A nyirokcsomók szerepe
A nyirokcsomók a nyirokrendszer részét képezik. A nyirokrendszer felelős részint a szövetközti folyadék vénás rendszerbe történő visszavezetéséért, részint pedig immunrendszerünk bázisa.
Elhelyezkedésük a szervezetünkben
A nyirokcsomók (és nyirokerek) érrendszerünkhöz hasonlóan hálózzák be testünket, ahogyan az egyes anatómiai régiók „tisztulását” és immunvédekezését vezérlik. Egy részük az emberi test felszínéhez közel, éppen ezért tapintható formában helyezkedik el, mely sokat segíthet az egyes nyirokcsomóbetegségek elsőkörű diagnosztizálásában is.
Felépítésük
Felépítésüket tekintve rendelkeznek egy külső kötőszövetes tokkal, egy oda-és egy elvezető apró nyirokérrel, valamint egy külső, tömöttebb (kéreg), és egy belső, lazább (velő) rendszerrel, melyek közt az átmeneti zóna található. A kötőszövetes tok apróbb, vékonyabb rostokkal nyúlik be a nyirokcsomó belsejébe, bonyolult hálózatot alkotva, és elősegítve a nyirokcsomó üregrendszerének kialakítását.
Szerepük
Az említett üregrendszer, és az itt jelen levő sejtek egy része segít a nyirokcsomóba bekerülő nyirokfolyadék szűrésében, a testidegen anyagok „kiemelésében”, és az ellenük történő immunvédekezés megindításában. A nyirokcsomó kérgi és velőállományában különféle immunsejtek (T és B lymphocták, falósejtek) találhatók, melyek szintén az immunvédekezést szolgálják.
Mitől nagyobbodhat(nak) meg a nyirokcsomó(k)?
Attól függően, hogy adott kórok éppen az immunrendszer tartós aktiválódását, bizonyos immunsejtek szaporodását, vagy éppen a kötőszövetes állomány burjánzását idézi elő, a nyirokcsomó szerkezetének meghatározott részei „nagyobbodnak” meg, mely alapos képalkotó és/vagy szövettani vizsgálattal pontosabban megállapítható. Ezzel elkülöníthető, hogy a nyirokcsomó-megnagyobbodást valamilyen fertőzés idézte elő vagy daganatos betegség áll a háttérben. A nyirokrendszer daganatos megbetegedéseit limfómáknak nevezzük, melyek a nyirokszövet sejtjeinek, a T- és B-limfocitáknak, valamint a histiocitáknak rosszindulatú daganatos burjánzásai.
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász