Ezért rossz betegek a férfiak - lelkükre veszik a testi bajokat

Úgy tűnik, ha van valami, amiben az erősebbik nem határozottan gyengébb, az a betegségekhez való viszonyulás. Nem pusztán arról van szó, hogy a férfiakat inkább megviseli egy-egy kór, hanem arról, hogy számukra a testi probléma egy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossági kísérlet.

És az elkövető nem más, mint a saját lelkük

„Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a betegség!” Popper Péter gondolatával nemcsak azért nem vitatkozhatunk, mert korunk egyik legnagyobb pszichológusának véleménye, hanem azért, mert egy férfi véleménye.

Valóban, az erősebbik nem képviselőinek többsége egyszerűen nem tud mit kezdeni a betegségekkel. Pontosabban fogalmazva, a testi bajokkal. Nincs az az erős férfi, aki felett ne aratna kiütéses győzelmet egy könnyű tavaszi nátha. Aligha véletlen, hogy a viccekben a „szőke nőkhöz” az utóbbi időkben felzárkóztak a „férfinátha áldozatai”.

A férfiak testi betegségekhez való viszonyulását speciális, mondhatni, férfias lelki folyamatok határozzák meg. Ha megnézzük közelebbről ezeket, máris érthetővé válik, hogy a teremtés koronái – a közhiedelemmel szemben – miért vesznek mindent a lelkükre.

Azonnali magyarázatot!

Legyen bármilyen fejlett is az orvostudomány, kialakulhat olyan elváltozás a szervezetben, amelynek mindmáig nem találják az okát. Egyszerűen csak jön és pusztít. Ám az ember, mint olyan, nem képes mindezt elfogadni és tudomásul venni. Mert olyan nincs, hogy valami „csak úgy” történik velünk! Ezzel nem tudunk (és többnyire nem is áll szándékunkban) mit kezdeni. Ha ugyanis megtapasztaljuk, netán meg is értjük, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a természet, a genetika kénye kedvének, akkor örökös szorongásra vagyunk ítélve. Ezt viszont nem akarjuk. Nagyon nem. Saját lelki egyensúlyunk érdekében tehát mihamarabb cselekednünk kell! Jelesül az „el kell fogadni, hogy kiszámíthatatlan az életünk” című gondolatot gyorsan és hatékonyan be kell helyettesítenünk valami mással. Olyannal, ami – még ha átmeneti és gyenge lábakon áll is, de alkalmas lehet a túlélésre.

És ekkor jöhetnek azok a bizonyos „lelki eredetű” magyarázatok! A pszichoszomatikus szemlélet (vagyis a testi bajok pszichés hátterét előtérbe helyező megközelítés) nem véletlenül éli virágkorát. Mostanában nagyon fontos lett számunkra az időfaktor. Sőt, instant világunkban ez a legfontosabb. Mindent azonnal akarunk. Magyarázatot is.

A sürgető magyarázat-éhségünk akkor éri el csúcspontját, ha megbetegszünk. Nyilvánvalóan nem akarunk a bizonytalanság okozta kínban sokáig szenvedni. Ezt az elemi szükségletünket hivatott kielégíteni minden olyan – tudományosan jellemzően megalapozatlan, olykor már-már spirituális magasságokba (netán mélységekbe) vivő – elmélet, amely kellemesen egyszerű, érthető lábjegyzetekkel lát el minket baj esetén. Mámorító érzés tudni, hogy van egy eszköz a kezünkben, amely átsegít a legnehezebb pillanatokon. Ez pedig nem más, mint a hit. A hit abban, hogy minden fájdalomnak, rejtélyes testi tünetünknek megvan az oka. A lelki oka.

Ez a szemlélet mindkét nemre jellemző, ám férfiak esetében sokkal hangsúlyosabb, mint a nőknél. Számos kutatás eredménye igazolta, hogy a gyengébbik nem jóval rugalmasabban viszonyul az egészségi állapot átmeneti vagy tartós romlásához. Ennek hátterében bonyolult biokémiai okokat ugyanúgy találtak, mint banális, hétköznapi magyarázatokat. Ami ez utóbbiakat illeti, a legvalószínűbb, hogy a nők hónap, mint hónap kénytelenek szembesülni olyan állapotváltozással, amire nem, vagy csak csekély befolyásuk lehet, ezáltal hajlamosabbak tudomásul venni a tényt, hogy bizony kiszolgáltatottak a „természetnek”, és nem mindenre van ráhatásuk. A férfiakat azonban váratlanul és felkészületlenül éri, ha a megszokottól eltérően kezd „működni” a szervezetük.

Képzelt betegek

Sokáig azt hittük, a hipochondria a férfiak „betegsége”, sőt, kifejezetten „férfi hisztinek” tituláltuk. A közelmúltban azonban kiderült, hogy ebben a statisztikában megvalósult az egyenjogúság, férfiak és nők egyformán érintettek. Ez különösen érdekes és elgondolkodtató annak a tükrében, hogy – mint arról szó volt – az erősebbik nem hajlamosabb a testi tünetek lelki magyarázatának kutatására.

A hipochondria esetében azonban másról van szó, bizonyos testi tünetek felnagyításáról és félreértéséről. A „képzelt beteg” egy hevesebb szívdobogást az infarktus biztos jelének vél, a lábai elmacskásodását pedig az agyvérzés rettegett tüneteként értelmezi. A hipochondriára való fokozott hajlam azonban nincs összefüggésben azzal, hogy az illető a testi tünetei hátterében minden esetben lelki okokat feltételez. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a hipochondria és a valós betegségek bagatellizálása jól megfér egymás mellett. A „képzelt betegek” igen gyakran rohannak az orvosukhoz, ha nincs is rá okuk, ám ha netán valóban segítségre van szükségük, könnyedén legyintenek, mondván, csak a szokásos stressz...

Érthető, hogy a férfiak erősebben és gyakrabban kapaszkodnak a pszichoszomatikus magyarázatokba, jóllehet, ők nem „szoktak lelkizni”. Ha választani lehet az olykor kellemetlen, fájdalmas, de hatékonyságát tekintve bizonytalan orvosi kezelés és az annál jóval humánusabb „beszélgetve gyógyítás” között, érthető, hogy miért engednek oly’ sokan a csábításnak. Amennyiben a nullánál több esély van arra, hogy a nagyon is valós és nagyon is kínzó testi fájdalmukat néhány jól irányzott terápiás üléssel orvosolni lehet, könnyű a választás. Ráadásul mindaddig, amíg a saját lelkükre tudják „fogni” a betegségeket, addig fenntarthatják az illúziót, miszerint kontrollt gyakorolhatnak a testük működése felett.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Szigeti Ildikó, krízistanácsadó szakpszichológus