Jelek a nyakon, amik komoly betegségek tünetei lehetnek

szerző: Ötvenentúl.hu - WEBBeteg
frissítve:

A nyak alakjának, méretének otthoni ellenőrzése – valamint a testi tünetekben, lelki, érzelmi megnyilvánulásokban beálló változások felismerése – sokat segíthet a pajzsmirigybetegségek sikeres kezelésében, gyógyításában.

A pillangó meglebbenti a szárnyát - Szerteágazó tünetek utalnak a pajzsmirigy betegségeire

Mint a belső elválasztású mirigyek kór- és élettanával foglalkozó orvosok, az endokrinológusok mondják, ennek az anyagcsere-betegségnek nemcsak a típusai sokfélék, hanem a tünetei is. Még maguk az érintettek, sőt a belgyógyászok, háziorvosok is meglehetősen ritkán hozzák összefüggésbe például a magas koleszterinszintű, alvászavarokra, depresszióra, feledékenységre, magas pulzusszámra, vérnyomásra, szívritmuszavarokra, hasmenésre, vagy akár hirtelen hízásra, illetve fogyásra panaszkodók tüneteit a pajzsmirigy működésének zavaraival.

Ez az ádámcsutkánk alatt található, pillangó alakú, aprócska szervünk termeli az agyalapi mirigy „irányításával” a pajzsmirigyhormont, tiroxint (T4-et), illetve más, jódtartalmú hormonokat (trijód-tironint, azaz T3-at) is, amelyeknek fontos szerepük van szervezetünk anyagcsere-folyamatainak, hőháztartásának szabályozásában, a zsírok és szénhidrátok lebontásában, így a szervezet energiagazdálkodásának irányításában (is). A tiroxin (T4) befolyást gyakorol a szervezet anyagcsere-bioenergia folyamatainak összehangolására, a vér oxigénellátására, a szervezet oxigénfogyasztására, vagyis a létfontosságú szerveink – például a szív, a központi idegrendszer, az emésztőszervek – kiegyensúlyozott működésére.

Gombócérzés a torokban - Komolyabb bajt is jelezhet

Kevesen fordulnak ezzel a bizonytalan panasszal az orvoshoz, pedig akár nagyobb betegség előjele vagy kísérő tünete is lehet, ezért érdemes végigvenni, mi minden állhat a hátterében.
A „gombócérzés” hátteréről

A pajzsmirigy elváltozásai – attól függően, hogy alul- vagy túlműködés alakul-e ki – sokféle közérzet- és életminőség-rontó tünetért (a szellemi, a fizikai, sőt a szexuális teljesítőképesség hanyatlása, hangulatzavarok), szervi elváltozásért (krónikus magas vérnyomás, szívműködési problémák) tehetők felelőssé. Azt, hogy valójában magát a betegséget milyen okok idézik elő, csak alapos és célirányos vizsgálati módszerekkel (labor-, ultrahang-, illetve izotópvizsgálat) lehet kideríteni, majd ennek ismeretében kell kezelni.

A pajzsmirigy alulműködésének tünetei

A felnőttkori pajzsmirigy-alulműködés okai visszaszármaztathatók a jódhiányra (hazánk egyes területein az ivóvíz jódban szegény), illetve felléphetnek pajzsmirigygyulladás, pajzsmirigyműtét, röntgensugárzás vagy akár gyógyszerek következményeként is.

A betegség tünetei a lelassult mozgástól és szellemi működéstől a feledékenységen át az aluszékonyságig terjedhetnek. A testsúlynövekedésben nem a mértéktelen étkezés, hanem a bőr alatti kötőszövetekben felhalmozódó és ott megkötődő különleges vizenyő (mixödéma) játszik szerepet.

A vérképzés zavara miatt vérszegénység is felléphet, ami miatt állandósulhat a fáradékonyság és az étvágytalanság, szövődményként pedig gyakoribb a vetélés.

A pajzsmirigy-túlműködés tünetei

Az úgynevezett „merseburgi triász”-t Basedow írta le, mint jellegzetes vezető, figyelemfelhívó tüneteket. Ezek a tünetek a következők:

  • struma (pajzsmirigy-megnagyobbodás),
  • szapora szívműködés,
  • szemtünetek (előredülledő szem).

A betegek kezdetben fáradékonnyá válnak. Keringésük felgyorsul, a szív szaporábban ver, és a vérnyomás is megemelkedik. A szív fokozott munkája miatt megemelkedik a szívizom oxigénigénye, ami súlyos szívpanaszokat okozhat. A légzőrendszer részéről észrevehető a nehézlégzés, ami pl. a fennálló asztmát súlyosbítja.

A betegek bőre meleg, nedves, a meleget nehezen tűrik. A hajhullás gyakori, a haj töredezővé, vékony szálúvá válik. Esetenként előfordul, hogy a lábszár elülső részén a bőr megvastagszik, tömött tapintatú, narancshéjhoz hasonló lesz (pretibiális mixoedema).

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg összeállítás/Ötvenentúl.hu

Cikkajánló

A pajzsmirigy és leggyakoribb betegségei

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Pajzsmirigy
Pajzsmirigyünk számos anyagcsere és hormonális folyamat szabályozásában részt vesz, de még a szív működésére is hat. Ha a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont, vagy túl sokat termel, esetleg göb, gyulladás vagy daganat alakul ki benne, szerteágazó tüneteket okozhat. Terhességnél vagy éppen meddőségnél érdemes gondolni a pajzsmirigy vizsgálatára is.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
Budai Endokrinközpont - Dr. Bérczy Judit, endokrinológus
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
Oxygen Medical - Dr. Szabó Andrea, radiológus
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen