Hepatitis C: új időszámítás kezdődött

WEBBeteg összeállítás
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus megjelent:

A hepatitis C korábban az egyik legkisebb eséllyel gyógyítható fertőzésnek számított, így az érintettek többsége a sikeres kezelés reménye nélkül, és családja, barátai, munkatársai reakciójától tartva még ma is inkább titkolja, bagatellizálja állapotát. Nemcsak környezete, hanem önmaga előtt is.

A több éves, évtizedes szégyenérzet miatt sokan beletörődtek állapotukba, és még ma is elkerülik az orvost. A közelmúltban elérhetővé vált korszerű terápiák eredményeként azonban új lehetőségek nyíltak meg a - döntően önhibájukon kívül - megfertőződöttek számára, így a szégyen helyébe fokozatosan a gyógyulni akarás léphet.

Ehhez az első és legfontosabb lépés az, hogy a HCV vírussal fertőzöttek keressék fel orvosukat és kérjenek segítséget a teljes vírusmentesség eléréséhez.

Tudta?

A hepatitis C kórokozóját 1989 óta ismerjük, azóta folyik töretlen küzdelem az alattomosan támadó vírus ellen, amely kizárólag vér útján terjed. Évente 500-700 új esetet regisztrálnak Magyarországon, a fertőzöttek számát 70 ezerre becsülik, vagyis a lakosság széles rétegét érintő problémáról van szó.

Alapvető probléma az általános információhiány

Hiába ismerjük közel három évtizede a hepatitis C vírus veszélyeit, valamint azokat a rizikócsoportokat, akik a fertőzöttek körébe tartozhatnak, máig nem jutott el minden fontos információ az emberekhez erről az állapotról. Ezt bizonyítja az is, hogy a diagnosztizált betegek csaknem kétharmada nem tudja, mi az a HCV, mielőtt megállapítják náluk a fertőzöttséget1. A média sokat segíthet ebben a kérdésben.

Sokan talán azt sem tudják, hogy a hepatitis C vírus sokáig nem okoz tüneteket, lappangva bújik meg a szervezetben, ahol akár évtizedekig munkálkodik észrevétlenül: krónikus májgyulladást, májzsugort vagy akár májrákot okozva. Éppen ezért nem szabad már a kezdeti, jelentéktelennek tűnő tüneteket (pl.: fáradékonyság, rossz közérzet, emésztési zavarok) sem figyelmen kívül hagyni.

Mindannyian hajlamosak vagyunk valamilyen betegség gyanúja esetén az egyszerűbb, fájdalommentes megoldást választani, vagyis figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget, hogy a baj velünk is megtörténhet. A háttérben ilyenkor a pszichés hárítás mechanizmusa áll, amely a betegség elutasításával a következmények alóli mentesülést jelenti, mely által elkerülhetjük, hogy a megszokott életvitelünkből kizökkenjünk.

Bővebben A betegségek tagadásának pszichés hátteréről

Elsősorban a saját érdekeink azonban épp az ellenkezőjét követelik meg: tennünk kell a komoly következmények ellen, és időben orvoshoz kell fordulnunk! Részben ennek a belénk kódolt viselkedési sémának is köszönhető, hogy nem ismerjük a hepatitis C vírus hordozóinak pontos számát, akik sajnos az első panaszok megjelenésekor jellemzően már súlyos májkárosodással kerülnek az ellátórendszerbe.

Nem múlhatnak emberi sorsok a társadalom tévedésein!

A betegek számának pontos meghatározása azért sem lehetséges, mert a kezdetek óta számos tévhit övezte a hepatitis C vírus terjedését, amely sokáig rányomta a bélyegét az érintettek viselkedésére is: a HCV-fertőzöttség a tagadás betegségévé vált.

Tabu, szégyenérzet, kirekesztettség. Ezek az érzések kísérték az évtizedekig rejtőzködő betegek sorsát. Sokáig domináltak azok a nézetek, miszerint a hepatitisszel fertőzöttek felelősek az állapotukért (pl. a legtöbben drogfogyasztáshoz, májbetegség lévén alkoholizmushoz kapcsolták a vírusfertőzést). A valóság az, hogy az érintettek legnagyobb hányada az 1993 előtti vérátömlesztések alkalmával vagy egészségügyi ellátás közben fertőződött meg a vírussal, önhibáján kívül. Gyakori tévedés volt az is, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed, amely miatt hamar kialakult a távolságtartó magatartás a fertőzöttekkel szemben. Mára bizonyítást nyert, hogy a krónikus májbetegséget okozó HCV vér útján terjed.

Mindezek ismeretében a HCV-fertőzöttek reakciója nem lehetett más, mint a szégyenkezés és titkolózás a munkahelyükön, a családjuk előtt. Érthető, hogy ilyen körülmények között mindenki félti a kapcsolatait, tart az ártatlan megbélyegzéstől, ez viszont jelentős lelki terhet jelent a mindennapokban. A pszichés megterhelés ráadásul gyakran a megoldás felé vezető út akadályává is vált. Sokan nem tették vagy nem teszik meg a megfelelő lépéseket a gyógyulás irányába, amely az állapotuk romlását és mások megfertőzésének lehetőségét vonja maga után. Pedig már számos gyógyult beteg esete bizonyítja, hogy meg lehet szabadulni a hepatitis C vírustól.

Az utóbbi évek sikertörténete: a HCV-terápia új lehetőségei

Az információhiány nem csupán a betegek és a társadalom hozzáállásában figyelhető meg. A vírusfertőzés megszüntetéséről sem tudnak eleget az emberek, pedig a tudománynak köszönhetően a ’90-es évek kezdeti terápiás lehetőségein túl már létezik hatékony, rövid kezelési idővel és kevesebb mellékhatással járó megoldás is a vírus ellen, így nem kellene, hogy végzetes következményekkel járjon a fertőzöttség.

A vírus megjelenése óta hazánkban az interferonalapú, injekcióban adható kezelési módszert alkalmazták a hepatitis C vírus ellen. A szájon át szedhető ribavirinnel kombinált interferonterápia azonban számos hátránnyal jár a betegek számára: kellemetlen mellékhatásai vannak (láz, levertség, pszichés zavarok, emésztési problémák), hosszadalmas az alkalmazása (24-48 hét), továbbá a fertőzöttek csak egy részénél bizonyult sikeresnek (25-70%), de több esetben a vírus mutálódási képességei miatt a kezelés ellenére is tovább romlott a terápián átesettek állapota.

A korszerű kezelési módszer kifejlesztése azonban igazi áttörésnek számít, melynek köszönhetően a HCV-fertőzés mára nemcsak kezelhető, hanem gyógyítható is. - A direkt ható antivirális szerekkel (DAA) közel 100%-os sikerrel végzett kezelés az utóbbi években elérhetővé vált hazánkban is.

Jelenleg a Hepatitis Terápiás Bizottság döntése alapján a Hepatitis Regiszter nyilvántartási rendszer szerint történik a betegek várólistára helyezése. A prioritási index határozza meg a betegek várólistás elhelyezését, mely elsősorban a májkárosodás mértékét, a betegség aktivitását és a várható kezelés sikerességét veszi figyelembe. A szakmai ajánlás alapján minden HVC-fertőzött kezelése optimálisan az interferonmentes DAA-terápiával lenne célszerű, ezt jelenleg részben finanszírozási (anyagi) megszorítások korlátozzák, mivel a gyógyszerek nagyon drágák. – mondta el Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, majd hozzátette: - Maga az interferonmentes kezelés lényegesen kisebb testi és pszichés megterhelést okoz a betegnek, kevesebb a mellékhatások száma, elviselhetőbbek a páciens számára. Rövidebb (átlagosan 12 hét) a kezelés időtartama, szájon át szedhető gyógyszer kombináció alkalmazása könnyebbé teszi az együttműködést. Javul a kezelt betegek életminősége, a munkavállalást kevésbé befolyásolja a gyógyszerek szedése. A terápia további előnye, hogy még a májkárosodásban szenvedőknél is hatékonynak bizonyult, amellyel a fertőzöttek életminősége és túlélési esélye jelentős mértékben megnövelhető.

A hatékony terápiához azonban elengedhetetlen a HCV-fertőzés felismerése. A diagnózis általános laborvizsgálattal ugyan nem támasztható alá, azonban célzott vírusszerológiai vérvizsgálattal gyorsan és egyszerűen fény derülhet a vírus jelenlétére.

Dr. Ujj Zsófia szerint sokan valóban a megbélyegzés és szégyenérzet miatt titkolják betegségüket és nem jelentkeznek kezelésük megkezdésére, ugyanakkor (pl. az intravénás drogfogyasztók) alacsonyabb együttműködési aránya is korlátozza a betegség kezelésének sikerét. - Orvosi ajánlás szerint minden fertőzöttet kezelni lehet és kell, tekintet nélkül arra, hogyan alakult ki a HCV-fertőzés. Mivel egy manapság akár teljes mértékben meggyógyítható fertőzéssel állunk szemben, lényeges lenne mind a betegek, mind az orvosok hatékony együttműködése, a lakosság folyamatos részletes tájékoztatása, amivel elérhető lenne, hogy nem csak az ismert fertőzött beteg fordulna nagyobb bizalommal a kezelésben jártas szakemberhez, hanem alapos szűrés mellett növekedhetne a fel nem ismert fertőzöttek látótérbe kerülése és orvoshoz fordulásának aránya is.

A megfelelő időben elkezdett terápia többszörösére növelheti a fertőzöttek vírusmentességét, gyógyulását, túlélési kilátásait, mivel a vírusfertőzés megszüntetésével a máj jó eséllyel regenerálódik, így továbbra is elláthatja a szervezetben betöltött nélkülözhetetlen szerepét.

Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológusForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus

Forrás: 1World Hepatitis Alliance (WHA). HCV QUEST Nemzetközi Betegfelmérés. Magyarország. 2015.

Cikkajánló

Hepatitis C

Dr. Horváth Balázs, Dr. Árki Ildikó
Hepatitis C
A hepatitis C egy vírusos eredetű krónikus májgyulladás, amit az elsősorban vér útján terjedő hepatitis C vírus (HCV) okoz. Magyarországon körülbelül 70 ezer hepatitis C vírushordozó él. A fertőzés kezdetben nem okoz tüneteket, majd évek alatt krónikus májgyulladást idéz elő, ami kezelés nélkül évtizedettel a megfertőződést követően májzsugort és májrákot okoz.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Hepatológiai Központ - Dr. Németh Alíz, hepatológus, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, Dr. Árki Ildikó
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pétervári László

Dr. Pétervári László

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest