Férfi influenza: valós betegség lehet?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:

A férfi influenza kifejezést leginkább pejoratív értelemben használjuk azokra, akik túl sokat panaszkodnak a megfázásuk vagy influenzájuk miatt. Egy kutatás eredménye azonban arra enged következtetni, hogy a férfi influenza valós betegség lehet.

Amint az az American Journal of Physiology – Lung Cellular and Molecular Physiology című szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, az egész betegség az ösztrogénnel, illetve férfiak esetében annak hiányával áll kapcsolatban.

A tanulmányhoz az influenza A vírust használták. Az, hogy egy vírusnál milyen mértékű szaporodással számolhatunk a befogadó testben, attól függ, hogy milyen súlyos a fertőzés. Annak érdekében, hogy megtudják, hogy az influenza A vírus másképp fertőzi-e a férfiakat, mint a nőket, a John Hopkins Egyetem kutatói szándékosan fertőztek női és férfi donoroktól nyert orrnyálkahártya (nazális) sejteket, amelyek a vírus elsődleges célpontjai.

A férfi influenza és az ösztrogén kapcsolata

A szóban forgó tanulmányban a kutatók azt kívánták megtudni, hogy az ösztrogénnek van-e hatása a vírus szaporodására. Ez a nemi hormon leginkább a női reprodukciós szervek fejlődéséért és szabályozásáért felelős, noha a fiatal felnőtt férfiak fejlődésében is szerepet játszik. A nők ösztrogénszintje magasabb a férfiakénál, ugyanakkor a kutatók gyanították, hogy köze van a „férfi influenzához”.

A kutatók először a nem fertőzött nazális sejteket ösztrogénnek és egy úgynevezett szelektív ösztrogén-receptor modulátor névre hallgató gyógyszercsoportnak (SERMs) tették ki. Az ösztrogén által aktivált sejt receptorok szintén stimulálhatók a SERMs által, melyek ösztogén-szerű hatásokat váltanak ki. A kezelt nazális sejteket ezután az influenzavírussal hozták érintkezésbe.

A női sejtek ellenállóbbak

Azt tapasztalták, hogy bármely, a fertőzés előtt 24-72 órával ösztrogénnel vagy SERMs által kezelt női sejt sokkal nagyobb, a fertőzéssel szembeni ellenállást, ugyanakkor a nazális sejttenyészeten belül jóval alacsonyabb vírusterhelést mutatott, mint az ösztrogénnel szintén kezelt férfi sejtek. Mindez erősen arra utal, hogy az ösztrogénnek antivirális tulajdonságai lehetnek, és hogy a férfi nazális sejtek még a kezelés után sem ellenállóbbak a fertőzéssel szemben. A háttérben meghúzódó okok még nem tisztázottak, de a kutatók feltételezése szerint az ösztrogén azon tulajdonságával lehet összefüggésben, mely képes a sejtek anyagcseréjét csökkenteni, ezáltal lassítva a vírus szaporodási képességét.

Ösztrogén - potenciális védelem influenza ellen

Sabra Klein, a tanulmány vezetője egyik nyilatkozatában megjegyezte, hogy korábbi kutatások már bizonyították az ösztrogén antivirális tulajdonságait a HIV, Ebola és a hepatitis vírusokkal szemben. A jelenlegi tanulmány azért egyedülálló, mert az ösztrogén nem specifikus hatását sikerült közvetlenül azonosítaniuk. Mindez azt jelenti, hogy az eddig a meddőség és menopauza kezelésére használt ösztrogén a jövőben akár potenciális védelmet jelenthet akár az influenza ellen is.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
IFLSCIENCE
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Influenza
Már az influenza tüneteinek első jelentkezésekor érdemes megkezdeni a kezelést, mivel a betegség szövődményei súlyos, akár életveszélyes betegségek is lehetnek. A rizikócsoportokba tartozók számára minden évben ajánlott a védőoltás beadása az influenza ellen.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pétervári László

Dr. Pétervári László

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest