Dr. Geller Tamás: A szívünk szakad meg, amikor a betegeinktől videóhívásban búcsúznak a szeretteik
megjelent:
Nagy-Britanniában már több mint 80 ezer halottja van a koronavírus-járványnak. Naponta 50-60 000 új esetet regisztrálnak, a kórházi ellátórendszer a végsőkig túlterhelt. Egy Angliában élő, COVID-betegeket ellátó intenzív terápiás szakorvossal, dr. Geller Tamással beszélgettünk az ottani helyzetről, az új vírusmutációról, oltásról, a magyar és brit hasonlóságokról, illetve különbségekről.
Miben más az új mutáció, mint a már régebben terjedő vírus?
Mi az intenzív osztályon nem kutatjuk, hogy a régi vagy az új törzs okozta-e az adott páciens megbetegedését. Virológusok kimutatták ezt az új változatot, ami sokkal gyorsabban terjed az emberek között, de a mi szempontunkból nem tűnik úgy, hogy az új variáns nagyban különbözne az eddigitől, hogy nehezebben lehetne kezelni vagy súlyosabb megbetegedést okozna. Azt viszont egyértelműen tapasztaljuk, hogy jelentősen megnövekedett az esetszám - de ez az új vírusmutáció mellett a karácsony előtti enyhítéseknek is „köszönhető”. Nem véletlen, hogy az új csúcsot jelentő 68 053 megbetegedést napra pontosan karácsony után két héttel értük el.
Mi a nehézség a kórházba került betegek kezelésében?
Az első nehézség nyilván a kórházi kezelést igénylő Covid-ferőzöttek számának nagyon gyors és drasztikus növekedése, ellátásának megszervezése. Mind a sürgősségi osztály, mind az akut ellátást végző osztályok (akut belgyógyászati, pulmoniológiai osztály, CPAP-részleg, „high dependency unit”) szinte dupla-tripla kapacitással működnek. Ide megfelelő számú eszközt, emberi erőforrást kellett szervezni, orvosokat, nővéreket irányítottak át ide dolgozni. Ugyanez történt az intenzív osztályokon is - ahol eddig tíz ágy volt, ott most akár 20-30 ágy is van, ezt emberi erővel nagyon nehéz bírni. Gépeket még csak-csak be lehet szerezni, talán még az orvosok is képesek több beteget ellátni, de az intenzív ápolás különleges szakértelmet igényel, és a speciális képzettségű szakápolók, a szakszemélyzet hiánya óriási probléma. Olyan ápolókat kell behívnunk, illetve irányítanak az intenzív osztályra, akinek nem ez a szakterülete, nem dolgozott még ilyen körülmények között. Természetesen az ő munkájukat tapasztalt intenzíves ápolók felügyelik, de ez mégsem ugyanaz, és a fentiek miatt félő, hogy romlik az ellátás minősége is.
Az intenzív osztályon fekvő betegek szempontjából a legnagyobb nehézség, hogy a Covid-19 nagyon súlyos, nehezen gyógyítható-gyógyuló, kétoldali tüdőgyulladást okozhat, igen gyakran több,- illetve sokszervi elégtelenséggel. A vírus súlyosan károsítja a tüdőt, a gázcsere romlik, kritikussá válik és a betegek egy részénél gépi lélegeztetés is szükséges. Ezen betegek ellátása sokkal nehezebb, mint más típusú tüdőgyulladások esetében, hosszú ideig szükséges a lélegeztetést fentartani és a teljes gyógyulás esélyei is rosszak.
További nehézség, hogy a nem sürgős-halasztható kórházi kezeléseket, ellátásokat el kell/kellett halasztani. Így hosszú várólisták alakultak ki, illetve azok tovább nőttek. A tavaszi, első hullám után nyáron a legtöbb kórház „visszaállt”, hogy ezeket az elmaradásokat ledolgozza. Exta műszakokat, hétvégi műtéti napokat szerveztek be, sokszor privát kórházakban végeztek beavatkozásokat, műtéteket, hogy csökkentésk a várólistákat.
Ráadásul az egészségügyi dolgozók is elkaphatják a vírusfertőzést, ha valakinek akár tünetmentesen is, de pozitív a tesztje, vagy a közvetlen környezetében, családjában találnak fertőzöttet, már 10-14 napra kiesik a munkából. Ha valaki megbetegszik, már több hétre kiesik a munkából. Ilyen esetben az egyébként is rendkívül szűkös erőforrásokból megoldani a helyettesítést borzasztóan nehéz.
Nagy-Britannia előrébb jár az oltások terén, mint általában az uniós országok, így sokkal több információ áll már rendelkezésre. Mik az eddigi tapasztalatai?
Bátran ki merem jelenteni, hogy az általános oltás az egyetlen megoldás. Én is megkaptam a Pfizer vakcináját és mindenkit mást is arra buzdítok, hogy adassa be magának. A koronavírust nem a kormányzati intézkedések, korlátozások és nem is az egészségügy fogja tudni legyőzni, kizárólag az, ha elérjük a nyájimmunitást. Azaz vagy az emberek legalább 50-60 százaléka megkapja az oltást, vagy természetes módon fertőzödik át a népesség, de így százezreknek kell még meghalnia az oda vezető úton. Éppen ezért szakmailag nem is lehet kérdés, hogy általában beoltassa-e magát valaki.
Angliában az egészségügyi dolgozók nem élveznek elsőbbséget, mint itthon, itt legveszélyeztetettebb népességgel, az idősotthonokban élőkkel kezdték. Ettől függetlenül szilveszterkor már én is megkaptam. Tudjuk, hogy néhány esetben felléphet allergiás reakció, ezért az oltás után 15-30 perces megfigyelésen vettünk részt, amely során én sem magamon, sem máson nem tapasztaltam semmilyen mellékhatást, és nem is ismerek olyat, akinek problémája származott volna abból, hogy beadatta. Azt gondolom, hogy az oltás biztonságos és jelenleg nincs alternatívája.
Angliában az oltási kampány mellett is szigorúbb korlátozások vannak érvényben jelenleg, mint itthon. Mit tapasztal, milyen a „közhangulat”?
Ezt a helyzetet - a nyájimmunitás eléréséig - jelenleg nem lehet máshogy kezelni, csak korlátozásokkal. Már most látjuk a korlátozások decemberi enyhítésének következményeit, hiszen rengeteg új megbetegedés van. Az intenzív osztályok egész Londonban megteltek, olyannyira, hogy elkezdődött a súlyos állapotú, lélegeztetésre szoruló betegek vidékre szállítása. Gyakorlatilag az egész ország területét fertőzöttnek lehet minősíteni, de az ország méretéből adódóan egyes régiókban még vannak rendelkezésre álló kapacitások - ezek a kórházak fogják most fogadni a súlyosabb betegeket.
Természetes és abszolút érthető, hogy a lakosság nehezen viseli a korlátozásokat. A saját felnőtt gyerekeimen, a szomszédaimon, az ismerőseimen is látom, hogy mennyire elegük van már, hogy mennyire nehéz ezzel mentálisan megküzdeni. Azon is érezzük, hogy a társadalom veszíti el a türelmét, hogy márciusban még tapsviharok voltak csütörtök esténként, most már szinte azt érzem, hogy azt kérdezik az emberek, hogyhogy nem tudtuk még megoldani a problémát.
Eltelt 9-10 hónap és még mindig áll a gazdaság, még mindig be vagyunk zárva, még mindig nem találkozhatunk egymással. Én csak annyit kérek, hogy mindenki gondoljon bele: a kórházi dolgozóknak sem jobb semmivel, de eközben ők vasár- és ünnepnapokon is, karácsonykor-újévkor és a születésnapjukon is a társadalom támogatásától vagy távolságtartásától függetlenül, minden nap és minden éjjel fokozott fertőzésveszélyben küzdenek a betegek életéért. Mi is fáradunk, mi is kezdünk belefásulni és mi is szeretnénk visszakapni a normális életünket.
Több mint két évtizede dolgozom sürgősségi és intenzív ellátásban súlyos és kritikus állapotú betegek között, de most szerintem mindenki a valaha volt legnehezebb időszakát éli.
Hogyan tudják lelkileg feldolgozni ezt a helyzetet?
A betegeinket nem látogathatják az intenzív osztályokon. Egyedül vívják az élet-halál küzdelmüket, a szeretteikkel legfeljebb videóhívásokon és telefonon tudják tartani a kapcsolatot. Gyakran hosszú ideig, heteken át küzdünk a betegekért, megismerjük őket, kötődünk hozzájuk, látjuk a történetüket, a családi helyzetüket, a nehézségeiket. Az utóbbi hónapokban rengeteg utolsó, búcsúzó videóhívásnak voltunk szem- és fültanúi.
A szívünk szakad meg ilyenkor! Van, hogy komplett családokat kezelünk az intenzív osztályon. Gyakran látok szomorú nővéreket, gyógytornászokat, fiatal és idősebb orvosokat. Egy idő után nagyon nehéz újra felvenni a védőfelszerelést és magas színvonalú munkára motiválni magunkat, miközben éles a helyzet, nem hibázhatunk. Azt kell mondjam, a kiégés miatt nagy mértékben lecserélődött a személyzet a járvány kezdete óta.
Melyik az erősebb Nagy-Britanniában: az oltástól való félelem vagy a korlátozások miatti elégedetlenség?
Más a magyar és a brit társadalom és más az egészségügyi rendszer is. Magyarországon az emberek inkább egy-egy adott orvosban hisznek – az angolok az egészségügyi rendszerben. És abban, hogy nem hagynák őket cserben azok, akiknek a döntéshozatal a feladatuk.
Én azt gondolom, hogy az itt élő emberek jobban bíznak a tudósaikban, orvosaikban, járványügyi vezetőikben, és akikkel én beszéltem, mind oltáspártiak. A britek várják, hogy megkaphassák az oltás és örömmel mennek, ha sorra kerülnek. Hisznek abban, hogy ha ők az ötödik csoportba tartoznak az oltási sorrendben, akkor azt nem véletlenül találták ki úgy, és kivárják a sorukat. Én nem találkoztam oltásellenessel, itt valószínűleg jóval kisebb ez a réteg. Máig körülbelül a lakosság 2 százaléka kapta meg a vakcinát Nagy-Britanniában, de a kormány tervei szerint ez 15 hét alatt el kell, hogy érje majd a 30-35 milliót. Májusra meghaladhatjuk az 50-60 százalékos beoltottsági szintet, vagyis húsvét körül talán már elkezdhetjük visszakapni a normális életünket.
Forrás: WEBBeteg
Szerző: Gorzsás Anita, újságíró
