Palliatív ellátásban részesülők fájdalmának csillapítása
lektorálta: Dr. Baán Szabolcs Jenő frissítve:
A palliatív orvoslás olyan szakellátást jelent, melynek célja a terminális betegségben szenvedő ember fizikai és pszichoszociális jólétének a biztosítása.
A terminális állapotot meg kell különböztetni az előrehaladott állapottól. Az utóbbi azt jelenti, hogy a betegség észlelésekor, illetve a kezelés során hirtelen állapotromlás következik be, a betegség gyógyulási esélyei kétségesek, de gyógyító célú kezelés megkísérelhető, melytől javulás, vagy az aktuális állapot stabilizálása várható. Ezzel ellentétben a palliatív ellátás terminális állapotú betegekkel foglalkozik, a terápiától nem a gyógyulást várjuk, mert ebben a szakaszban a betegség megállíthatatlanul rosszabbodik. Az ellátás célja a beteg életminőségének a javítása, például a fájdalom csökkentése.
Ezt olvasta már? Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Minden terminális állapotban lévő beteg jogosult a palliatív ellátásra, mely Magyarországon több szinten szerveződik, és minden szinten palliatív ellátó csoport végzi, tehát nem egy személy, illetve szakma feladata.
A tünetet enyhítő terápia lehet sebészi, kemoterápiás, sugárterápiás, immunterápiás, illetve gyógyszeres.
Minden betegnek joga van a fájdalommentes élethez. Megfelelő kezelés hatására a fájdalom teljesen megszüntethető, vagy olyan szintre csökkenthető, hogy a beteg életminőségét ne befolyásolja.
Ezt olvasta már? Éheznek a rákbetegek
A fájdalom egy szubjektív tünet, kellemetlen pszichés és fizikai észlelés, melyet a beteg segítségével objektív módon kell leírni, amennyire ez lehetséges. Általában egytől tízig terjedő skálán adja meg a beteg a fájdalma mértékét, melyet a kezelő orvos kiértékel, megpróbálja meghatározni a fájdalom típusát és a lehetséges kezelést.
A kezelési stratégia legtöbbször gyógyszeres, illetve rendelkezésre állnak különböző nem gyógyszeres fájdalomcsillapítási módszerek is.
A gyógyszeres kezelés szigorú szabályok között lehetséges, a használt gyógyszerek komoly mellékhatásokkal rendelkeznek, azokat rendszeresen ellenőrizne kell a kezelőorvosnak.
Ezt olvasta már? Daganatos betegségek és fájdalomcsillapítás
A fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazásának három lépcsője
A WHO ajánlása három lépcsőben ajánlja a fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazását, a gyengébb hatásúakkal kezdve, az erősebbek felé haladva.
Az első lépcsőben az ún. nem ópioid típusú fájdalomcsillapítókat alkalmaznak. Ezek közös jellemzője, hogy egy bizonyos dózis felé emelve a fájdalomcsillapító hatás nem fokozódik, csak a mellékhatások nőnek. Ilyen típusú gyógyszerek a nemszteroid gyulladáscsökkentők, mint például az ibuprofen, mely sok közismert gyógyszer hatóanyaga. Általában hosszú hatástartamú, retard készítményeket javasolnak. Azonban hosszútávon ezeknek az ártalmatlannak tűnt gyógyszereknek is súlyos mellékhatásai lehetnek.
Legfontosabb mellékhatásai között szerepel a gyomor- és nyombélfekély, mely vérzést is okozhat. Rendszeresen ellenőrizni kell a vesefunkciót is, mivel különösen alacsony vérnyomású betegeken heveny veseelégtelenséget okozhat. Egy másik népszerű hatóanyag a paracetamol, mely különösen előzetes májbetegeség esetén, illetve alkohol egyidejű fogyasztása során májelégtelenséget válthat ki.
Ha a beteg aspirint (acetylszalicysav) szed az említett gyógyszerek mellé, különös kockázatnak van kitéve.
Ha ezek a hatóanyagok nem elégségesek a beteg fájdalmának csillapítására, az orvos az ún. gyenge ópiod típusú gyógyszerekhez nyúl. Ezeknek a hatóanyaga központi idegrendszerben fejtik ki hatásukat, és szintén jellemző az a tulajdonság rájuk, hogy egy bizonyos maximális dózis felett már nem nő fájdalomcsillapító hatásuk. Ilyen szer például a codein és a tramadol. Jellemző mellékhatásai a székrekedés, szédülés, hányinger, hányás. Görcsöket okozhatnak, epilepsziás betegeknél különös óvatossággal kell eljárni. A gyenge ópioidok jól kombinálhatóak nem ópioid típusú gyógyszerekkel.
A gyógyszeres fájdalomcsillapítás legmagasabb szintjét az erős ópioidok jelentik. Ezekre a központi idegrendszerben ható szerekre jellemző, hogy adagjuk emelésével elvileg korlátlanul nő fájdalomcsillapító hatásuk. Adhatók szájon át, ún. transzdermális, tehát bőrön át felszívódó formátumban, illetve bizonyos körülmények között szükséges lehet végbélen keresztüli, nyelv alá, vénába, vagy akár az agyvízbe adott formájukra. Rendkívül szoros követést igényelnek, súlyos mellékhatásokat okozhatnak, ha nem megfelelően alkalmazzák őket. Aluszékonyság léphet fel, mely akár olyan mértékű lehet, hogy másik gyógyszerre kell áttérni. További mellékhatásai a székrekedés, hányás, hányinger. Zavartságot, hallucinációkat okozhat.
Súlyos probléma, hogy tolerancia alakul ki a szedésükkel, tehát egy idő után ugyanakkora adag már nem fog hatni, emelni kell az adagot. Szélsőséges esetben pszichés függőség is előfordulhat, minden esetben a cél a tiszta tudatállapot melletti fájdalommentesség elérése.
A gyógyszeres fájdalomcsillapítás fontos kiegészítője a pszichoterápia, illetve a megfelelő orvos-beteg kapcsolat kialakítása. Hipnózis, illetve relaxációs gyakorlatok, magatartásterápia, fizikoterápia, például helyi melegítés és hűtés is sokszor eredményt hoz.
További módszer a gyógyszeres kezelésen kívül a célzott sugárterápia, főleg csontáttétes tumoros betegek esetén hoz javulást. Ismertek invazív kezelések is, melyek azonban aneszteziológus, vagy idegsebész szakértelmét kívánják.
Tovább
Müller Eszter Mercédesz SE ÁOK V.
Lektorálta: Dr. Baán Szabolcs Jenő
