Vancomycin-rezisztens Enterococcus

A vancomycin-rezisztens Enterococcus (VRE) olyan baktériumtörzs, amely rezisztenssé vált a vancomycin nevű, gyakran alkalmazott antibiotikumra. Elsősorban a kórházi kezelés alatt állók körében okozhat súlyos, nehezen gyógyítható fertőzéseket.

A rezisztens Enterococcusok kialakulása

Az Enterococcusok nem feltétlenül kórokozók, természetes körülmények között jelen vannak az emberi bélflórában, azonban ha a test más részeire jutnak – különösen immunhiányos vagy kórházi kezelés alatt álló betegekben – súlyos fertőzéseket okozhatnak (például húgyúti fertőzés, sebfertőzés, véráramfertőzés), amik ilyen esetben antibiotikummal történő kezelést igényelhetnek.

A vancomycin antibiotikum az 1980-as évekig hatékonyan kezelte az Enterococcus okozta fertőzéseket, de a baktériumokban idővel rezisztenciamechanizmusok alakultak ki (antibiotikumrezisztencia). A legfontosabb rezisztenciáért felelős gének közé tartozik a vanA és a vanB, melyek jelenléte megakadályozza, hogy a vancomycin hatékonyan kapcsolódjon a baktérium sejtfalához. A VRE megjelenése a baktériumok antibiotikumokkal szembeni adaptív túlélési képességének egyik példája. A rezisztens Enterococcus faeciumot a WHO a veszélyes baktériumok listáján a magas prioritású csoportba sorolta.

A vancomycin-rezisztens Enterococcus fertőzések

A VRE-fertőzések elsősorban a kórházi környezetben fordulnak elő, így a hosszan tartó kórházi tartózkodás a legfőbb kockázati tényező. Az immunhiányos, a súlyos és/vagy a hosszabb időtartamú, széles spektrumú antibiotikum kezelés alatt álló betegek (például daganatos vagy transzplantáción átesett betegek) fokozottan veszélyeztetettek.

A rezisztens Enterococcus baktériumok elsősorban közvetlen érintkezés útján terjednek, testnedvekkel. A fertőzés közvetett úton is továbbadható, például a szennyezett felületekről. A kézhigiénia betartása kritikus szerepet játszik a vancomycin-rezisztens Enterococcus terjedésének megakadályozásában, mivel a baktérium hosszabb időre megmaradhat a kórházi környezetben található különböző felületeken, és az egészségügyi dolgozók kezén keresztül gyorsan továbbjuthat egyik betegről a másikra.

Diagnosztikai eljárások

A VRE diagnosztizálásában többféle laboratóriumi módszert is alkalmaznak. Az első lépés általában a kórokozó tenyésztése, amely során meghatározható, hogy milyen baktérium törzs van az adott mintában. Ha VRE-fertőzés gyanúja merül fel, akkor specifikus antibiotikum-érzékenységi teszteket is végeznek, hogy megállapítsák, a kórokozó valóban rezisztens-e a vancomycinre.

A hagyományos tenyésztési eljárásokon túl a különböző molekuláris módszerek (például a polimeráz-láncreakció) segítenek azonosítani a jelenlévő rezisztenciagéneket (például vanA és vanB gének).

Kezelési lehetőség vancomycin-rezisztens Enterococcus esetén

A VRE-fertőzések esetében a vancomycin hatástalan, és gyakran más antibiotikumok sem bizonyulnak eredményesnek. Az alternatív antibiotikumok közé tartozik a linezolid, a daptomycin, és a tigecyclin, amelyek hatékonynak bizonyultak egyes rezisztens Enterococcus-törzsek ellen. A terápia megválasztása a fertőzés típusától, a beteg általános egészségi állapotától és a törzs antibiotikum-érzékenységétől függ. Az utóbbi években folyamatosan fejlődnek az újabb antibiotikum-kombinációk és kezelési protokollok.

Intenzív kutatások folynak az újabb antibiotikumok kifejlesztésére és olyan terápiás módszerek kidolgozására, amelyek segítik a rezisztenciamechanizmusok leküzdését. Az egyik ilyen megközelítés a bakteriofágok alkalmazása, amelyek specifikusan képesek elpusztítani a baktériumokat anélkül, hogy károsítanák az emberi sejteket. Ezen felül a CRISPR-Cas9 technológia is új lehetőségeket nyithat a baktériumok génszerkesztésében, amely révén célzottan módosíthatók vagy kiiktathatók a különböző rezisztenciagének.

Megelőzési stratégiák

A vancomycin-rezisztens Enterococcus terjedésének megakadályozásában kulcsfontosságú a kórházi higiéniai protokollok szigorú betartása. A fertőzött betegek elkülönítése és a kontaktfertőzések megelőzésére szolgáló intézkedések (például védőruházat, rendszeres kézfertőtlenítés) alapvető fontosságúak. A kórházi környezetben található felületek gyakori fertőtlenítése, valamint az invazív eszközök gondos kezelése szintén csökkenti a kockázatot.

Az antibiotikumhasználat körültekintő szabályozása is jelentős szerepet játszik a rezisztens törzsek kialakulásának és terjedésének megelőzésében.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Sztankovics Dániel, biológus

Felhasznált irodalom:

• Arias CA, Murray BE. The rise of the Enterococcus: beyond vancomycin resistance. Nat Rev Microbiol. 2012 Mar 16;10(4):266-78. doi: 10.1038/nrmicro2761.
• Miller WR, Murray BE, Rice LB, Arias CA. Vancomycin-Resistant Enterococci: Therapeutic Challenges in the 21st Century. Infect Dis Clin North Am. 2016 Jun;30(2):415-439. doi: 10.1016/j.idc.2016.02.006.
• Patil R, Dehari D, Chaudhuri A, Kumar DN, Kumar D, Singh S, Nath G, Agrawal AK. Recent advancements in nanotechnology-based bacteriophage delivery strategies against bacterial ocular infections. Microbiol Res. 2023 Aug;273:127413. doi: 10.1016/j.micres.2023.127413.
• Tao S, Hu C, Fang Y, Zhang H, Xu Y, Zheng L, Chen L, Liang W. Targeted elimination of Vancomycin resistance gene vanA by CRISPR-Cas9 system. BMC Microbiol. 2023 Dec 4;23(1):380. doi: 10.1186/s12866-023-03136-w.