Diffúz májlaesio - Mit is jelent?

Dr. Dunás-Varga Veronika
szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász - WEBBeteg
megjelent:

Az egyik leggyakoribb hasiultrahang-leleten szereplő orvosi, radiológiai szakzsargon, ami magyarázatra szorul. Abban biztosak lehetünk, hogy valami kórosat jelent, hiszen nem az szerepel a papíron, hogy „hepar eltérés nélküli” vagy „a máj homogén echodús”, esetleg „normális hepar”. Több állapot manifesztálódhat diffúz májlaesio (májlézió) képében.

A radiológiai leletet mindig a klinikummal, illetve a laboratóriumi leletekkel együtt kell értelmezni! A mindennapos fekvő- és járóbeteg-ellátásom során leggyakrabban elhangzott kérdések megválaszolásával talán segíthetek megérteni.

Mit is jelent az, hogy lézió?

Eltérés. A diffúz pedig azt jelenti, hogy kiterjedt, a máj közel teljes vagy teljes állománya érintett, nem gócos, jól körülhatárolható elváltozásról beszélünk.

Rosszat jelent ez önmagában?

Nem feltétlenül, önmagában csak egy ultrahangos leletből megállapítani ezt nem lehet, sok minden okozhat diffúz léziót.

Meg kell ijedni tőle?

Előre félni felesleges, de mivel eltérés igazolódott a májon, érdemes belgyógyászt/gasztroenterológust/hepatológust felkeresni, aki alaposabban foglalkozik ezzel.

Mire számíthatok az orvosnál?

Először is részletes kikérdezés, ezután egy alapos fizikális vizsgálat következik. Anamnézis szempontjából releváns információ pl. a jelentősebb testsúlygyarapodás, étkezési (mennyire zsírosan eszik), alkoholfogyasztási szokások, van-e ismert betegsége (pl. cukorbetegség, tárolási anyagcsere-betegség). Vizsgálat során nézzük az elhízottság mértékét, a máj méretét, tapinthatóságát, fájdalmasságát. Ha van lehetőségünk, akkor érdemes már egy vérvételi leletet magunkkal vinni, hogy időt spóroljunk meg, erre a háziorvostól kérhetünk beutalót. A vérvétel során több fontos alap paramétert határoznak meg, ilyen pl. a vérkép, májfunkciós és vérzsírértékek. Ezenfelül a szakorvos kérhet még speciális, kiegészítő laboratóriumi vizsgálatokat, vagy magasabb szenzitivitású képalkotókat (pl. MR-vizsgálat), ha valamilyen konkrét betegség körvonalazódik a fejében.

Mi okozhat diffúz májléziót? Van valami tünete? Lehet kezelni?

Diffúz májlézió mögött állhatnak mindazon kórképek, amelyek az egész májparenchymát érintik. Ilyen lehet pl. a vírusos vagy autoimmun májgyulladás, különböző tárolási betegségek, gyógyszer okozta heveny gyulladás. Ezek ritkább kórokok, érdemes tudni róluk, gondolni rájuk, részletezésükre egy későbbi írásban térünk ki.

Diffúz májlézió hátterében a leggyakrabban a máj elzsírosodása igazolódik (zsírmáj (steatosis hepatis)), ezért ezzel bővebben foglalkozunk. Az iparilag fejlett országok felnőtt lakosságának kb. 30%-a érintett lehet, enyhe férfidominancia figyelhető meg. Két nagy csoportra oszthatjuk őket, ezek a nem alkoholos eredetű zsírmáj (NAFLD) és az alkoholos eredetű zsírmájbetegség (AFLD).

NAFLD-ről beszélhetünk olyan emberek esetében, akiknél a szignifikáns alkoholfogyasztás biztonsággal kizárható és a májsejtek (hepatocyták) legalább 5%-ában zsírlerakódást észlelünk. (Kis százalékban egészséges hepatocyták is raktározhatnak zsírt, de azt nem tekintjük kórosnak.) Három stádiumát különböztethetjük meg:

  • Steatosis esetében csak zsírtárolást figyelhetünk meg.
  • Nem alkoholos steatohepatitisben (NASH) az elzsírosodás mellett májsejtkárosodást, gyulladásos sejtbeszűrődést és fibrózist láthatunk.
  • Legsúlyosabb formája a májcirrózis.

A diagnózis és a stádiumbeosztás az anamnézisen, fizikális vizsgálaton, ultrahang- és laboratóriumi leleten alapszik, ritkán kerül sor májbiopsziára és szövettani meghatározásra. A NAFLD kialakulásának leggyakoribb okának egy komplex anyagcserezavart, a metabolikus szindrómát tartjuk. Ezenkívül önmagában az elhízás, cukorbetegség, egyes gyógyszerek tartós szedése (amiodaron, glücocorticoidok) is kiválthatja. Ritkán kialakulhat Wilson-betegség miatt, vagy teljes parenterális (nem az emésztőrendszeren, hanem nagy vénán keresztül biztosított) táplálás mellékhatása lehet.

Korai stádiumban tünetmentes, véletlen ultrahang- vagy vérvételi melléklelet. UH-on a máj mérete a szokásosnál nagyobb lehet, a májszél lekerekített, a máj egész állománya tömöttebb („fehérebb”). Előfordulhat, hogy kis területek még megkíméltek, ami azt jelenti, hogy ott zsírosodás még nem vagy csak kis mértékben fordul elő. Típusosan az epehólyag és a májvilla környékén észleljük (a leletben gyakran a focal sparing kifejezést használják ezekre a területekre). Fontos rosszindulatú folyamatoktól elkülöníteni! A laboratóriumi leletekben a GGT májfunkciós érték, a koleszterin-, VLDL-, LDL-érték lehet magasabb.

NASH esetén már jelentkezhetnek tünetek, mint a májtáji fájdalom, nyomásérzékenység, étvágytalanság, hányinger, súlyosabb esetekben fogyás, láz. Ultrahangképe az előbb említettnek megfelel, laboratóriumi leletekben a GGT- mellett GPT- (ALT) és GOT- (AST) emelkedés is megjelenik. Súlyosabb esetekben gyulladásosparaméter-emelkedés, vérképeltérések is kialakulhatnak.

Cirrózis tüneteiről (függetlenül az etiológiától, azaz kialakulásának okától), illetve az AFLD-ről már egy korábbi cikkben részletesen olvashatnak oldalunkon, ezért ezt nem részletezem.

A kezelés esetében törekedni kell az oki terápiára, tehát a kiváltó ok megszüntetésére. A testsúly optimalizálása, testmozgás fokozása, zsíros ételek és alkoholfogyasztás kerülése javasolt. Az Omega-3-zsírsavban gazdag ételek fogyasztása előnyös. Metabolikus szindróma esetén megfelelő antidiabetikus, antihipertenzív, esetleg sztatinterápia bevezetése javallott. Kipróbálhatók még vitaminkészítmények (pl. E-vitamin). Időben megkezdett terápia hatására a zsírosodás mértéke javítható, visszafordítható. Végső soron, igen előrehaladt állapotban májtranszplantációra is sor kerülhet, azonban fontos tudni, hogy életmódváltás nélkül az „új májban” is visszatérhet, kialakulhat NAFLD!

Összefoglalás

Az egyik legtöbbet használt ultrahangos leírás a diffúz májlézió. Érdemes a kórok felderítése, mert az időben megkezdett terápia a zsíros elváltozást mérsékelheti, megszüntetheti. Ismételten hangsúlyozom (mert találkoztam olyan beteggel is, aki ettől tartott), hogy attól, ha valakinek az UH-leletén diffúz májlézió szerepel, nem kerül automatikusan sor májtranszplantációra!

Habár a májunk regenerációs képessége csodálatra méltó, megéri kímélni, hogy hosszasan szolgálhasson még minket.

Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyászForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Felhasznált irodalom:

  • Azizaddini S. et al.: Liver Imaging (2021)

  • Seung Soo Lee et al.: Radiologic evaluation of nonalcoholic fatty liver disease (2014)

  • Sharma B. et al.: Nonalcoholic Steatohepatitis (NASH) (2021)

  • Suzuki A. et al.: Nonalkoholic Steatohepatitis (2017)

  • Herold et al: Belgyógyászat (2017)

Cikkajánló

Májbetegségek első tünetei

Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus
Máj
A máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest