Minden, amit a melioidózisról tudni kell

A melioidózis (melioidosis), vagy más néven Whitmore-kór egy trópusi fertőző betegség, amelyet a Burkholderia pseudomallei nevű Gram-negatív baktérium okoz, mely potenciálisan halálos állapotot is elő tud idézni. A fertőzés mind az embereket, mind az állatokat érintheti, sőt kórokozója akár egyes növényeket is képes megfertőzni. Jellemzően szennyezett vízzel és talajjal érintkezve terjedhet.

A melioidózis fertőzések az enyhétől a nagyon súlyosig terjedhetnek. A legtöbb B. pseudomalleivel fertőzött ember nem tapasztal tüneteket, de akiknél jelentkeznek, az az enyhe tünetektől, például láztól, bőrelváltozásoktól kezdve súlyosabb tünetekkel is számolhat, mint a tüdőgyulladás és tályogok, súlyos agyvelőgyulladás, ízületi gyulladás. Még ha megfelelően kezelik is, a melioidózisban szenvedők körülbelül 10%-a meghal. Ha nem megfelelően kezelik, a halálozási arány elérheti a 40%-ot is. A melioidózisban szenvedők körülbelül 10%-ánál két hónapnál tovább tartó tünetek jelentkeznek, ezt "krónikus melioidózisnak" nevezik.

A fertőzés folyamatosan jelen van Délkelet-Ázsiában, különösen Thaiföld északkeleti részén, és Ausztrália északi részén. A fejlett országokban, például Európában és az Egyesült Államokban a melioidózisos esetek általában behurcolt esetekként jelennek meg, jellemzően olyan országokból, ahol a melioidózis gyakoribb. Ennek egy szomorú példája a közelmúlt amerikai esete. A Walmart kiskereskedelmi lánc által forgalmazott, Indiából importált aromaterápiás spray-vel terjesztett kórokozó két halálos áldozatot is követelt, további fertőzések mellett.

Bár a betegség ritka az Egyesült Államokban, de közegészségügyi probléma Délkelet-Ázsiában, Észak-Ausztráliában és más trópusi éghajlatú helyeken. A melioidózis az áruforgalommal – számos korábban ismeretlen trópusi betegség mellett – olyan területekre is terjedhet, ahol általában nem található meg. Emiatt a B. pseudomalleit, a melioidózis okozóját potenciális biológiai fegyverként azonosították.

A melioidózis tünetei

A melioidózis tünetei a fertőzés típusától függően változnak. A melioidózis típusai közé tartozik a pulmonáris (tüdőt érintő) fertőzés, a véráram fertőzése, illetve a lokális (helyi) és disszeminált fertőzések.

Általában kettő-négy hétbe telik, amíg a tünetek megjelennek a baktériummal való érintkezés után. De tünetmentes fertőzötteket is azonosítottak már.

A tüdő és a véráram fertőzése

A melioidózis leggyakoribb manifesztációja a tüdőfertőzés. A tüdőtünetek lehetnek enyhék, például hörghurut, vagy súlyosak, beleértve a tüdőgyulladást, amely gyors, megfelelő kezelés nélkül a véráram fertőzéséhez vezetve szeptikus sokkot okoz. A szeptikus sokk egy súlyos vérfertőzés, amely gyorsan halálhoz vezethet. Gyakori és életveszélyes, és a melioidózis legsúlyosabb formájának számít.

A tüdőfertőzés tünetei a produktív (köpettel járó) vagy nem produktív köhögés, a légzéshez társuló mellkasi fájdalom, magas láz, fejfájás és általános izomfájdalom, fogyás.

A tüdő melioidózis fertőzése utánozhatja a tuberkulózist, mivel mindkettő tüdőgyulladáshoz, magas lázhoz, éjszakai izzadáshoz, fogyáshoz, véres köpethez és genny vagy vér megjelenéséhez vezethet a tüdőszövetekben. A melioidózisban szenvedők tüdő-röntgenfelvételei üres tereket, úgynevezett kavitációkat is mutathatnak, amelyek a tuberkulózis röntgenképéhez hasonlatosak.

A cukorbetegségben, vesebetegségben, májbetegségben (beleértve a súlyos alkoholizmus miatt kialakuló formáját), thalasszémiában, cisztás fibrózisban, krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD), tüdőtágulatban, rákban vagy egyes autoimmun megbetegedésben szenvedőknél nagyobb eséllyel alakul ki a véráram melioidózis fertőzése, és a betegség pontenciálisan súlyosabb lefolyással jár. A 40 év felettieknél nagyobb a kockázata a melioidózisos vérfertőzésnek és a súlyosabb tünetek kialakulásának, mint a fiatalabbak esetén.

Lokális fertőzés

Ez a fajta melioidózis a bőrt és a közvetlenül a bőr alatti szerveket érinti. A helyi fertőzések átterjedhetnek a véráramba és viszont, a véráramfertőzések helyi fertőzéseket okozhatnak. A tünetek a következők lehetnek: fájdalom vagy duzzanat egy zárt (lokalizált) területen, például a fültőmirigyekben (a mumpszhoz hasonlatosan), láz, fekélyek vagy tályogok a bőrön vagy közvetlenül a bőr alatt – ezek kemény, szürke vagy fehér csomókként kezdődhetnek, majd megpuhulnak és begyulladnak.

Disszeminált fertőzés

Az ilyen típusú melioidózisban egynél több szerv válik érintetté, és összefügghet a szeptikus sokk kialakulásával is. A tünetei: láz, fogyás, gyomor- vagy mellkasi fájdalom, izom- vagy ízületi fájdalom, fejfájás, görcsök. A fertőzött gócok leggyakrabban a májban, a tüdőben, a lépben és a prosztatában találhatók. Ritkábban fertőzések fordulnak elő az ízületekben, a csontokban, a nyirokcsomókban vagy az agyban.

A melioidózis okai, terjedése, előfordulása

Azoknál az embereknél és állatoknál, akik közvetlenül érintkeznek a B. pseudomallei baktériummal szennyezett talajjal vagy vízzel, melioidózis alakulhat ki. A közvetlen érintkezés leggyakoribb módja a szennyezett por vagy vízcseppek belélegzése, szennyezett, nem klórozott víz, vagy pasztőrözetlen tej ivása, a szennyezett talaj megérintése kézzel vagy lábbal. Ez utóbbi különösen akkor probléma, ha a bőrön apró sérülések is vannak, bejutási kaput biztosítva. A baktériumok évekig élhetnek a szennyezett talajban és vízben.

A melioidózis emberről emberre történő átvitele nem valószínű. A szakértők azonban találtak néhány lehetséges szexuális úton történt átviteli esetet. A fertőzés átterjedhet a csecsemőkre is az anyatejen keresztül, vagy ritkább esetben placentáris úton, vagyis amikor a baba még az anyaméhben van. Ritka a betegség állatokról emberre való átterjedése, bár a kutatók a lehetséges zoonózis kockázataiként a trópusi édesvízi halakat azonosították.

A fertőzésnek kitett legmagasabb kockázatú emberek a katonák, az építőiparban, mezőgazdaságban, halászatban és erdőgazdálkodásban, állatkertekben dolgozók, kalandkereső és ökoturisták, beleértve azokat is, akik egy hétnél kevesebbet töltöttek olyan területen, ahol a betegség elterjedt.

Sok állat fogékony a melioidózisra. A szennyezett vízzel és talajjal való érintkezés mellett az állatok egy másik fertőzött állat tejéből, vizeletével, székletével, sebével és váladékaival érintkezve is felvehetik a baktériumot. A leggyakrabban érintett állatok a juhok, kecskék, sertések.

A leggyakrabban jelentett melioidózisos területek: Thaiföld, Malajzia, Szingapúr és Észak-Ausztrália. Emellett előfordultak még esetek India és Srí Lanka, Dél-Kína, Hongkong, Tajvan, Vietnam, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Mianmar (Burma) egyes területein is.

A melioidózis diagnosztizálása

A melioidózis szinte minden szervet érinthet, és sok más betegséget is utánozhat. Ezért nevezik néha „a nagy utánzónak” is. De a téves diagnózis végzetes lehet.

A B. pseudomallei baktérium tenyésztése az arany standard diagnosztikai tesztnek számít. Ehhez az orvosok mintákat vesznek a személy véréből, köpetéből, gennyből, vizeletéből, vagy ha az alábbi helyen kórosan felgyülemlik, akkor az ízületi folyadékból, peritoneális (hasüregi) folyadékból, vagy a szívburokban felgyűlt folyadékból.

Nagyobb járványok idején a szakértők mintát vehetnek a talajból vagy a vízből, melyhez a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) diagnosztikai segítséget is kínál.

A melioidózis kezelése

A kezelés a melioidózis típusától függően változhat. Kezelésének első szakasza antibiotikum (ceftazidim vagy meropenem) intravénás beadása legalább 10-14 napig. A kezelés ezzel az antibiotikummal akár nyolc hétig is eltarthat. A kezelés második szakasza a szulfametoxazol-trimetoprim vagy doxiciklin hatóanyagú antibiotikum egyikének 3-6 hónapig tartó, folyamatos, dózisnak megfelelő szájon át való szedése. Olyan embereknél, akik nem fejezik be a teljes antibiotikumkúrát, visszaesések is előfordulhatnak.

A melioidózis megelőzése

Védőoltás nem áll rendelkezésre. A fertőzött, endémiás területeken javasolják gumicsizma és kesztyű viselését, ha talajjal vagy vízzel érintkezik. Bőrsérüléseit fedje vízálló ragtapasszal, és minden esetben mosson kezet, ha talajjal érintkezett. Ha nyílt sebei, cukorbetegsége vagy krónikus vesebetegsége van, és endémiás területen járna, kerülje a talajjal és állóvízzel való érintkezést. Az egészségügyi dolgozóknak maszkot, kesztyűt és köpenyt kell viselniük. A henteseknek és húsfeldolgozóknak kesztyűt kell viselniük, és rendszeresen fertőtleníteniük kell a késeiket. Ha endémiás területen jár, és tejtermékeket iszik, győződjön meg róla, hogy a tej pasztőrözött.

A melioidózis kilátásai

Még az intravénás antibiotikus kezelések mellett is jelentős számú ember hal meg minden évben melioidózisban, különösen szepszisben és annak szövődményeiben. A halálozási arány magasabb azokon a területeken, ahol korlátozott az orvosi ellátáshoz való hozzáférés. A veszélyeztetett területekre utazóknak tisztában kell lenniük a melioidózissal, és lépéseket kell tenniük a potenciális expozíció (kitettség) korlátozására. Ha az utazóknál tüdőgyulladás vagy szeptikus sokk alakul ki a trópusi vagy szubtrópusi területekről való visszatéréskor, orvosaiknak a melioidózist is figyelembe kell venniük, mint lehetséges diagnózist.

Tovább Gyorsan terjedhetnek észak felé a trópusi betegségeket terjesztő kórokozók

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos