A műtétek után jelentkező fájdalmat sokszor alábecsülik

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A páciensek a műtéteket követően gyakran éreznek fájdalmat, amit sokszor alábecsülnek. A probléma azonban orvosolható, fájdalomterápia segítségével a gyógyulás sikeresebb lehet.

A fájdalom mindig azt jelzi, hogy valami nincs rendben a szervezetben, vagy valamilyen káros külső hatás veszélyezteti az egészséget. A fájdalom tehát egy vészjelzés, amit komolyan kell venni, ne várjon arra, hogy majd magától elmúlik. Ha műtétek után fájdalmat érez, tájékoztassa erről orvosát, aki eldönti, hogyan enyhíthetik a panaszokat.

Műtétek után gyakran előfordul, hogy a hegek bizonyos ideig még fájdalmasak. Előfordulhatnak sebgyógyulási zavarok is. Operációk után a pácienseket túlságosan ritkán kérdezik meg arról, hogy éreznek-e valamiféle fájdalmat, és maguktól gyakran csak akkor panaszkodnak, ha már nagyon erős fájdalom kínozza őket. Célzott fájdalomterápiával azonban a gyógyulási folyamat kevesebb kellemetlenséggel jár.

A gyógyulás útján

Az operációt követő testi fájdalmat a pszichés vagy pszichoszomatikus fájdalomtól még ma sem könnyű elválasztani. Másrészt a panaszokat nem is szabad elkülönítve kezelni. Például a leggyakoribb krónikus fájdalmat, a hátfájást, sem lehet kezelni egyetlen röntgenfelvétel alapján. A második leggyakoribb krónikus fájdalom a fejfájás.

A kezelés legjobb módja az úgynevezett multimodális terápia, ami különböző terápiák együttes alkalmazását jelenti. Elsősorban a krónikus fájdalmak kezelésében hatékony a kezelőorvosok, pszichológusok, pszichoterapeuták együttműködése. A terápián általában kisebb csoportok vesznek részt, olyan páciensek, akiknek hasonló panaszaik vannak. Gyógyszeres kezelés mellett lehetőség van relaxációs gyakorlatokon és pszichoterápián is részt venni.

Hogyan ápoljuk a műtét után hazaérkezett beteget?

A műtétet követő időszakban - amelynek hossza a műtéti beavatkozás jellegétől függően eltérő lehet - a beteg ne terhelje magát, ne cipeljen nehezet, nehogy a belső varratok szétnyíljanak. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a seb már szépen gyógyul, s nincsenek fájdalmak. A műtéti sebet egy darabig jó, ha nem éri szappan, víz, még akkor sem, ha a kötést már levették róla. Vigyázni kell, nehogy fertőződjön, a műtét helyét ne érje nyomás. A környezetét steril fertőtlenítővel kell tisztítani. A műtét utáni házi betegápolásról bővebben

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; klinikum.uni-heidelberg.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Sztankovics Dániel, biológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
Nurse Háziápolási Szolgálat
WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest