A pandémia új szakasza: az újrafertőződések kora

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes megjelent:

Az immunrendszer védelme elől kibúvó BA.5 szubvariáns idézi elő napjaikban az újabban előforduló COVID-19-esetek többségét - amerikai felmérések szerint ott 65%-ban ez a felelős. A világ többi térségben okozott megbetegedések nagy részéért, minden bizonnyal, hasonló arányban felelhet.

Megérkezett a COVID-19 újabb hulláma, amiért egyértelműen a nagyon fertőzőképes Omikron szubvariáns, a BA.5 okolható, hangzott el vezető amerikai járványügyi szakemberek óvó figyelmeztetése egy a napokban (júl.12-én) tartott tájékoztatón. Azt is hozzátették, hogy az országban rendelkezésre állnak azok az eszközök (a vakcinák és a kezeléshez szükséges antivirális készítmények) amelyek képesek megakadályozni a súlyos helyzet kialakulását. „Tudjuk, miként kell kézben tartani a fejleményeket. Meg tudjuk előzni a súlyos megbetegedéseket, megóvjuk az életeket, és képesek vagyunk minimalizálni a COVID-19 okozta károkat” – nyilatkozta a Fehér házban dr. Ashish Jha, a COVID-elleni intézkedések koordinátora.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention) adatai szerint, a jelenleg az USA-ban a covid-fertőzéses megbetegedések 65%-át tehát, a BA.5 alváltozat okozza. Dr. Anthony Fauci, az elnök egészségügyi főtanácsadója, az ország első számú infektológus szakértője az adatok alapján úgy véli, hogy „a BA.5 lényegében megkerüli a neutralizáló antitesteket”, amelyek a beoltottaknál, illetve a fertőzésen korábban átesettek szervezetében alakultak ki. A fertőző betegségekkel és allergiával foglalkozó amerikai kutatóintézet (National Institute for Allergy and Infectious Diseases, NIAID) igazgatója egyben azt is leszögezi, hogy „a jelenlegi vakcinák még mindig hatékonyak abban, hogy megelőzzék a COVID-19 súlyos kimenetelét, úgy, mint a kórházba kerülést, illetve az elhalálozást”. Az elnöki tanácsadó arra szólította fel az amerikaiakat, hogy emeljék saját védelmi szintjüket, vakcináltságuk frissítésével.

„A fenyegetettség ugyanis valós. Akinél nincs meg a teljes beoltottság a megfelelő emlékeztetőkkel, az növekvő mértékben teszi ki kockázatnak magát, holott ezt a rizikót védőoltás felvételével csökkenteni lehet” – magyarázza dr. Fauci. Rajta kívül más vezető szakértők szájából is figyelmeztető szavak hangzottak el, amikor azt is megjegyezték, ez az átmeneti időszak, amiben jelenleg élünk, a pandémia új fázisa.

Az új szakasz neve: az újrafertőződések kora

„Az omikron BA.5 szubvariánsa újabb (de nem az utolsó) szög azon mítosznak a koporsójában, hogy a vírus enyhébb formát ölt, majd eltűnik” – fogalmaz dr. Eric Topol, egy kutatóintézet (Scripps Research Translational Institute) megalapítója. „Könnyen előfordul, hogy az előttünk álló hónapokban több, újabb variáns jön, valójában egy teljesen új család, mely még hatékonyabb módon lesz képes elkerülni az immunvédelem állította akadályokat, és ezáltal tovább növeli a vírus fertőzőképességét.

Először úgy látszódott, a COVID-19 olyan fertőzés, ami egyszer lecsap, ledönt, s ezzel vége is. De ma már nem hihetjük ezt. Már látszik, másképpen állnak a dolgok: a BA.5 az alapvető ludas. Ez a vírus a mutációk olyan típusaival rendelkezik, amely az összes elődjénél sokkal hatásosabban képesek kicselezni az immunrendszert, bármilyen védelmet is épített föl szervezetünkben az elmúlt két és fél év alatt a megfertőződés, az oltás felvétele (vakcináció), majd az esetleges újrafertőződés során. A BA.5 nem az első „kicselező” variáns, amivel találkoztunk: mind a Delta, mind az Omikron korai változatai félreléptek az ellenanyagok első generációi elől. Kitértek.

De a BA.5 és a nagyon közeli rokon unokatestvére a BA.4, egyedülállóak abban, hogy kifejlesztették azt a képességet, hogy speciálisan megkerülik még azt az újonnan hátrahagyott masszív tömegű friss immunitást is, amit az elmúlt télen hozott létre az Omikron eredetijének kópiája, miután végigsöpört a világon. Ez pedig azt jelenti, hogy az a régi feltételezés –, miszerint egy éppen most lezajlott infekció teljes védőpajzsot ad a gyors újrafertőződéssel szemben – már egyáltalán nem érvényes, nem alkalmazható. „Azt egyértelműen tudjuk, hogy a BA.5 fertőzőképesebb, és hatásosabban tudja kikerülni az immun-védelmet. Mindazok tehát, akik korábban átestek az infekción, még akkor is, ha azt a BA.1 vagy BA.2 okozta, minden bizonnyal továbbra is ki vannak téve a kockázatnak, hogy a BA.4 és/vagy a BA.5. megfertőzi őket” – értelmezi a helyzetet Rochelle Walensky, a CDC igazgatója.

Mindez azonban nem löki vissza az USA-t a „játszma” kiinduló pontjára, ebben minden szakértő egyetért. A magas esetszámok ellenére, ma kevesebb a COVID-eset, kisebb számban ápolnak betegeket az intenzív osztályokon, más a helyzet, mint amilyen a pandémia előző szakaszaiban volt. A halálozási mutató (naponta mintegy 300-400) csaknem az eddigi legalacsonyabb. A megszerzett immunitás, a vakcinák több köre, valamint a magasabb minőségű kezelési lehetőségek sokat segítenek. „Még a BA.5 alváltozattal szemben is, a rendelkezésre álló eszközök továbbra is működnek” – szögezi le dr. Ashish Jha, megjegyezve, milyen fontos a booster oltások felvétele az 50 év felettiek, és azok számára, akik fertőzés utáni kezelésben részesülnek (példul Paxlovid terápián vannak).

Az immunrendszerünk számára a távolság a BA.1 és a nagyon erőteljesen mutálódott BA.5 között jóval nagyobb, mint az eredeti SARS-CoV-2 vírus és a korábban óriásbombának tartott variánsok, mint az Alpha, illetve a Delta között. Ez azt jelenti, hogy ezért nehezebb felismerni és reagálni rá. A legutóbbi kutatási eredmények fényében mindez az alábbiakat jelentheti:

Több lesz az úgynevezett áttöréses (breakthrough) infekció, különösen azok körében, akik BA.1 fertőzésen estek át korábban.

Összehasonlítva a BA.2, illetve a BA.2.12.1 csak enyhén (1,8-szorosan) ellenállóbb a vakcinával, ráerősítővel immunizáltakban termelődött antitestekkel szemben. A BA.4 és a BA.5 jelentősen (4,2-szeresen) ellenállóbb, rezisztensebb.

Több tünettel jár. A BA.4 és and BA.5 abban is más, hogy eredményesebben duplázódik, sokszorozódik a tüdőszövet sejtjeiben, mint a BA.2. Ez a változás jelzése lehet annak, egy kísérleti modell erre utal, hogy patogénebb, vagyis a megbetegítő képessége nagyobb. A jelentős szakmai hírnévnek örvendő ausztrál Kirby Intézet jelentése szerint a BA.5 megfertőző képessége (infektivitása) - vagyis az, hogy jobban be tud jutni a sejtekbe, s ott másolatokat készítve magáról, jobban emlékeztet a Delta változatra, mint az Omikron előző variánsaira.

A kezeléssel szemben ellenállóbb. Ugyanakkor a BA.4 és a BA.5 hússzorosan jobban rezisztens az Evusheld nevű fontos monoklonális antitest kezeléssel szemben, aminek nagy volt abban a szerepe, hogy eddig megelőző védelmet tudott biztosítani a legyengült immunrendszerrel élők számára.

Jelen pillanatig a BA.5 elterjedése az USA-ban időben egybeesett az Omikron korábbi változatainak hanyatlásával, elgyengülésével. Ez pedig oda vezetett, hogy egyféle plató alakult ki az országos esetszámban, ami naponta 100 ezer körüli. A fertőzések legnagyobb többsége pillanatnyilag nem kerül be a nyilvántartásokba, ugyanis az érintettek nem jelentik, így esetük nem jut a hatóságok tudomására. Az amerikaiak (is, mint másutt is) egyre inkább az otthoni gyorstesztek alkalmazására tértek át. Nem csináltatnak PCR tesztet, mint ahogy tették a járvány korábbi szakaszában.

Az elmúlt hetekben több térségben megkétszereződtek az újrafertőzéses esetek

Nőtt a teszt-pozitivitás, a kórházi felvételek száma úgyszintén, sőt, többen kerültek intenzív osztályra. E mutatók országszerte folyamatosan emelkednek. A szakértők aggódnak a vírus felgyorsult módosulása és az agresszív új pályagörbe miatt, amely abba az irányba mutat, hogy nagyobb a vírus transzmissziós (átviteli), a sejtbe jutó képessége, és a valószínű megbetegítési képessége is. Ez a változás pedig az előttünk álló hónapokban a sérülékeny, nagy fogékonyságú egyéneket veszélyezteti majd elsősorban.

A CDC adatai szerint jelenleg az amerikai lakosság 67%-a teljesen beoltott, miután megkapta a Pfizer vagy a Moderna COVID-19 elleni vakcinájának első két dózisát, vagy az egy-dózisú Johnson & Johnson COVID-oltást. Azonban az már nem mondható el ekkora hányadukról, hogy felvették a szükséges ráerősítő oltásokat is! Azoknak, akiknek járna a booster, csak 47%-a adatott be magának egyet, és az a helyzet, hogy célzottan a BA.5 ellen kifejlesztett új booster legkorábban csak ősszel, valamikor októberben lesz elérhető. „Napnál világosabb, hogy az immunitásunk csökken, teljesen függetlenül attól, hogy megfertőződés vagy vakcináció következtében alakult ki. Akit a BA.1 fertőzött meg, annak nincs megfelelő védettsége a BA.5 infekciójával szemben” – mondta a héten dr. Fauci.

„Bár naponta kevesebben halnak meg a COVID-19 miatt az Egyesült Államokban, mint korábban bármikor a járvány során, az elvesztettek száma még mindig túl magas. E pillanatban a járvány azon szakaszában vagyunk, amikor kijelenthető, hogy a legtöbb COVID-19 okozta halál kivédhető (volna)” – fogalmazott dr. Ashish Jha koordinátor.

„A variánsok továbbra is jönnek, amennyiben országunkban és a világon is a vírus szabadon cirkulál. Nem szabad megengednünk, hogy tönkretegye életünket, de nem tagadhatjuk el magunk elől se, hogy ez a valóság. Ez az, amivel foglalkoznunk kell, amivel szembe kell néznünk” – tette hozzá dr. Fauci, az elnök tanácsadója. A fentiekre tekintettel mondta azt dr. Jha, hogy augusztus elején a kormányzat két jelentést fog közzétenni a „hosszú COVID” témájában, miután kidolgozták az új stratégiát azon fejlesztések felgyorsítására, amelyek új-generációs vakcinákat állítanak elő.

Az új oltások a koronavírus mindenféle variánsával szemben képesek lesznek leállítani a fertőzést, még mielőtt beindulna a „nagy átalakító folyamat” a szervezetünkben. Evvel kapcsolatban még sok információt fog kapni tőlünk a világ a következő napokban, hetekben. Mert ezen a nagy kihívást jelentő feladaton egy ideje már nagyon kitartóan dolgozunk” – mondta a legutóbbi Fehér Ház-i tájékoztatón dr. Ashish Jha, a COVID-elleni intézkedések koordinátora.

Bővebben Fejlettebb vakcinákra lenne szükség az omikron ellen - vélik az FDA szakértői

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
Forrás: 'Immune-evading' BA.5 subvariant now accounts for 65% of U.S. COVID cases (Yahoo News)
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pétervári László

Dr. Pétervári László

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest