Kontaminált vékonybél szindróma

Dr. Ujj Zsófia Ágnes
szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus - WEBBeteg
megjelent:

A kontaminált vékonybél szindróma (SIBO, small intestine bacterial owergrow) baktériumok vékonybélben való kóros túlszaporodása miatt alakul ki.

Mi az oka a kontaminált vékonybél szindróma kialakulásának?

Normális esetben sem teljesen steril az ember vékonybele. Fizikailag ugyan van határ a vékonybél utolsó szakasza (ileum) és a vastagbél között (ez a Bauchin-billentyű), de mivel ez nyilvánvalóan nem egy zárt rendszer, könnyen sodródnak vissza a vastagbélből a vékonybél felé baktériumok, egyrészt a bélmozgások, másrészt a bél üregében lévő folyadék miatt. A vastagbélben pedig számos baktérium él.

A külsőleg bejutott idegen baktériumok mellett még fontosabb a meglévő normál bélflóra összetételének megváltozása. Nem az a baj, hogy némi bakteriális „szennyeződés” kialakul, hanem az, hogy a normálisan is jelen lévő baktériumflóra rovására kóros vagy nem szükséges baktériumok telepednek meg és szaporodnak, ezzel felborítva az ott jelen lévő normál flórát.

Ezt számos tényező befolyásolja, kezdve az elfogyasztott tápláléktól, a gyomorban történő emésztéstől, a bél emésztőnedvei hatására történő további tápanyagbontástól is. A károsan népszerű antibiotikumhasználat, illetve talán szintén túlzottan alkalmazott gyomorsavcsökkentő kezelések, de még a fogamzásgátlók is állhatnak okként vagy súlyosbítóként a háttérben.

A kontaminált vékonybél szindróma tünetei, kivizsgálása

A kontaminált vékonybél szindróma (SIBO) tünetei szerteágazóak, sokszor nehezen illeszthetőek egy betegségbe. A beteg hasa fáj, puffad, szeles, görcsös, indokolatlan teltségérzete van, „kucorognak” a belei, megváltoznak a székletürítési szokásai, jelentkezhet hasmenés is.

A beteg részletes kórelőzményének a felvétele, a panaszok átbeszélése sokat segít. Fizikális vizsgálat rendre negatív, mint ahogyan a laboratóriumi és képalkotó (hasi ultrahang) felvételek is. Sor kerül szinte mindig az endoszkópos béltükrözésre, mely szintén nem mutat eltérést.

Amennyiben felmerül a SIBO, fontos elkülöníteni pl. az eltéréseket szintén nehezen mutató irritábilis vékonybél szindrómától. Ebben segíthet a laktulóz teszt, vagy hidrogén kilégzési teszt. Ennek során laktulóz diszacharidot fogyaszt a beteg. Ezt normálisan a vastagbélben lévő baktériumok bontják, nagyjából 120 perccel a fogyasztást követően észlelhető a laktulózbontás következtében felszabaduló hidrogéngáz képződése, amit kilégzés során mérni lehet. Ha a vékonybél bakteriálisan szennyezett, nem a normál összetételű flóra van jelen, sokkal hamarabb pozitív eredményt ad a kilégzési teszt.

Ez viszont nem feltétlenül a teljesen hibátlan diagnosztikai vizsgálat. Sok esetben pozitív kilégzési tesztet kapunk, pedig nem a baktériumok arányának megváltozása áll a háttérben. Sokak emésztése például gyors és csak emiatt is hamar megjelenik a hidrogén a kilégzés kapcsán. És a pozitív teszttel azt gondoljuk, megkaptuk a választ, miközben lehet, hogy nem is az a baj. Ebből a tesztből nem kapunk választ arra sem, hogy milyen baktériummal van dolgunk. Erre leggyakrabban antibiotikus kezelés a válasz, ami viszont sokszor még inkább az egészéges flóra pusztulását eredményezi, tovább súlyosbítva a problémát.

Mi lehet a megoldás?

Kontaminált vékonybél szindróma esetén fontos az életmódváltás, ami sokat használhat. Kerülendő lenne a stressz, de természetesen nehéz kerülni a stresszes helyzeteket sok esetben, így ez nem „kérhető” a betegtől. Ugyanakkor tudni kell, hogy a stressz igenis sokat ront a helyzeten.

Mi az, ami kerülendő?

A rohanó világunkban gyorsan elfogyasztott reggeli és ebéd, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás – túl sok finomított élelmiszer fogyasztása – sokat árt. Gyakori, hogy még a székelési ingert is elnyomják sietős mindennapjukban az emberek. A folyadékfogyasztás sok esetben kevés, annak is rossz a minősége (pl. szénsavas üdítőitalok). És ezeken senki más nem tud változtatni, csak saját maga!

Mi az, ami ajánlott?

Ajánlott a bő folyadékfogyasztás, változatos étkezés, rostban gazdag étrend, rendszeres testmozgás.

Részletesebben több étrend ismert, melyek tényleg hatásosak SIBO esetén, pl. a FODMAP diéta, mind az étkezések összetételére helyezi a hangsúlyt, kerülve a vékonybélben nehezen lebontható összetett szénhidrátok fogyasztását. Ezt minden betegnek, de általában mindenkinek érdemes lenne követni. Másrészt megfogadni, hogy étkezések között mgfelelő intervallumot kell hagyni, hogy a bél „nyugodtan” emészteni tudjon, mielőtt újabb feladattal látnánk el.

Utána következik az egyéb terápia

Gyakori az antibiotikus kezelés, de sokszor káros is lehet. Mire adjuk az antibiotikumot? Használ vajon? Talán a normál flóra még inkább kipusztul. A nem megfelelő antibiotikumhasználat kedvez az antibiotikumrezisztencia kialakulásának, napjainkban akár a Clostridium-fertőzésnek. Van létjogosultsága természetesen az antibiotikumnak, de ehhez fontos a megfelelő szakember, gasztroenterológus segítsége.

A probiotikumokról is sok ellentmondásos adattal találkozhatunk, de talán még mindig jóval hasznosabb a fogyasztásuk. Ugyan segítenek és segíthetnek a normál flóra pótlásában, nem mindegyik megfelelő vagy elégséges összetételű, nem mindig elegek önállóan. Emellett egészséges változatos táplálkozás (pl. élőflórás termékek gyakori fogyasztása) önmagában is fenn tudná tartani a normál flórát, erről nem szabad megfeledkezni!

Tovább

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológusForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest