogy szervezetünk megterhelés esetén a szükséges energiákat biztosítani tudja. A kedvezőtlen körülményeket sokáig jól tűri, végleges károsodása azonban végzetes lehet, akár halált is okozhat. A máj működése és betegségei>>

(MTI)

Cikkajánló

Májbetegségek első tünetei

Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus
Máj
A máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest