Kockázatos a májátültetés - Kik a rizikócsoportok?

MTI
megjelent:

A májátültetés növekvő kockázattal jár a műtét előtt túl sovány, de az elhízott felnőttek számára is - állapította meg egy húsz év adatait elemző kutatás.

A Liver Transplantation című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint mindkét kockázati csoportban a transzplantáción átesett emberek közül nagyobb arányban betegedtek meg vagy haltak meg páciensek azokhoz képest, akik testsúlya közepesnek mondható.

A májrák tünetei
A májrák legfontosabb kockázati tényezője a májzsugor (cirrhosis), az esetek 80 százalékában ennek talaján alakul ki a tumor. Melyek a májrák legszembetűnőbb ismertetőjegyei? >>

Andre A. S. Dick, a Washingtoni Egyetem orvosi központjának kutatója munkatársaival összesen 71 446 felnőtt páciens 1987. és 2007. között rögzített, májátültetés előtti testsúlyát gyűjtötte össze a szervelosztó hálózat adatbázisából, majd vetette össze a műtét kimenetelével.

A kutatók úgy találták, hogy a túl sovány pácienseknél gyakrabban volt szükség újabb műtétre vagy következett be elhalálozás vérzéses szövődmények miatt, mint az átlagos testsúlyúak esetében. A nagyon túlsúlyos pácienseknél pedig a fertőzések és a rákos halálozás volt gyakoribb a közepes súlyúakhoz képest.

A túl sovány és túl kövér páciensek kezelése is költségesebbnek bizonyult, drágább, intenzív ellátásra volt szükségük és több időt töltöttek kórházban, mint a közepes testsúlyú emberek.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász; Dr. Szigeti Nóra, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest