Új koronavírus: Meddig lehet életképes a különböző felületeken?
A NEJM (New England Journal of Medicine) szaklapban megjelenő tanulmány elemezte a COVID-19 vírusfertőzést okozó SARS-CoV-2 koronavírus (2019-nCoV) stabilitását, vagyis életképességét és így fertőzőképességét különböző felületeken.
Ehhez kutatók olyan aeroszol egységet (levegőben lévő vírusrészecskék) állítottak elő, melyben előre meghatározott fertőzőképességű és számú vírus volt jelen. Az adott aeroszol – levegőben szétoszlott vírus részecskék – terjedését és felületen való életképességét vizsgálták úgy, hogy egy nebulizátor – porlasztó – szimulálta a vírust hordozó egyént, aki köhögéssel vagy tüsszentéssel cseppfertőzés formájában terjeszti a vírust a környezetében.
Egy egységben hasonló mennyiségű vírus volt jelen, mint amit a cseppfertőzés során a vírusfertőzött személy légutaiból kiáramló nyál vagy váladék tartalmazhat.
Milyen következtetéseket tudtak levonni?
- A levegőben a vírus akár három óráig is életképesnek bizonyult.
- Műanyagon még 72 óra elteltével is életképes és fertőzésre alkalmas vírusok vannak.
- Rozsdamentes acél vagy fém felületen szintén 72 órán túl is találtak fertőzőképes vírust, bár a vírus kópiaszáma csökkent.
- Kartonpapíron 24 órán túl nem volt életképes vírus.
- Réz felületen 4 óra elteltével már nem találtak fertőzésre alkalmas élő vírust.
- Még kérdéses, hogy pontosan mennyi ideig, de a vírus a ruházaton is életképes maradhat.
A felületeken mutatott aktivitásnál figyelembe vettek két nem elhanyagolható tényezőt, a hőmérsékletet és a relatív páratartalmat is.
A hőmérsékletet nézve 4 °C-on 28 napig, de 4-20 °C között is 5-28 nap közötti ideig életképes a vírus. Ahogy emelkedett a hőmérséklet, ugyan csökkent a vírus életképessége, de a tanulmány eredményei alapján a vírus szobahőmérsékleten (20-23 °C között) napokig életképesnek bizonyult, 40 °C-on lényegesen csökkent az aktív vírusok száma. Legelőször már a Kínában kialakult járvány idején tudták izolálni egyébként a vírusfertőzöttek fürdőszobai használati tárgyain napokig a vírust. A relatív páratartalmat tekintve a vírus széles határon belül (20-60%) életképes. A hőmérséklet talán fontosabb szerepet tölt be a vírus inaktiválódásában, de erre nem adott eddig egyértelmű választ a vizsgálat. Emellett a két tényezőnek együttesen is lehet a vírus fertőzőképességét befolyásoló hatása, pl. magasabb hőfok és alacsonyabb relatív páratartalom vezet a leghamarabbi inaktiválódáshoz.
De miért is fontos ez?
Szobahőmérsékleten, beltérben, akár kórházban a vírus napokig életképes lehet egyes felületeken.
A különböző felületeken lévő életképes vírusok természetesen fokozhatják a fertőzés veszélyét, gyorsítják a terjedési sebességét. Elsősorban akkor, ha a higiéniás szabályok nincsenek betartva. Az alapos kézmosás ezért is lehet életmentő. Gondoljunk csak bele, vásárlás, közösségi terek vagy közös járművek, tárgyak használatát követően, még kézmosás előtt a szánkhoz érve, a szemünket megdörzsölve, még tünetmentes hordozó kontakt személy nélkül is elkaphatjuk a fertőzést! Otthonunkban, munkahelyünkön az együtt használt felületek (pl. kilincs, korlát, villanykapcsoló!) rendszeres fertőtlenítése csökkentheti az átvitelt.
A ruházaton életképes vírus jelenlétének figyelembe vétele is fontos lehet a mindennapokban, különösen azok esetében, akik egészségügyi intézményben dolgoznak vagy jártak, akik közösségbe mennek, vagy nem tudják megoldani az otthoni munkavégzést.
Az azonban nem egyértelmű pontosan, hogy milyen és mekkora jelentősége van a felületek révén túlélő vírusátvitelnek.
Tovább COVID-19 - Ajánlások és tájékoztatók az Egészségügyért Felelős Államtitkárságtól
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Felhasznált irodalom: Aerosol and Surface Stability of SARS-CoV-2 as Compared with SARS-CoV-1 (nejm), Effects of air temperature and relative humidity on coronavirus survival on surfaces (europepmc)