Szent Antal tüze és a borvirág

A címben szereplő fogalmak látszólag messze esnek egymástól, noha a múltban, egy sokszor járványszerűen fellépő kórság kapcsán, szorosan összefüggtek egymással. Ez a hajdani betegség pedig nem volt más, mint az anyarozsmérgezés, az ergotizmus.

Az anyarozs, vagy varjúköröm, egy gombaféleség (Claviceps purpurea), amely – főleg esős nyarakon – megtelepedhet néhány gabonafélén, és olyan képződményt hoz létre, amely hasonlít a gabonaszemekhez, avagy egy fekete madárkaromhoz. Leggyakrabban a rozsban található, de előfordulhat a búzában, árpában, zabban is. A gabonaféléken kívül fertőződhet még valamennyi pázsitféleség.

Ez a gombaparazita számos biológiailag aktív vegyületet (elsősorban alkaloidokat) tartalmaz, melyek között kifejezetten toxikus hatásúak is vannak. Ennek következtében, az anyarozzsal fertőzött őrleményből készült kenyér fogyasztása súlyos ételmérgezést (mikotoxikózis) eredményezhet. Az anyarozsmérgezés lehetősége közegészségügyi szempontból még ma is figyelmet érdemel, bár a korszerű malomipari technológia és növényvédelmi eljárások már megakadályozzák a kialakulását.

Az anyarozsmérgezés formái és tünetei

Az ergotizmus egyik formája szédüléssel, hasi fájdalmakkal, hányással, égető érzéssel, bőrvörösséggel kezdődik, majd a toxikus hatóanyag okozta érszűkületek miatt az ujjak, kéz- és lábfejek és más testrészek elüszkösödnek, megfeketednek, mumifikálódnak, végül vérzés nélkül leválnak (Ergotismus gangraenosus). A másik formáját bizserkórnak is nevezik, mert a tüzes, égető fájdalom mellé bizsergés társul, majd epilepsziaszerű izomgörcsök lépnek fel (Ergotismus convulsivus). Az üszkösödéssel, szövetelhalással járó forma főleg Franciaországban volt gyakoribb, - tulajdonképpen ezt nevezték Szent Antal tüzének. A bizserkór viszont Németországban és Oroszországban fordult elő nagyobb számban.

Mivel az anyarozs hatóanyagai közé tartozik többek közt a lizergsav (az LSD alapanyaga), ezért mérgezés esetén hallucinációk, hisztérikus kirohanások is jelentkezhetnek. Egy amerikai pszichológusnő és egyben történészkutató a korabeli események és dokumentumok tanulmányozása alapján feltételezi, hogy anyarozsmérgezés válthatta ki azokat a hisztérikus kitöréseket, amelyek 1692-ben a salemi boszorkányperhez vezettek a Massachusetts állambeli Salemben.

Pestis után a legrettegettebb betegség

Az anyarozsmérgezés a Közel-Keleten és Kelet-Európában már az időszámításunk előtti időktől ismert. Az első írásos emlék - a keresztény zarándokok körében szent tűznek (sacer ignis), majd Szent Antal tüzének nevezett járványról - a 11. század végéről maradt ránk. 1089-ben sajátos betegség pusztított Franciaországban, mely orbánchoz hasonlított, de valójában nem volt más, mint tömeges anyarozsmérgezés. Híre terjedt, hogy mindazon betegek, akik Arlesben a Remete Szent Antal ereklyéi előtt imádkoztak, rövidesen meggyógyultak. Egy ily módon betegségéből felépült nemesember hálából kórházat alapított, majd ápolórend (antonita rend) alakult ki a sínylődők megsegítésére, a betegségre pedig lassanként ráragadt a Szent Antal tüze megnevezés.

Az ergotizmus Európa középső sávjában volt gyakoribb, és főként a rossz, hideg, csapadékos időjárás kedvezett felléptének. A klimatológiában „kis jégkorszaknak” nevezett időszak (14. századtól a 19. századig) igencsak kedvezhetett az anyarozs-fertőzés elterjedésének. A kedvezőtlen éghajlati viszonyok következtében időről-időre megcsappant a búzatermés, és még a zordabb klímához szokott rozs is egyenlőtlenül, ritkásan szökött szárba, hosszan virágzott, így az anyarozs elszaporodott, és a megőrölt gabonának negyed, vagy még ennél is nagyobb részét alkothatta.

A gabonaföldeken elszaporodott anyarozsgombák nyomán sok helyen lobbant fel Szent Antal tüze az európai országokban, és a pestis után a második legnagyobb réme volt a középkori lakosságnak. Miután a tömeges megbetegedés okát nem ismerték, nemhogy gyógyítani, de még védekezni sem tudtak ellene, csupán az 1770-1771-es nagy járvány során derítettek fényt a fertőzött gabona és megbetegedés közötti összefüggésre. Ennek ellenére ergotizmus járványok kialakulásáról még a múlt századból is vannak feljegyzések. (1926-27 Oroszország, hivatalos adatok szerint 11.000 halott, 1928 Anglia, 1951 Franciaország, 200 megbetegedett, 7 haláleset)

Korabeli gyógymódok

A főként bőrbetegségek gyógyítására szakosodott antonita rend „ápolási protokollja” mai szemmel is helytállónak tűnik. Az ispotályba bekerült beteget gondosan megvizsgálták, ha kellett megmosdatták és tiszta ruhával látták el. Különös hangsúlyt fektettek az ápoltak egészséges étkeztetésére. A fájdalomtól, szenvedéstől legyengült emberek gombafertőzéstől mentes fehérkenyeret, sertéshúsból készült ételféleségeket, bőséggel zöldséget és gyümölcsöket kaptak enni. A roboráló étrendhez gyógynövénykivonattal vegyített bor dukált. Ez volt az úgynevezett Antonius bor, melynek receptje a 17. században elveszett.

A népi gyógyászatban se szeri, se száma a gyógyító szándékú szokásoknak. A betegséget megelőzendő, Remete Szent Antal napján tilos volt lisztbe nyúlni. A beteget lisztbe hengergették, avagy kifordított lisztes, vagy tarhonyás zsákkal megverték. A kutyaharapást szőrével elv alapján azt tartották, hogy „tűznek tűz a legjobb orvossága”. Csakis Antal névre hallgató személy acéllal, kovával tüzet csiholt a beteg felett, de azzal a vízzel is gyógyítottak, amelyben a kovács a tüzes vasat hűtötte, vagy amivel a parazsat locsolta. Hittek a bűvös erejű rigmusok, mondókák gyógyerejében, a Szent Antal tüze elleni ráolvasások legősibb és leggazdagabb változatai a gyimesi csángóktól és a bukovinai székelyektől kerültek elő.

Egységes elnevezés

Kórok ismeretének híján Szent Antal tüzének neveztek minden olyan bőrelváltozást, amely vörösséggel, égető érzéssel, fájdalommal, viszketéssel járt együtt. E gyűjtőnévvel illették a skarlátot, a kanyarót, a csalánkiütést, az ekcémát, a gomba és baktérium okozta bőr- és lágyrészfertőzések különböző formáit. A népnyelv még nem is olyan rég a bőr felszíni bakteriális gyulladását, az orbáncot (erysipelas) és a sertésorbáncot (erysipeloid) egyaránt Szent Antal tüzének mondta.

A szentről elnevezett égővörös bőrtünetet azonban nem csak betegségek jelölésére használták. Az itókát bőséggel fogyasztó atyafi ábrázatán megjelenő borvirágot is Szent Antal tüzének becézték. Ha egy szende leányzó zavarában hirtelen elpirult, akkor ezt valaha úgy mondták: „Az ő orcájának hamván az Szent Antal tüzének lángja rögvest fellobbant”.

A gránátvörös szín és Szent Antal tüze közti sok évszázados képzettársítás még Mikszáth Kálmán munkásságában is felbukkan. Az író Kísértet Lublón című művében olvashatjuk, hogy egykor a boroshordókat szentek, apostolok kifaragott arcképével díszítették, és ennek megfelelően töltötték meg különféle borokkal: „ A Júdás hordóban csiger volt (nem érdemel egyebet az áruló). Szent Pál szegzárdi vörössel vala megtöltve - talán jutalmul, hogy az oláhokat otthagyta. - A szelíd János apostol gyomrában egri bikavér forrt, a Szent Antaléban gránát villogású burgund. (Ebből ered, úgy látszik, a Szent Antal tüze.)”

Méregből orvosság

Az anyarozs okozhat veszélyes megbetegedéseket, de ugyanakkor a modern orvoslás egyik legfontosabb gyógyszertanilag hasznosított gombafaja. A gomba hatóanyagainak egy része simaizom-összehúzó hatású. Ezeket elsősorban a centrális és periferiális vérzések csillapítására és a szülészeti gyakorlatban méhösszehúzó hatása miatt alkalmazzák.

Jelentőségük van továbbá a migrén és a Parkinson-kór kezelésében is. Gyógyászati jelentősége miatt az anyarozst mesterségesen fertőzött rozstáblákon termesztették, mert mint obligát parazita táptalajon nem volt tenyészthető, de ma már fermentációval és szintetikus módon ezek az alkaloidok előállíthatók. A mesterséges termesztés módszerének kidolgozásában kiemelkedő szerepet játszott a Kossuth-díjas Békésy Miklós mezőgazdász, gyógynövény-nemesítő.

(WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus)