Napjaink veszélye: az antibiotikumrezisztencia

Antibiotikumrezisztenciának a baktériumok azon tulajdonságát nevezzük, amikor a fertőzéseket okozó baktériumok a kezelésükre alkalmazott antibiotikumok várt hatására nem vagy csak kevéssé érzékenyek. A rezisztencia (ellenállóképesség) egyik fő oka a túl gyakori antibiotikumhasználat.

Mi az antibiotikumrezisztencia?

Egyes mikrobák sosem voltak érzékeny az antibiotikumra, ezt nevezzük elsődleges rezisztenciának. Más esetekben egy adott baktériumtörzs ellen kezdetben hatásos egy vagy több antibiotikum, ám később a kórokozó rezisztenssé válik a korábban eredményes hatóanyagra; ez a másodlagos rezisztencia. A baktériumokban olyan mutációk alakulhatnak ki, amik az addigi érzékeny kórokozót ellenállóvá teszik az antibiotikumokkal szemben, és így ez az új ellenálló típus fog elszaporodni.

Az antibiotikumrezisztens baktériumok megjelenése gyakori jelenség, amely világszerte veszélyt jelent az egészségre. Korábban antibiotikuokkal jól kezelhető fertőzések válnak kezelhetetlenné, ami legyengült immunrendszer esetén végzetes is lehet. A WHO adatai szerint az antimikrobiális rezisztenciának tulajdonítható halálesetek száma 1,27 millió volt 2019-ben, és előfordulhat, hogy a jövőben tovább nő az antibiotikus kezelésnek ellenálló fertőzések száma.

Az antibiotikumrezisztencia elterjedéséhez hozzájárul az indokolatlan és túlzott, nem megfelelő antibiotikumhasználat.

Mire valók az antibiotikumok, hogyan működnek?

Az antibiotikumok olyan készítmények, melyekkel baktérium (és egyes esetekben protozoon) okozta fertőzéseket kezelhetünk. Az antibiotikumok hatástalanok a vírusok és gombák által okozott megbetegedések esetén.

Az antibiotikumokat általában hatásmechanizmus vagy hatásspektrum alapján osztályozhatjuk.

Azok, amelyek a baktériumok sejtfalát (penicillinek és cefalosporinok) vagy a sejtmembránt (polimixinek) veszik célba, vagy zavarják az alapvető bakteriális enzimeket (rifamicinek, lipiarmicinek, kinolonok és szulfonamidok), azok baktericid, tehát „baktériumölő” hatásúak, elpusztítják a baktériumokat. A fehérjeszintézis-gátlók (makrolidok, linkozamidok és tetraciklinek) általában bakteriosztatikusak, tehát gátolják a baktérium további szaporodását, növekedést (a baktericid hatású aminoglikozidok kivételével).

A szűk spektrumú antibiotikumok csak adott típusú baktériumokat céloznak meg, például a gram-negatív vagy gram-pozitív baktériumokat, míg a széles spektrumú antibiotikumok a baktériumok széles körét érintik.

A mai értelemben vett antibiotikumok felfedezése és fejlesztése a 19. század vége felé indult, és napjainkiban is tart, még a 2010-es évek elején is négy új antibiotikumosztályt vezettek be a klinikai használatba: ciklikus lipopeptidek (például daptomicin), glicilciklinek (például tigeciklin ), oxazolidinonok (például linezolid ) és lipiarmycinek (például fidaxomicin). Jelenleg is aktív kutatási terület az orvostudományban a baktériumok és az antibiotikumok közötti küzdelem megértése.

Hogyan alakulhat ki az antibiotikumrezisztencia?

A bakrétiumok szerzett ellenállóképessége létrejöhet öröklött mechanizmus révén, amikor a mutációt a baktérium a következő generációknak adja tovább új tulajdonságait. Sok kórokozó mikroorganizmusnak nagyon rövid a generációs ideje; 20-30 perc alatt képesek megduplázni a számukat, ezért minden túlélést segítő előnyös mutáció gyorsan rögzül.

Az antibakteriális szerekkel szembeni rezisztencia növekedése horizontális géntranszfer révén is kialakulhat. A baktériumok közötti horizontális génátvitel azt jelenti, hogy a rezisztencia génjét kódoló DNS szakaszokat a kórokozók képesek egymástól, akár különböző baktériumtörzsektől is átvenni. A lemásolt DNS-szakaszok leggyakrabban plazmidokból származnak, de bekerülhetnek akár a kromoszómából, az integronokból vagy a transzpozonokból is. A több különböző rezisztenciagént hordozó plazmidok többféle antibiotikummal szemben is rezisztenciát biztosíthatnak. Ezeket a több rezisztenciagén hordozó baktériumokat szokás multirezisztens baktériumnak, vagy a köznyelvben „szuperbaktériumnak” is nevezni.

Olyan helyeken, ahol elterjedt az antibiotikumhasználat (pl. kórházakban, azon belül is különösen az intenzív, vagy a szeptikus és infektológia osztályokon) nagyobb arányban fordulnak elő multirezisztens törzsek.

A helytelen antibiotikumhasználat

A nem megfelelő antibiotikus kezelés és az antibiotikumok túlzott használata nemcsak a beteg számára okozhat rövid távon is káros mellékhatásokat, hanem hozzájárult az antibiotikum-rezisztens baktériumok megjelenéséhez.

Nem megfelelő a kezelés, ha nem megfelelő típust alkalmazunk, nem megfelelő dózisban, nem megfelelő (akár túl hosszú, akár túl rövid) ideig. A túlzott antibiotikumhasználat tipikus példája, ha egy vírusos felső légúti „megfázást” antibiotikummal kezelünk, az antibiotikum ugyanis a vírusok ellen nem hat.

Szintén gyakran vezet túlzott antibiotikumhasználathoz, ha nem csak terápiás, hanem megelőzési (profilaktikus) célból is használunk antibiotikumokat. Egy hasi műtét előtt adott profilaktikus antibiotikum teljesen megalapozott döntés, de egy egzotikus országba való utazás esetén szedett antibiotikum - hogy azzal megelőzzük a lehetséges hasmenést - már indokolatlan használatnak minősül.

Az ipari állattartás során is nagyon elterjedt volt az antibiotikumhasználat, amit nem csak a fertőzések kezelésére, hanem „növekedésfokozó” szerként is használtak. Az antibiotikum az állatok húsának, tejének fogyasztásával az emberi szervezetbe is bekerülhet, valamint a trágyával a földbe jutva szintén fokozza multirezisztens baktériumfajok kialakulásának esélyét. Az Európai Unióban 2006 óta tilos antibiotikumokat használni növekedésserkentőként, ezért érdemes az Unió területéről származó húst és húskészítményeket fogyasztani. A fertőzéseket továbbra is lehet antibiotikumokkal kezelni, de a kezelés után annyi időt kell kivárni a vágással, amíg az antibiotikumok lebomlanak.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász