Az övsömörnek még nincs valódi ellenszere

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Sokan vannak, akik kétségbeesnek, amikor felfedezik testük bőrfelületén az apró, piros, sárga hólyagos pöttyöket, melyek viszketéssel, csípő-égő érzéssel jelennek meg.

Legtöbbször az ágyéki gerinc fölött fél- vagy teljes tenyérnyi nagyságban borítják a bőr felszínét, vagy övszerűen a derék-, hastájékon. Nem érdemes kaparni, vakarni, esetleg a sárgás váladékot kinyomogatni, mert különben a fertőzés továbbterjedhet, a bőr elfertőződhet, és súlyosabb bőrbetegséget idézhet elő. Ezzel a beteg az immunrendszere még gyengébb állapotát idézheti elő. Így a gyógyulás is nehezebb, hosszadalmasabb. Mindenképpen szakorvoshoz, bőrgyógyászhoz kell fordulni bármely életkorban. Az otthoni kuruzslás, öngyógyítás eredményt nem hoz, és veszélyes.

Az övsömör (herpes zoster) a bárányhimlő által okozott ideg- és bőrgyulladás. A szakemberek úgy vélik a kutatások alapján, hogy a bárányhimlő megbetegedést követően a vírus élve maradhat a gerincvelő hátsó szarvában található érző idegsejtekben. Erre senki nem gondol, amikor felfedezi magán a kínzó és viszkető érzéssel megjelenő övsömörös pöttyöket a testén, mely jellegzetes kórképet mutat. Ezért is kell szakorvoshoz fordulni, s nem kapargatni, bármennyire is viszket. Ez a vírusos eredetű betegség erős fájdalommal jár, gyakran övszerűen előforduló bőrkiütés. A közép- és idősebb korban megjelenő betegséget ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt, amit a legtöbben még gyermekkorukban átvészelnek.

- Az övsömör megjelenése szorosan összefügg az immunrendszer erőteljes gyengülésével – tudtuk meg dr. Papp István bőrgyógyász szakorvostól. – A tünetek nagyon jellegzetesek. Duzzadt, vörös foltok a has vagy az ágyéki gerincszakasz feletti legalább öt-tíz centis, tenyérnyi területen. A sárgás, kezdetben vizenyős folyadékkal telt hólyagok, ha kifakadnak, rosszabb esetben elkaparja a beteg, mert erősen viszket és csíp, akkor forrázáshoz hasonló fájdalom érezhető a bőrön, ami alapvetően idegfájdalom. Az övsömör a bárányhimlőn korábban valamikor átesett, erősen immunhiányos állapotban lévő emberek szervezetében jelenik meg. A vírus feléledését követően 5-10 nappal az adott idegdúchoz tartozó bőrrészhez vándorol, és ott bárányhimlőre emlékeztető halvány vörös foltok, majd apró hólyagok jelennek meg. Az így látható pöttyök a bőrön szinte kirajzolják az idegpálya érintett haladási útvonalát.

- Mi válthatja ki az övsömör megjelenését egy felnőtt férfi vagy nő esetében?

- Nincs különbség a nők és a férfiak megbetegedése közt. A bárányhimlő lezajlását követően a vírus a csigolyák közti érzőidegdúcok idegsejtjeiben olykor egy egész életen át inaktív módon meghúzódhat. Abban az esetben, amikor nagymértékben gyengül az immunrendszer, számos betegség felütheti a fejét, de az erős, tartós stressz, a szervezet kimerülése, feldolgozatlan, elhúzódó trauma, ami gyengíti a védekező képességet a vírusokkal szemben, aktiválja a betegséget okozó vírust. Ezt követően az onnan kimenő, kivezető idegszálak mentén a bőrbe jut, erős gyulladást okozva, s kialakul, felszínre tör az övsömör. Ennek oka, ahogy említettem, az immunrendszer komoly gyengülése, vagy az időskori cukorbetegség, továbbá más vírus okozta betegség, ami lázzal jár. Gyakorta előfordul a rosszindulatú daganatos betegek szervezetében is, főként a leukémiában szenvedők közt, de a gerinctájékot ért erős sérülés is aktiválhatja a vírust, ami az övsömört felszínre hozza.

Sokan megkérdezték a betegeim közül, hogy abban az esetben, ha átestek a bárányhimlőn, törvényszerű-e az övsömör későbbi megjelenése. A válaszom az, hogy nem.

Az esetek többségében a vírusok újraéledésének, támadásának oka nem mutatható ki a szervezetben.

- A tüneteket vélhetően nem lehet mással összetéveszteni az elmondottak alapján sem, de csak szakorvos adhat pontos diagnózist. Fertőző betegség-e az övsömör?

- A jellegzetes klinikai kórkép és kórelőzmény alapján, a tipikus tüneteket látva a szakorvos azonnal felismeri, hogy milyen betegséget kell kezelnie, vagyis a diagnózis könnyen felállítható. Akkor vagyunk nehezebb helyzetben, ha az idegfájdalom megelőzi a bőrkiütések megjelenését, mivel a fájdalom számos más betegség tüneteit „utánozhatja”, illetve azokhoz hasonlatos. Ilyenek az epekő okozta szenvedés, a szívinfarktus, a hasi szervek perforációja, ami emlékeztethet a vakbél perforálódására. A vírus a feléledését követően 5-10 nappal az adott idegdúchoz tartozó bőrrészhez vándorol, és ott bárányhimlőre emlékeztető halvány vörös foltok, majd apró hólyagok jelennek meg. Az így látható pöttyök, hólyagok a bőrön szinte kirajzolják az idegpálya érintett haladási útvonalát. Ezt valóban szakorvosnak szabad kezelnie.

Az övsömör akkor veszélyes a másik emberre - férjre, feleségre, gyerekekre -, ha ő még nem esett át a bárányhimlőn. Ilyen esetben könnyen fertőző lehet, s a beteg testével, illetve a hólyagváladékkal érintkező személy megkaphatja az övsömör okozta vírusfertőzést. Gyakran hallom, hogy a párok kinyomkodják egymásnak ezeket a hólyagokat. Elképedek, mert nagy veszélynek teszik ki a beteg szervezetét, az irritált bőrfelületet, másrészt a váladékkal maguk is megfertőződhetnek.

Egyébként zárt gyermekközösségben is nagyon gyorsan terjed, így a szülőknek gyanú esetén, ha duzzadt vörös foltok jelennek meg a gyerek testén, ami nem mindenkor bárányhimlő, azonnal orvoshoz kell vinni csemetéjüket. A bárányhimlőn átesettek többnyire teljes védettséget élveznek a bárányhimlővel szemben, de az övsömör pont őket veszélyezteti.

- Miként gyógyítható az övsömör, s mennyi idő alatt regenerálódik a szervezet és a bőr felülete?

- Az övsömörnek sajnos nincs valódi ellenszere, gyógyszere. A vírusok pusztítása a legkézenfekvőbb az idejében megkezdett aciklovir kezeléssel. Segítséget jelent a B12-vitamin injekció formájában, ami jól hat a gyulladt idegek fájdalmának enyhítésére. Az elsődleges cél a kínzó fájdalomnak és a bőr gyulladásának az enyhítése. Hűtőkenőcsöt, rázókeveréket és erős fájdalomcsillapítót is felírunk az aktívan zajló időszakra. Az időben kezdett kezelések ellenére is megmaradhat a gyógyulás után úgynevezett herpesz utáni idegfájdalom (posztherpeszes neuralgia). Ilyen esetekben nem kerülhető el a szteroid gyulladásgátló alkalmazása a szűnni nem akaró fájdalom miatt. A szakorvosoknak azt is fel kell ismerniük, hogy amíg a vírusok aktívak, élnek, nem húzódtak vissza, a szteroid gyulladáscsillapító adása nem javasolt. Ennek oka, hogy a szervezet ellenálló képességét ez tovább gyengíti. Komplikáció az arcnál léphet fel, amikor előfordulhat igen ritkán az arcideg átmeneti bénulása, hallászavar, továbbá szaruhártyafekély, ami vaksághoz is vezethet. Ezt semmiképpen nem pánikkeltésből mondom, csupán azt hangsúlyozva, hogy az övsömör nem pattanásos bőrfelület, amit otthon nyomogatni lehet, hanem komoly vírusos megbetegedés. Nyoma épp akkor marad, ha a páciens nem fordul szakorvoshoz, hanem agyonvakarja, vagy felülfertőződik, illetve ha a visszatérő hólyagokat nyomogatják felsértve a bőr felszínét is. Akinek foltos a bőre, s gyakorta visszatér az övsömör a testén, bizonyos, hogy sokáig kezeletlenül cipelte a kórságot. Vannak, akik a szervezetük ellenálló képességének gyengülése során egy éven belül többször is elszenvedik az övsömör kínzó bántalmát.

Jó tudni azt is, hogyha kismama esik ebbe a betegségbe, nem kell a baba miatt aggódni, mert az övsömör nem magzatkárosító betegség, de a mamát muszáj kezelni és ellátni, tekintettel az áldott állapotra.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Papp István, bőrgyógyász szakorvos

Frissítve: 2021.12.14. 14:33, Megjelent: 2021.12.14. 14:33
Címkék: Övsömör téma

Cikkajánló

Az övsömör

Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Övsömör
Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza - ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pétervári László

Dr. Pétervári László

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest