Migrén: nem mindegy, hogy reggel vagy este jelentkeznek a tünetek

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben. A Semmelweis Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a félelmet másképp dolgozza fel az agy az egyes migrénes csoportokban. A betegség hátterének feltárása azért fontos, mert célzottabb gyógymódok alkalmazását teszi lehetővé és segít meghatározni, mi okozza a rohamokat.

A migrén világszinten a lakosság durván 10%-át érinti. A károsodott egészségben leélt életévek tekintetében a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első.

A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották.

A megkérdezettek harmada reggeli, 40%-a késő délutáni/esti rohamról számolt be, harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét. Ezután azt vizsgálták, hogyan reagálnak az egyes csoportok különböző érzelmekre.

Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak” – mondta dr. Juhász Gabriella, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docense. Ennek mérésére két vizsgálat keretében arcérzelem tesztet alkalmaztak; eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek a résztvevők agyműködéséről.

Mindkét vizsgálat során a félelem váltott ki eltérő választ, azonban eltérő csoportokban

Az első vizsgálatnál az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.

A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg. A reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások, az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például munkahelyi stressz.

Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk – tette hozzá dr. Juhász Gabriella.

A hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező

Aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak lassú felszívódású gyógyszerek, melyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ám ezeket legkésőbb lefekvéskor be kell venni, s nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.

A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A délutáni, esti migrénesek pedig a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen, javasolja a szakértő.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Szappanos Zsuzsanna
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Szappanos Zsuzsanna
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest