Mocsárlázas Magyarország

A történelem során a malária, a mocsárláz nem csupán távoli, egzotikus országokban szedte áldozatait, hanem egészen a XX. század közepéig a Kárpát-medencében is népbetegségnek számított.

A malária egy a vérben és szövetekben élősködő egysejtű, a maláriaplazmódium által okozott fertőző kórság, amely egyben a legelterjedtebb járványos betegség a világon. A fertőzés forrása a maláriás ember, a fertőzés szúnyog közvetítéssel terjed egyik emberről a másikra. A plazmódiumok számára az ember csupán átmeneti állomás, valódi gazdájuk ugyanis az Anopheles szúnyog, amely nyálával juttatja be őket az emberi szervezetbe.

Az emberben előforduló plazmódiumfajok – Plasmodium (P) vivax, P.ovale, P. malariae, P. falciparum - sok szempontból hasonlóak, de a fejlődési ciklusuk időtartama és a lázas szakok váltakozása egy-egy fajra mégis jellemző. A láz lehet harmadnapos, negyednapos és elhúzódó típusú. A lázrohamot a vörösvértestekből kiszabaduló érési alakok, mint fajidegen anyagok, továbbá a szétesett vörösvértestek, degenerálódott plazmódiumok okozzák. A heveny szak jellegzetes hidegrázással, lázrohamokkal, vérszegénységgel, sárgasággal, máj- és lépmegnagyobbodással jár. Idült szakaszában hiányoznak a heves lázrohamok, de a lép- és májduzzanat, a munkaképesség csökkenése stb. megmarad. A recidíva hajlam az egyén immunállapotától, illetve nagymértékben a plazmódium törzstől függ. Mint krónikus betegség számos más betegséggel komplikálódhat.

Hajdan a mérsékelt égövön is honos volt

A betegség eredeti őshazája valószínűleg Közép-Afrika volt, innen terjedt tovább, talán még a csiszolt kőkorban a mediterráneumra, majd Európa jelentős részére, így a történelmi Magyarország területére is. A malária elterjedését hőmérsékleti viszonyok determinálják. 15 ^oC alatti hőmérsékleten az Anopheles szúnyognem tud szaporodni, és a plazmódium fejlődési ciklusa sem mehet végbe. A szúnyog szaporodása szempontjából a hőmérséklet mellett nagyon fontos az ideális vizes élőhely megléte, ahová a tojásait lerakhatja, ahol a szúnyoglárvák fejlődhetnek. Ebből a szempontból a csípőszúnyogok számára a hajdani Magyarország szabályozás előtti vízrajzi adottsága, édenkertnek számított. A folyók mentén hatalmas kiterjedésű árterek húzódtak, az Ecsedi láp, a Berettyó melletti Sárrét, és a Fertő tó melletti Hanság mocsárbirodalom volt. Hasonló vízi világ jellemezte a Mezőséget és a Bánságot is.

A természet adta lehetőségek mellett, az ember maga is jelentősen hozzájárult, hogy lakhelye szoros környezetében minél ideálisabb élettérre lelhessenek a vérszívók. A falusi vályogházak szellőzetlen, egyenletesen temperált szobái, a zsúptetők védett félhomálya, megannyi búvóhelyet biztosítottak a szúnyogoknak. Alkonyatkor, ezekből a rejtekekből indultak el a nőstényszúnyogok táplálékszerző útjukra, és csípésükkel fertőzték a nyugovóra térőket. A kertek aljai vályogvető gödrökben, elmocsarasodott kenderáztatókban eközben zavartalan szaporodhatott a következő szúnyoggeneráció.

A honi szúnyoginváziót tovább fokozta, a török népesség gasztronómiai szokása. A törökök élelmezésében meghatározó volt a rizs, melyet nem importáltak, hanem árasztásos módszerrel rendszerint helyben termeltek meg. Magyarországon a hódoltság alatt a rizstermesztés centruma a Temes folyó vidéke és Dél-Dunántúl volt. A török kiűzése után külföldi telepesek folytatták egyre nagyobb intenzitással a termesztést. Egy 18. századból származó írásos emlék már felhívja a figyelmet az öntözéses gazdálkodás és a maláriaveszély közötti összefüggésre. Részben ennek köszönhetően, részben pedig a lakossági nyomásra, 1768-ban rendelkezéssel korlátozták a rizstermesztést.

Szegény és nobilis egyaránt szenvedett tőle

A történelem során elviselt kollektív traumákat, egy nép az anyanyelvébe szőve őrzi meg a legjobban az utókor számára. Hogy elődeink mennyit szenvedhettek a maláriától, jól jelzi, hogy hányféle névvel illették e betegséget: - váltóláz, mocsárláz, hansági láz, posláz, gyujtoványhideg, forróbetegség, epeláz, sárga láz, harmadnapos hideglelés, iszapláz, rizsföldi betegség stb. Létezik egy könyv, amelyben több mint 20 név van felsorolva. Bár igaz, hogy ezen megnevezések némelyikét, olykor egyéb vizes közegből eredő fertőzésre is alkalmazták, így például a leptospirosis-ra is. Mindenesetre nyelvi emlékeink jól tanúsítják, hogy a lakosság együtt élt a maláriával, félt tőle, ismerte, és azt is tudták miből ered (mocsárláz).

A névtelen áldozatok számát megbecsülendő, elég annyit megemlíteni, hogy a fertőzés sok helyeken tragikus demográfiai változásokat eredményezett. Például a Száva, Dráva és Duna közét a Szerémséggel a honfoglalás után magyarok népesítették be. E vidéken 170 évig tartott a török uralom. A csatározások, a fel-felbukkanó pestis, de leginkább a folyamatos maláriafertőzés következményeként az őslakos magyarság csaknem teljesen eltűnt.

A mocsárláz a neves történelmi személyeket sem kímélte. Heltai Krónikájából tudhatjuk, hogy amikor Mátyás király bevette Bécsújhelyt, Beatrix asszony negyednapos hideglelésben megbetegedett. II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban feljegyzi, hogy Szegedre érvén tartós epelázba esett. Széchényi István al-dunai hajóútja során kapta el a maláriát. Bólyai János neves matematikus, 1827-ben hadmérnökként a Maros folyó ágai által szabdalt Aradon tevékenykedett, amikor maláriát kapott, - a fertőzéstől másfél évig szenvedett. Kölcsey Ferenc végzetes betegségét családja harmadnapos hideglelésnek vélte. Munkácsy Mihály tizenöt éves korában esett váltólázba.

(WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus)