Hogyan válhatnak képessé az állati vírusok az emberek megfertőzésére is?

A közelmúltban történt események ismét ráirányították a figyelmet arra, hogy az állatokban rejtőzködő vírusok időről időre embereket fertőznek s okozhatnak járványokat, melyek a modern technika vívmányainak közvetítésével akár világméretű fertőzéseket válthatnak ki.

Zoonózisnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy állati kórokozó emberbe kerülve betegséget idéz elő. Néhány példa: pestis, sárgaláz, majomhimlő, Lyme-kór, Marburg-betegség, influenzák (köztük a spanyolnátha és a madárinfluenza vírusa), veszettség, Ebola, SARS, AIDS, hantavírus. Az ilyen fertőzések állatról emberre, de ugyanúgy emberről állatra is átvihetők.

A kórokozó elvileg bármi lehet (baktérium, gomba, vírus, egysejtű parazita vagy féreg), ám talán a vírusokkal van a legtöbb probléma: genetikai szerkezetük nagyon változékony, és mérhetetlenül egyszerű a felépítésük. A vírusok ellen gyógyszer nagyon nehezen fejleszthető ki, ugyanis a legtöbb vírus okozta betegségnek nincs specifikus gyógymódja, és a védőoltások is csak ideig-óráig megfelelők. Ahogy a vírus genetikai szerkezete megváltozik, úgy veszíti el a korábban kifejlesztett vakcina a hatékonyságát.

Hogyan képesek új fajokat is megfertőzni a vírusok?

A vírusoknak evolúciós szempontból kedvező, ha gazdafajt váltanak vagy a korábbi(ak) mellett újat is keresnek maguknak, azaz a kórokozó új fajokba települ – amelyekben vagy előidézi a betegséget, vagy nem. Amennyiben olyan gazdára talál, amely csak hordozójává válik és nem betegszik meg tőle, az is a vírus fennmaradását segíti elő, hiszen nem tudja elpusztítani a gazdaszervezetet még azelőtt, hogy más egyedekbe kerülne át, illetve a gazdaszervezet védekező reakciójával sem kell szembenéznie. Ezáltal fennmaradása hosszú időre biztosított, feltéve, ha a környezet változása nem veszélyezteti azt.

Ahhoz tehát, hogy a vírus gazdát cseréljen, a körülmények változásának kell bekövetkeznie, aminek következtében a régi gazdaszervezet és az új (jelen esetben az ember) közötti kapcsolat alakul ki. Az újfajta kapcsolat igen sokféleképpen jöhet létre, s majdnem minden esetben emberi tevékenység hatásának tudható be. A világ számos vidékén a népesség éhezik, ezért a vadállatokat fogyasztják, mint például a Szaharától délre eső területek jelentős részén.

Az egyéb átviteli mechanizmusok nem ennyire direktek. A jószágok gondozója megfertőződhet a napi teendők végzése közben, de ugyanígy veszélyt jelenthet a fertőzött vadállatokkal való barátkozás, vagy a nem ellenőrzött, bizonytalan földrajzi területekről származó állatok házi kedvencként való tartása is. Ebben az esetben az állatorvosi vizsgálat sem jelent biztonságot, mivel a veszély pontosan abban rejlik, hogy a gazdaszervezetet nem betegíti meg a vírus, vagy ha meg is betegíti, a tünetek később jelentkeznek.

Nézzük meg a gazdaszervezet szerepét a denevérek példáján keresztül

A közelmúltban számos újonnan felbukkanó, állati és/vagy emberi megbetegedést okozó vírusról derült ki, hogy végső soron denevérekről került vagy közvetlenül, vagy egyéb állatok közvetítésével az emberre. (Itt olyan denevérfajokról van szó, amelyek azokon a terüelteken honosak, ahol a szóban forgó, embereket sújtó járvány kitört.)

1994-ben egy ausztráliai farmon számos ló betegedett meg, melyek nagy része el is pusztult. A lovak gondozói is megfertőződtek, és haláleset is történt. A nyomok a denevérekhez vezettek, akiktől a lovak elkapták a vírust, mely a Hendra-vírus nevet kapta, majd róluk került át az emberre.

A Kongó folyó vidékén 1996-ban bukkant fel az Ebola-vírus, s kipusztította a helyi gorillák illetve csimpánzok nagy részét, s számos emberi életet is követelt. A vírus denevérekről került a majmokba, amelyek megölésével és elfogyasztásával az ember is megbetegedett.

1998-ban Malajzia területén az utóbb Nipah-vírusnak elnevezett kórokozó került denevérekről sertésekre, majd emberekre. E két utóbbi fajban nagyszámú halálos fertőzés történt.

A 2003-ban Délkelet-Kínában elsőként felbukkant SARS kórokozója is denevérekből indult világ körüli útjára, majd okozott 8422 emberi megbetegedésből 916 halálos fertőzést.

Az említettek mellett a denevérekben megtalálható a veszettség kórokozójával rokon lyssa-vírus is, mely szintén halálos kimenetelű emberi megbetegedéseket okoz.

A denevérek a vírusok szempontjából nagyszerű vírusgazdáknak számítanak, mivel hatalmas kolóniákban, sűrűn élnek, utódaikat figyelmesen gondozzák. A denevéreknek számos fajuk van, hosszú életűek s a repülés segítségével hatalmas távolságokat képesek megtenni – ez mind a denevérek mint gazdaszervezet, mind pedig a bennük rejtőző vírusok evolúciós túlélését biztosítja.

A vírusok eredetének feltárása hosszú évek molekuláris biológiai kutatómunkáját igényli.

Az eredmények önmagukért beszélnek s itt az ideje, hogy a számos más káros hatás mellett ebből is levonjuk a következtetést. Földünk ökoszisztémájába immáron olyan mértékben avatkozunk bele, amely "önvédelemre" kényszeríti bolygónkat. Talán még nem késő elgondolkodni, az intő jeleket figyelembe venni és változtatni hozzállásunkon.

Mit lehet tudni a COVID-19 világjárványt okozó SARS-CoV-2 eredetéről?

Az utóbbi húsz évben a COVID-19 a harmadik és a legkiterjedtebb járvány, amelyet eredetileg állatokból származó, az állatokat és az embert egyaránt fertőzni, megbetegíteni képes új koronavírusok okoztak emberben.

A SARS-CoV-2 ősének tekintett koronavírusok közül kettőt denevérekben Kínában már 2018-ban kimutattak. Későbbi vizsgálatok azonban denevérekben egyetlen olyan koronavírust sem tudtak kimutatni, amely kapcsolatban állna a SARS-COV-2-vel.

A SARS-CoV-2-höz hasonló koronavírusokat Kínában, a denevéreken kívül tobzoskában is kimutattak, feltételezések szerint ez a faj közvetítő szerepet játszott az élőállat-piacokon keresztül a denevér-koronavírusoknak az emberbe való bejutásában.

Azonban mind a mai napig nem sikerült biztosan megállapítani a SARS-CoV-2 vírus pontos eredetét.

Annyit lehet tudni, hogy a járvány a vuhani élőállat-piacról indult ki, ahová a természetes környezetükből befogott és szaporított vadállatokat is szállítottak. Ezeken a Kínában addig államilag hozzávetőleg 20 éven át népszerűsített, ezerszám működő farmokon olyan vadállatokat (pl. az említett tobzoskákat) is szaporítottak, amelyek bizonyos koronavírusok hordozói lehetnek. Az eleve embertelen és kegyetlen eljárás, a zsúfoltság, valamint az emberekkel való szoros kontaktus okozhatta, hogy a vírus képessé válhatott emberek megfertőzésére. Ismét csak az ember felelőssége merül fel, hiszen ha minden élőlényt tiszteletben tartva a maga természetes környezetében hagyna élni, és nem próbálná kizsákmányolni az élővilágot, nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna a SARS-CoV-2 és még számos más humán patogén vírusmutáció létrejötte, illetve a jövőben elkerülhetőek lennének a hasonlók.

WEBBeteg összeállítás
Szerzők: Dr. Kónya Judit családorvos és Bak Marianna, biológus
Felhasznált forrás: COVID-19, történet, előfordulás, oktan, járványtan, kórfejlődés, klinikai tünetek, kórjelzés, gyógyítás, megelőzés, védekezés – Varga János, Rusvai Miklós, Fodor László – Semmelweis Egyetem, Népegészségtani Intézet