Kóros és káros - Mihez vezethet az éhezés?

Egy átlagos felnőtt szervezet napi energiaigénye 2000-3000 kcal körül mozog kortól, nemtől, fizikai aktivitástól függően. Ha ezt a bevihető energiamennyiséget csökkentjük, akkor az izomsejtek és vázizmok leépülésétől az immunrendszer meggyengülésén át akár halálhoz is vezethet a megvonás.

Az energiatartalom mellett fontos tényező a bevitt táplálék összetétele, mivel az emberi szervezet bizonyos aminosavakat és zsírsavakat nem képes előállítani. Így ezeket az esszenciálisnak nevezett összetevőket a táplálékfelvétellel kell bevinnünk, sőt a vitaminok és nyomelemek jelentős része is ebbe a csoportba tartozik.

Az éhezés lehet abszolút (ha a bevitt energia és táplálék minőségi összetétele sem megfelelő) és relatív (megfelelő energiabevitel mellett kedvezőtlen minőségi összetétel, hiánybetegségek).

Az energiahiány alkalmazkodási reakciókat indít be. Ha az éhezés mellett a folyadékbevitel megtartott, akkor a táplálékbevitel hiányát (éhségsztrájk vagy orvosilag ellenőrzött, drasztikus fogyókúra, vészhelyzetben, a harmadik világ országaiban) mintegy 30–60 napig lehet elviselni. Ennek során a szervezet részben a zsírszövetben tárolt energiát, részben a saját fehérjéit használja fel. Az átlagos emberi zsírszövet 40–50 napra elegendő energiát tárol.

Meddig éhezhetünk?

Az éhezés túlélési idejét nem a zsírszövet tömege, hanem a szervezet fehérjevesztésének mértéke szabja meg. Az éhezés akkor vezet halálához, ha a felépítő fehérjék harmadánál több használódik fel.

Az anyagcsere alkalmazkodása alapján az éhezés három szakaszát különböztetjük meg. Az utolsó étkezéstől számított 12-18 óra, mely még a felszívódás utáni szakasz. Ezt követi a korai, nem adaptált éhezés 2-3 nappal az utolsó étkezés után kezdődik, és legfeljebb egy hétig tart, majd végül a krónikus, adaptált éhezési szakasz következik 7-10 nap után.

A szervezet egyik létfontosságú alkotóeleme: a vércukor

A szervezet számára alapvető feladat a vércukorszint fenntartása, mivel a központi idegrendszer működéséhez elengedhetetlen a glükóz, mely egyben az egyéb szervek általános energiaforrása is. Egynapi éhezés után a test energiaigényének biztosítására elsőként a májban és az izmokban tárolt glikogén lebontása megy végbe.

A glikogénraktárak kimerülését követően a korai éhezésben a szervezet a fehérjék lebontásából származó aminosavakból glükoneogenezissel (fehérjékből és zsírból előállított cukor) állítja elő a szervezet működéséhez szükséges glükózt. A krónikus, adaptált éhezésben a szervezet kisebb mértékű fehérjebontás mellett szükségleteit a zsírlebontás végtermékeinek felhasználásával (ketontestekkel) fedezi.

A ketontestek részben az agyat is el tudják látni energiával (mintegy 20 százalék glükóz azonban mindenképpen szükséges a központi idegrendszer megfelelő működéséhez). A fehérjék fő forrása a vázizomzat, ezért ha lebontásuk mérséklődik, lassul a vázizmok tömegének csökkenése. A glikogénraktárak kimerülése után – mivel a glükóz nem pótolható zsírokból – a szervezet az idegsejtek működéséhez szükséges cukrot az aminosavaknak az átalakításából kezdi fedezni.

Az éhezés második szakaszában végbemenő változások

Az éhezés második, nem adaptált szakaszában a testtömeg csökkenését elsősorban az izomtömeg vesztése és a szervezet folyadékterének csökkenése okozza (ez nem lehet cél fogyókúra során!). Az adaptált éhezés során a fehérjebontás mérséklődésével párhuzamosan megindul a zsírszövet nagyobb hányadban történő felhasználása.

Mivel a neuronok mindenképp igényelnek glükózt (a ketontestek mellett), naponta körülbelül 200 gramm fehérje bontására kerül sor. Az éhezés okozta halálhoz végül a fehérjék több mint egyharmadának elvesztése vezet, melyhez hozzájárul az esszenciális táplálékösszetevők, nyomelemek hiánya is.

Az éhezés végkimenetele

Az éhezés során a test zsírszövetei megcsappannak, az izomzat sorvad, a csontok „kiugranak”, a védekezőképesség romlik (az immunrendszer hiányos működése miatt), majd éhezési ödéma alakulhat ki (a vérplazmában lévő fehérjék hiánya miatt az érpályából a folyadék a szövetközötti térbe kerül). Mindezek mellett a minimális sóbevitel miatt csökken a vérnyomás, amely hirtelen teshelyzet-változtatáskor az agyi vérellátás elégtelenségéhez, ájuláshoz vezethet.

Elkezdődik a csontok mésztartalmának csökkenése, károsodnak a zsigeri szervek (máj, vese, belső elválasztású, hormontermelő mirigyek), végül a szívizom is sorvad (atrophizál) és a létrejövő ionzavarok, hiányállapotok miatt végzetes szívritmuszavar jelentkezhet.

A relatív, minőségi éhezés (huzamosabb ideig a létfontosságú tápanyagok nem megfelelő arányú fogyasztása) a táplálkozásnak olyan elégtelen formája, amely kevésbé feltűnő elváltozásokkal jár. A betegek testsúlya a legtöbb esetben normális vagy emelkedett. Ebbe a csoportba soroljuk a vitamin- és nyomelemhiányokat, de ide tartozik a megfelelő energiabevitel mellett jelentkező fehérjehiány okozta kwashiorkor is.

Az éhezés terápiája a megfelelő kalória- és esszenciálistápanyag-bevitel biztosítása. Azonban nagyon fontos a mennyiség fokozatos emelése, a szervezet folyadék- és ionháztartásának rendezése, mert a hirtelen visszatáplálás szintén életveszélyes szívritmuszavarhoz vezethet.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Plósz János, belgyógyász, gasztroenterológus