Akupunktúra - Hatásos a fejfájás ellen, de csak placebo

Független Hírügynökség
megjelent:

Az akupunktúra hatásosabbnak bizonyul a gyógyszereknél migrén esetén, ám hasonló hatással bír az is, mikor a tűket nem az akupunktúra szabályai által előírt energiapontokba szúrják - derítette ki egy átfogó tanulmány. Szakértők szerint ez utóbbi esetben, mindössze erős placebóhatásról van szó.

Az akupunktúra hatásos a fejfájás ellen - derítette ki egy átfogó kutatás -, ám ugyanennyire hatásos a látszatakupunktúra is.

A gyógymódok értékelésével foglalkozó Cochrane Collaboration nonprofit orvosi szervezet, 33 egymástól független teszt eredményeit vetette össze, amely több mint 6.700 páciensre terjedt ki. Az összehasonlító elemzés eredményeit, a BBC brit közszolgálati hírportál ismertette szerdán.

A 33 vizsgálat keretében, hagyományos és "hamis" akupunktúrás kezelést hasonlítottak össze. A hamis azt jelenti, hogy bár ugyanolyan tűket szúrnak be, de nem az akupunktúra szabályai által előírt "energiapontokba", hanem máshová.

Hatásosabb a gyógyszernél?

A tesztek szerint azok a páciensek, akik legalább 8 héten át részesültek akupunktúrás kezelésben, kevesebb fejfájást tapasztaltak, mint azok, akik csak fájdalomcsillapító készítményeket szedtek. Az akupunktúra hatásosabbnak bizonyult a gyógyszernél a migrén esetében is.

De ha az akupunktúrát nem a hagyományos pontokon alkalmazták, akkor is ugyanolyan jó volt a fejfájás ellen, és közel ugyanolyan jó a migrénes pácienseknél.

Dr Klaus Linde, a müncheni műegyetem kiegészítőorvoslási kutatóintézetének orvosa szerint, valószínűleg placebo-hatásról van szó, és nem a tűszúrás pontos helye, hanem maga a szúrás és a kezelés élményének erős placebo-hatása jár a kedvező eredménnyel. Vagyis a tűszúrás helyének megválasztása, messze nem olyan fontos, mint azt a módszer alkalmazói állítják.

Dr Mike Cummings, a Brit orvosi Akupunktúratársaság igazgatója elismerte: "ma sem értjük teljesen, hogy mi is történik, amikor beszúrjuk a tűket, de ezek a vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a módszer - bizonyos esetekben - mégis hatásos".

(FH)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
Budai Allergiaközpont - Dr. Sárdi Krisztina, belgyógyász, gasztroenterológus
WEBBeteg - Bodó Mariann fordító, Dr. Bessenyei Mónika neurológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest