A jódhiány és tünetei

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A jódozott konyhasófogyasztás elterjedésével az utóbbi években Magyarországon jelentősen csökkent a jódhiányban szenvedők száma. Azonban ritkán így is előfordulhat a hiányállapot, mely sokszor a pajzsmirigy megnagyobbodásával jár.

A pillangó formájú pajzsmirigy a gégefedő előtt helyezkedik el, és pajzsmirigy hormonokat (T3, T4) termel. A pajzsmirigynek a hormontermeléshez jódra van szüksége. Jód hiányában megnagyobbodhat, strúma alakulhat ki. A pajzsmirigy megnagyobbodhat anélkül, hogy a hormontermelésre bármilyen hatással lenne, de az is előfordulhat, hogy több vagy kevesebb hormont termel a kelleténél.

A betegség kezdetén a pajzsmirigy-megnagyobbodás még csak ultrahanggal mutatható ki. A betegség következő fázisában már kitapintható a megnagyobbodott pajzsmirigy, de szabad szemmel nem lehet látni semmilyen elváltozást, súlyos esetben viszont a megnagyobbodott pajzsmirigy már szemmel látható.

A napi jódszükséglet életkoronként változik

1 éves korig napi 50 mikrogramm;
2-6 éves kor között napi 90 mikrogramm;
7-12 éves kor között napi 120 mikrogramm
felnőtt korban napi 150 mikrogramm terhesség és szoptatás idején napi 200 mikrogramm a szervezet igénye.

A jódhiány tünetei

A nagyon ritkán előforduló extrém jódhiány pajzsmirigy-alulműködéshez vezet, ami többnyire lappangó betegség, így kezdetben semmilyen panaszt nem okoz. A súlyos pajzsmirigy-alulműködés a következő tünetekkel jár:

Az érintettek aktivitása csökken, figyelmüket nehezen tudják összpontosítani feladataikra, teendőikre. A betegek bőre kiszárad, hűvös és száraz lesz, a bőr alatti szövetekben a fokozott folyadékfelhalmozódás következtében a bőr tésztaszerű tapintású. A hangszalagok megduzzadása miatt a hang rekedté, a beszéd nehezen érthető, fátyolossá válhat. Jellemző lehet a székrekedés, a vér lipidszintjeinek emelkedése és pszichiátriai problémák jelentkezése is.

A jódozott konyhasó használata általában elegendő a jódhiány okozta pajzsmirigybetegségek megelőzéséhez.

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; Onmeda.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen