Az életkor és a colitis ulcerosa tüneteinek erőssége

Medipress
megjelent:

Kutatások szerint az 50 éves kor után diagnosztizált colitis ulcerosában szenvedők körében sokkal gyakrabban fordul elő a tünetek enyhülése, mint fiatalabb korban regisztrált esetekben, még hasonló orvosi ellátás mellett is.

A körülbelül egymillió amerikait érintő colitis ulcerosa a vasatagbél gyulladásos megbetegedése. Leggyakoribb tünetei a hasmenés, véres széklet, fogyás és a láz. Súlyos esetekben szükség lehet a vastagbél eltávolítására is.

A vizsgálatok során 295 beteget figyeltek meg a Washington Orvosi Egyetem kutatói 2001 és 2008 között. A vizsgálatok kezdetén a betegek állapota hasonló volt. Egy évvel a kezelések megkezdése után az 50 éves kor után diagnosztizált betegek 64 százalékánál a tünetek jelentős enyhülése jelentkezett. Ugyanez az arány a fiatalabb betegek esetében csak 49 százalék volt.

A téma cikkei

A remissziós páciensek nem szenvedtek többé a fekélyes gyulladás elsődleges tüneteitől és abbahagyhatták az immunszupresszáns szteroidok szedését, bár az 5-aminoszalikát (5-ASA) kezelést folytatniuk kellett. "A betegség által érintett korosztályok, vagyis a 18-25 év közöttiek és az 50 felettiek közül az utóbbiak a szerencsésebbek, ha lehet ilyet mondani - nyilatkozta Dr. Matthew A. Ciorba, az egyetem vezető kutatója - Az idő múlásával ugyanis immunrendszerünk egyre kevésbé reagál hevesen a külső ingerekre, ez pedig segíti a colitis ulcerosához hasonló autoimmun betegségekben szenvedők állapotának javulását."

A kutatás részletes leírása a Clinical Gastroenterology and Hepatology című szaklap augusztusi számában olvasható.

(Medipress)

Cikkajánló

Colitis ulcerosa
A colitis ulcerosa, vagyis a fekélyes vastagbélgyulladás a gyulladásos bélbetegségek egyik fajtája, ami az emésztőrendszer krónikus gyulladásával jár, jellegzetesen hasi fájdalom és hasmenés kíséri. A betegség befolyásolhatja a mindennapi életvitelt, és néha életveszélyes szövődményekhez vezethet.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Szigeti Nóra
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest