Mit jelent, ha a vakcina beadását követően semmilyen reakció nem tapasztalható?
Azáltal, hogy egyre többen kapják meg a szükséges vakcinát, több információ áll a rendelkezésünkre, mint valaha a COVID-19 elleni vakcinával kapcsolatban - és sok információval rendelkezünk ezek mellékhatásairól is.
A hányinger, az izomfájdalom, a hidegrázás, a kimerültség és a láz mind normális reakció. Ami azt illeti, olyannyira normális, hogy egyesek most már jobban aggódhatnak azzal kapcsolatban, mit jelent, ha nem éreznek semmit.
Az Egyesült Államokban megkérdezett szakértők szerint azonban sem a mellékhatások, sem azok hiánya miatt nincs ok az aggodalomra. „Annak oka, hogy miért jelentkeznek különböző szinten, vagy eltérő súlyossággal a mellékhatások az egyes embereknél, komplex és nem teljesen tisztázott” – mondta egy San Diegóban praktizáló orvos, Dr. Abisola Olulade. „Azt azonban tudjuk, hogy a mellékhatások összefüggésben állnak az immunválasszal, éppen ez az oka annak, hogy azok, akik idősebbek – és gyengébb az immunrendszerük – kevésbé tapasztalnak ilyesmit. Amikor megkapjuk a védőoltást, a szervezet idegenként érzékeli azt, majd gyulladást vált ki. És alapjában véve ez az, aminek hatására jelentkeznek ezek a mellékhatások. Tehát egyeseknél elképzelhető, hogy ez a kiváltó ok nem olyan erőteljes, mint másoknál.”
Mi okozhat erőteljesebb oltási reakciót?
Az, hogy valaki miként reagál a védőoltásra, számos tényezőtől függ, beleértve az életkort, a már fennálló alapbetegségeket és a genetikát. Vizsgálatok szerint azok az emberek, akiknek magas az ösztrogénszintjük, nagyobb valószínűséggel számolnak be erősebb mellékhatásokról; illetve a februárban közzétett adatok arra engedtek következtetni, hogy azoknak, akik korábban megfertőződtek a COVID-19 megbetegedést okozó vírussal, általában szintén hosszabb ideig tart, míg megszabadulnak a védőoltás beadása után jelentkező tünetektől. Dr. Olulade elmondása szerint olyan dolgok is szerepet játszhatnak a vakcinára adott reakciókat illetően, mint a környezet, az étrend és a stressz-szintek.
A védőoltás típusától függően is eltérő reakciókat tapasztalhatunk. Egy, a JAMA szaklapban nemrégiben közzétett vizsgálat szerint az emberek mintegy 75%-a nyilatkozott úgy, hogy tapasztalt valamiféle reakciót, miután megkapta a Moderna által fejlesztett vakcina második dózisát, míg a Pfizer-BioNTech-vakcina második dózisának beadását követően az embereknek csak 64%-a tapasztalt mellékhatásokat. A Johnson & Johnson (J&J) védőoltásával kapcsolatosan – amiből csak egy dózis beadására van szükség – számoltak be a legkevesebb mellékhatásról, ugyanakkor ennek a vakcinának volt a legalacsonyabb a hatásossági rátája. Míg a Moderna- és a Pfizer-vakcinák hatásossági rátája 94,1%-os, illetve 95%-os rendre, addig a J&J által fejlesztett védőoltás összességében 72%-os hatásossággal bír, és 86%-osan hatásos a súlyos megbetegedés kialakulásával szemben. (Az említett tanulmány csak e három vakcinát elemezte - WEBBeteg)
Ezek a számok azt is bizonyítják, hogy a mellékhatások nem határozzák meg a védőoltás hatásosságát. A Pfizer vizsgálatában például a vizsgálatban részt vevő személyeknek csak nagyjából a fele számolt be arról, hogy bármilyen fizikai reakciót tapasztalt a védőoltás beadását követően. „Mindannyiuk esetében, függetlenül attól, hogy jelentkeztek-e náluk mellékhatások vagy sem, megfelelő védettség alakult ki a koronavírussal szemben” – mondta Dr. Olulade. „Ez tehát azt jelenti számunkra, hogy csak, mert valakinél nem jelentkeztek mellékhatások, nem jelenti azt, hogy a vakcina ne lenne hatékony.”
Mindenki immunrendszere más és más azonban, és tökéletesen rendjén való, ha nem tapasztalunk semmilyen mellékhatást, és az is rendben van, ha az oltást követően fájdalmat érzünk, betegnek vagy kimerültnek érezzük magunkat. Ami azt illeti, ez csak azt igazolja, hogy a szervezet immunválasszal reagál. „A védőoltás beadását követő mellékhatás egy nagyszerű dolog” – tette hozzá Dr. Olulade. Azt árulja el számunkra ugyanis, hogy az immunrendszerünk működik, és olyan módon reagál, ahogyan azt szeretnénk, ami nagyon fontos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha nem jelentkezik mellékhatás, akkor bármilyen baj lenne velünk.
És még egy jó hír: a mellékhatásoknak mindhárom vakcina esetében pár napon belül meg kell szűnniük.
Mikor hívjunk orvost?
A CDC szerint az egyetlen valódi ok az aggodalomra az, ha néhány nap elteltével is tüneteket tapasztalunk, vagy ha az injekció beadásának helye 24 óra elteltével még érzékenyebbé, pirosabbá vagy duzzadtabbá válik. Ha ezek közül bármelyik előfordul, hívjunk orvost (vagy vegyünk be antihisztamintartalmú készítményt, amennyiben kiütésre vagy valamilyen egyéb típusú allergiás reakció jelentkezésére gyanakszunk).
Tovább
- A COVID-19 elleni vakcinák összehasonlítása
- 5 tényező, ami meghatározza a COVID-19 elleni vakcinára adott válaszreakciónkat
- Milyen ütemben alakul ki a COVID-19 elleni vakcinák hatása?
- A szüleim megkapták a védőoltást, de én még nem - Kockázatos lenne meglátogatnom őket?
WEBBeteg
Forrás: Füzesi Zsuzsa, fordító; What Happens If You Don’t Have Any Vaccine Reaction? (Yahoo)